Kissé elnyíló ajkakkal nézte az előtte kibontakozó jelentet, üres arca, merev retinái arra meredtek. Hagyta, hogy végigsimítsa az arcát, majd a földre hulljon. Megannyi társa szántott rajta végig, hogy utána sorban hulljanak a porba, lepottyanva álláról. Nem érezte meg a vércseppek táncát, nem foglalkozott vele, hogy mindenét borítja a vörös nedű, amely még a frissesség matt meleg volt. Kővé dermedve figyelte az elé placcsant bélkacsot. Az óriások vidáman csámcsogták el apját, anyjával már rég végeztek, majd elindultak felé. Egyre homályosodó látással figyelte a lényeket, lelke kopár volt, mint a legsivárabb síkság, felőle ott nyomban ki is nyírhatták. Lehunyta szemeit, várva a megváltó halál hideg ölelését, miközben lába alól kicsúszott a talaj, és őt betakarta a kegyes sötétség.
2013. október 8., kedd
2013. szeptember 17., kedd
Pszt! Keep it my secret! - Registration 13.
Kiégett fejjel pislogok a csurom vizes, habos Castielre, aki zsebre dugott kézzel durcizik és figyelmével a falat tünteti ki. Kicsit el vagytok veszve, mi? Akkor megmagyarázom a helyzetet:
Délután volt, sütött a nap, nem is látszott, hogy milyen hónap van. Meg lehetett kint sülni. Nos, a vörivel azt vettük észre, hogy a napokban Démon elég sokat vakarózik, és amikor nekiálltunk feltűrni a fekete szőrt, mit találtunk? Bolhákat. Nem sok, csak egy pár ugrándozó kis féreg "boldogította" szegény kutyust, így hát eldöntöttünk, hogy meg kell fürdetni! Megjegyezném, a kutya mindig is utálta a vizet, nem tudjuk, miért. Nos, Casra maradt a megtisztelő feladat, hogy fürdesse meg az állatot, mert én elmentem kutyasampont venni, a saját pénzemből. Na igen, ez az árnyoldala, ha rég együtt vagy valakivel, megosztozok mindenen, így a pénzed leginkább a párodra költött. Pech, de ez van.
Nos, azt nem tudom, mi történt pontosan, csak annyit, hogy a vöröske vizesebb, mind Dém. Épp szólásra nyitom a számat, de annyi időm sincs, hogy egy nyomorult hangot kinyögjek, mert Castiel felemeli a kezét, jelezve, hogy most nem akarja a pofázásomat hallgatni.
- Ne. Mondj. Semmit - szűri ki a fogai között, majd felemelt fővel elvonul a szobájába. Egy ideig pislogok, mint hal a szatyorban, majd viharos erővel robban ki belőlem az eddig elfojtott, hisztérikus nevetés, ami röhögőgörcsé alakul.
Miután kiröhögtem magamból az életet is, könnyeimet törölgetve állok fel és megyek a fürdőszobába. Démon lelapított fülekkel ül a kád mellett és halkan nyüszít. Naná, hogy egy csepp víz sincs rajta! Szerencsétlen vöri!
Leguggolok, megsimogatom az eb fejét, mire kapok egy cuppanós, nyálas puszit a képemre. Kuncogok egy sort, majd felemelem a kutyust és épp lökném be a kádba, amikor mozgolódni kezd. Megcsúszom a nedves csempén és szépen belezúgok a kádba. Hát... bolhás egy ideig nem leszek.
Délután volt, sütött a nap, nem is látszott, hogy milyen hónap van. Meg lehetett kint sülni. Nos, a vörivel azt vettük észre, hogy a napokban Démon elég sokat vakarózik, és amikor nekiálltunk feltűrni a fekete szőrt, mit találtunk? Bolhákat. Nem sok, csak egy pár ugrándozó kis féreg "boldogította" szegény kutyust, így hát eldöntöttünk, hogy meg kell fürdetni! Megjegyezném, a kutya mindig is utálta a vizet, nem tudjuk, miért. Nos, Casra maradt a megtisztelő feladat, hogy fürdesse meg az állatot, mert én elmentem kutyasampont venni, a saját pénzemből. Na igen, ez az árnyoldala, ha rég együtt vagy valakivel, megosztozok mindenen, így a pénzed leginkább a párodra költött. Pech, de ez van.
Nos, azt nem tudom, mi történt pontosan, csak annyit, hogy a vöröske vizesebb, mind Dém. Épp szólásra nyitom a számat, de annyi időm sincs, hogy egy nyomorult hangot kinyögjek, mert Castiel felemeli a kezét, jelezve, hogy most nem akarja a pofázásomat hallgatni.
- Ne. Mondj. Semmit - szűri ki a fogai között, majd felemelt fővel elvonul a szobájába. Egy ideig pislogok, mint hal a szatyorban, majd viharos erővel robban ki belőlem az eddig elfojtott, hisztérikus nevetés, ami röhögőgörcsé alakul.
Miután kiröhögtem magamból az életet is, könnyeimet törölgetve állok fel és megyek a fürdőszobába. Démon lelapított fülekkel ül a kád mellett és halkan nyüszít. Naná, hogy egy csepp víz sincs rajta! Szerencsétlen vöri!
Leguggolok, megsimogatom az eb fejét, mire kapok egy cuppanós, nyálas puszit a képemre. Kuncogok egy sort, majd felemelem a kutyust és épp lökném be a kádba, amikor mozgolódni kezd. Megcsúszom a nedves csempén és szépen belezúgok a kádba. Hát... bolhás egy ideig nem leszek.
2013. augusztus 31., szombat
Pszt! Keep it my secret! - Registration 12. (+18)
Direkt szegényes lett a szexjelet, hisz tudom, hogy olyanok is olvassák, akik nem szeretik az ilyet. Viszont próbáltam élvezhetőre is megírni... Hát, ilyen lett. Ha azt mondjátok viszont, hogy akartok egy bővebbet, akkor azzal is szolgálni fogok :)
- Szeretnélek - súgja a fülembe, és nekem a józan eszem végleg felmondja a szolgálatot. Hagyom, hogy a karjaiba vegyen, majd felvigyen a hálószobába. Gyengéden rak a puha ágyneműre, és már kóstolgatni is kezdi ajkaim, szenvedély árad minden mozdulatából. Ahogy megszabadít a ruháktól, ahogy simogat és csókolgat. Néha gyengéden a bőrömbe harap itt-ott, ám nem fáj, hanem valahogy még inkább tornázza bennem a perzselő vágyat. Számat sorban hagyják el a kéjesebbnél kéjesebb sóhajtok, nyögések. Mikor már eléggé felkészített lassan hatol belém, érzem, hogy arcomnak minden rezdülését figyeli. Először fáj, nem is kicsit, ezért óvatosan a vállába marok. Aztán már a kínt átveszi a gyönyör, felnyögve utasítom mozgásra és ő meg is teszi. Most már ő is nyögdécsel, érzem, ahogy a fejem mellett a párnába markol. Még pár lökés és szinte egyszerre jutunk el a csúcsra.
Zihálva fekszik mellém és én szinte azonnal a mellkasához bújok. Arcom ég a pírtól, ami a fehér bőrbe temetve próbálok el rejteni. Cas halkan kuncog rajtam, ami miatt bekapcsol a durcis énem, ám fejemet a világért sem emelném fel. Azért, mert nem akarom, hogy lássa a pírt és mert olyan finom illata van ennek a pasinak!
- Élvezted? - hallom meg hirtelen mély hangját.
- Ne kérdezz már ilyen zavarba ejtő dolgokat - sipítom halkan és már kezdhetek egy paradicsomhoz hasonlítani.
- Túl ne főj itt nekem - kuncogta halkan, majd puszit nyomva a fejemre álomba szenderült. Egy ideig még néztem nyugodt, kisimult arcát, majd én is elaludtam.
Kibaszottul szar úgy kelni, hogy egy mázsás hím rád tehénkedik. Hiába olyan szexi ez a hím, hogy majd összepisiled magad, de basszusát már, megfulladni nem akarok! Ezt nyilván a kan nem fogja fel, még engem motyog le a szerencsétlen, mert fel mertem kelteni. Verbálisan lemegyek tőle hídba, majd fel. Kikelek az ágyból és nagyokat trappolva megyek a fürdőbe. Haragszom rá, még szép, hogy haragszom, de oh, shit, olyan szexi, hogy belehalok. Próbáljatok haragudni egy borzos Castielre, elmondom, mint tapasztalt, hogy nem fog menni. Csak rádnéz azzal a szép szürke szempárral és máris szétfolysz, annyira, hogy csak felmosóval tudnak összeszedni. De imádtam ezt a perverz állatot, ő volt életem férfija.
+18
- Szeretnélek - súgja a fülembe, és nekem a józan eszem végleg felmondja a szolgálatot. Hagyom, hogy a karjaiba vegyen, majd felvigyen a hálószobába. Gyengéden rak a puha ágyneműre, és már kóstolgatni is kezdi ajkaim, szenvedély árad minden mozdulatából. Ahogy megszabadít a ruháktól, ahogy simogat és csókolgat. Néha gyengéden a bőrömbe harap itt-ott, ám nem fáj, hanem valahogy még inkább tornázza bennem a perzselő vágyat. Számat sorban hagyják el a kéjesebbnél kéjesebb sóhajtok, nyögések. Mikor már eléggé felkészített lassan hatol belém, érzem, hogy arcomnak minden rezdülését figyeli. Először fáj, nem is kicsit, ezért óvatosan a vállába marok. Aztán már a kínt átveszi a gyönyör, felnyögve utasítom mozgásra és ő meg is teszi. Most már ő is nyögdécsel, érzem, ahogy a fejem mellett a párnába markol. Még pár lökés és szinte egyszerre jutunk el a csúcsra.
+18 vége
Zihálva fekszik mellém és én szinte azonnal a mellkasához bújok. Arcom ég a pírtól, ami a fehér bőrbe temetve próbálok el rejteni. Cas halkan kuncog rajtam, ami miatt bekapcsol a durcis énem, ám fejemet a világért sem emelném fel. Azért, mert nem akarom, hogy lássa a pírt és mert olyan finom illata van ennek a pasinak!
- Élvezted? - hallom meg hirtelen mély hangját.
- Ne kérdezz már ilyen zavarba ejtő dolgokat - sipítom halkan és már kezdhetek egy paradicsomhoz hasonlítani.
- Túl ne főj itt nekem - kuncogta halkan, majd puszit nyomva a fejemre álomba szenderült. Egy ideig még néztem nyugodt, kisimult arcát, majd én is elaludtam.
Kibaszottul szar úgy kelni, hogy egy mázsás hím rád tehénkedik. Hiába olyan szexi ez a hím, hogy majd összepisiled magad, de basszusát már, megfulladni nem akarok! Ezt nyilván a kan nem fogja fel, még engem motyog le a szerencsétlen, mert fel mertem kelteni. Verbálisan lemegyek tőle hídba, majd fel. Kikelek az ágyból és nagyokat trappolva megyek a fürdőbe. Haragszom rá, még szép, hogy haragszom, de oh, shit, olyan szexi, hogy belehalok. Próbáljatok haragudni egy borzos Castielre, elmondom, mint tapasztalt, hogy nem fog menni. Csak rádnéz azzal a szép szürke szempárral és máris szétfolysz, annyira, hogy csak felmosóval tudnak összeszedni. De imádtam ezt a perverz állatot, ő volt életem férfija.
2013. augusztus 6., kedd
Pszt! Keep it my secret! - Registration 11.
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a rész nem naplóbejegyzésként íródott, tehát jelen időben van írva. Apró fejezet, pillanatokkal Castiel és Nichi most még felhőtlen kapcsolatáról :)
- Hogy érted, hogy elment?
- Mit nem értesz ezen, baszki? Feltolta a seggét a repülőgépre és csá!
Széles vigyorral az arcomon haladok a vörösöm mellett és ő is mosolyog. Olyan szép ilyenkor. Egyébként a parkban sétálunk, Démon körülöttünk rohangál nagy vidáman. Aranyos szituáció volt, szinte shoujo mangába illő. Viszont azon a pár gyengéd pillantáson kívül semmi se utált arra, hogy mi egy pár lennénk. Márpedig azok vagyunk, már hivatalosan is. Castiel rájött, hogy járni akar velem. Kicsit meglepődtem, amikor beállított hozzánk. Apa még inkább. Alig tudtam kimagyarázni, ki is ő nekem. Már nem akartam mondani, hogy egyszer majdnem magáévá tett! Végül kiegyeztünk egy udvarlóban, amit Őbunkóságának nem tetszett, de elfogadta.
- Remélem örökre - súgom, majd lehunyom a szemem. Hirtelen megtorpanunk, de mielőtt bármit is tehetnék, egy lágy puszit érzek a számon. Pislogva meredek a piruló Castielre, mintha nem is ő tette volna. Majd lágyan elmosolyodom, kedveskedve simítom félre egy szemébe lógó tincsét. Rájön, hogy ez más túl sok romantika, így finoman eltol, és tovább megy. Mosolyogva követem. Egy elhagyatottabb, erősebb részhez érünk, mire magához ránt, megcsókol. Hagyom magam, nyaka köré fonom karjaim és bár még kicsit fáj az alsóajkam, viszonozom a puha csókot. Majd megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. Hogy érzem-e így, hogy szeret? Igen.
- Ugye tudod, hogy nem foglak mindig mindenhova cipelni, csak mert fáradt vagy? - morogja kissé bosszúsan Castiel, közben azért hüvelyujjával gyengéden köröz combomon.
- Te hívtál Winged Skull koncertre. Tököm tudta, hogy ilyen jók - motyogom fáradtan a nyakába.
- Nem bízol az ízlésemben? - húzza fel az orrát, mire leintem. Úgyis tudja, hogy de. Már lezsíroztam anyáékkal, hogy a vörösnél alszok, hisz ők hajnalban jönnek haza. Apa kicsit kiborult, alig tudtuk meggyőzni, hogy Castiel nem olyan, nem lesz baj. Márpedig Őbunkósága nagyon is olyan. Perverz állat.
Szóval, valahogy bevarázsol minket a házba, majd pár perc múlva már a puha ágyat érzem magam alatt. Egy kéz gyengéden húzza le rólam a nadrágom. Mérgesen nézek a vörire.
- Nyugi, csak adok rád pizsit. Lazulj el, Drámakirálynő. - Csak egy spontán bemutatásra telik tőlem, mert kinyúlok a fáradtságtól. Hagyom, hogy leszedegessen rólam a bugyin kívül mindent, már ellenkezni se maradt erőm. Rámhúz egy Casti-illatú pólót, majd levetkőzik. Végül bebújik mellém az ágyba, oldalasan. Én a hátammal bújok hozzá közelebb, fejem a kinyújtott felkarjára hajtom. Ő betakar minket, átöleli a derekam, szorosan magához von. Így alszunk el. Reggel én ébredek előbb, így rám marad a kaja elkészítése. A kutyának is adok enni, ha a gazdája olyan lusta, hogy délig alszik. Elkészítem a hadseregnek is elegendő lasange-t, majd fáradtan dőlök a kanapéra. Démon rámtehénkedik és én simogatni kezdem. Olyan fél egy fele letotyog Castiel, majd egy " 'Reggelt!" hozzámvágva megy is a konyhába. Pasik... Csak a hasuk és az alvás fontos nekik. A kutyust letessékelem magamról, majd követem a vörit. Ő megpakolja a tányérját, majd hozzálát a reggeli-ebédéhez.
- Ízlik? - lépek mögé és vállára rakom a fejem.
- Igen, nagyon finom - vallja be, miután egy puszit nyom az arcomra. Miután befalja én mosogatni kezdek. Hirtelen két erős kar öleli át a derekam, majd lágy ajkak érintik a nyakam.
- Castiel - sóhajtok fel.
- Szeretnélek - súgja a fülembe, és nekem a józan eszem végleg felmondja a szolgálatot.
- Hogy érted, hogy elment?
- Mit nem értesz ezen, baszki? Feltolta a seggét a repülőgépre és csá!
Széles vigyorral az arcomon haladok a vörösöm mellett és ő is mosolyog. Olyan szép ilyenkor. Egyébként a parkban sétálunk, Démon körülöttünk rohangál nagy vidáman. Aranyos szituáció volt, szinte shoujo mangába illő. Viszont azon a pár gyengéd pillantáson kívül semmi se utált arra, hogy mi egy pár lennénk. Márpedig azok vagyunk, már hivatalosan is. Castiel rájött, hogy járni akar velem. Kicsit meglepődtem, amikor beállított hozzánk. Apa még inkább. Alig tudtam kimagyarázni, ki is ő nekem. Már nem akartam mondani, hogy egyszer majdnem magáévá tett! Végül kiegyeztünk egy udvarlóban, amit Őbunkóságának nem tetszett, de elfogadta.
- Remélem örökre - súgom, majd lehunyom a szemem. Hirtelen megtorpanunk, de mielőtt bármit is tehetnék, egy lágy puszit érzek a számon. Pislogva meredek a piruló Castielre, mintha nem is ő tette volna. Majd lágyan elmosolyodom, kedveskedve simítom félre egy szemébe lógó tincsét. Rájön, hogy ez más túl sok romantika, így finoman eltol, és tovább megy. Mosolyogva követem. Egy elhagyatottabb, erősebb részhez érünk, mire magához ránt, megcsókol. Hagyom magam, nyaka köré fonom karjaim és bár még kicsit fáj az alsóajkam, viszonozom a puha csókot. Majd megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. Hogy érzem-e így, hogy szeret? Igen.
- Ugye tudod, hogy nem foglak mindig mindenhova cipelni, csak mert fáradt vagy? - morogja kissé bosszúsan Castiel, közben azért hüvelyujjával gyengéden köröz combomon.
- Te hívtál Winged Skull koncertre. Tököm tudta, hogy ilyen jók - motyogom fáradtan a nyakába.
- Nem bízol az ízlésemben? - húzza fel az orrát, mire leintem. Úgyis tudja, hogy de. Már lezsíroztam anyáékkal, hogy a vörösnél alszok, hisz ők hajnalban jönnek haza. Apa kicsit kiborult, alig tudtuk meggyőzni, hogy Castiel nem olyan, nem lesz baj. Márpedig Őbunkósága nagyon is olyan. Perverz állat.
Szóval, valahogy bevarázsol minket a házba, majd pár perc múlva már a puha ágyat érzem magam alatt. Egy kéz gyengéden húzza le rólam a nadrágom. Mérgesen nézek a vörire.
- Nyugi, csak adok rád pizsit. Lazulj el, Drámakirálynő. - Csak egy spontán bemutatásra telik tőlem, mert kinyúlok a fáradtságtól. Hagyom, hogy leszedegessen rólam a bugyin kívül mindent, már ellenkezni se maradt erőm. Rámhúz egy Casti-illatú pólót, majd levetkőzik. Végül bebújik mellém az ágyba, oldalasan. Én a hátammal bújok hozzá közelebb, fejem a kinyújtott felkarjára hajtom. Ő betakar minket, átöleli a derekam, szorosan magához von. Így alszunk el. Reggel én ébredek előbb, így rám marad a kaja elkészítése. A kutyának is adok enni, ha a gazdája olyan lusta, hogy délig alszik. Elkészítem a hadseregnek is elegendő lasange-t, majd fáradtan dőlök a kanapéra. Démon rámtehénkedik és én simogatni kezdem. Olyan fél egy fele letotyog Castiel, majd egy " 'Reggelt!" hozzámvágva megy is a konyhába. Pasik... Csak a hasuk és az alvás fontos nekik. A kutyust letessékelem magamról, majd követem a vörit. Ő megpakolja a tányérját, majd hozzálát a reggeli-ebédéhez.
- Ízlik? - lépek mögé és vállára rakom a fejem.
- Igen, nagyon finom - vallja be, miután egy puszit nyom az arcomra. Miután befalja én mosogatni kezdek. Hirtelen két erős kar öleli át a derekam, majd lágy ajkak érintik a nyakam.
- Castiel - sóhajtok fel.
- Szeretnélek - súgja a fülembe, és nekem a józan eszem végleg felmondja a szolgálatot.
2013. augusztus 4., vasárnap
Pszt! Keep it my secret! - Registration 10.
"Tizedik naplóbejegyzés: Szeptember 23.
Az utóbbi napokban meglehetősen elhanyagoltam a naplóírás és ennek az okai is megvannak. Mély lelki depresszióba estem a Castieles ügy miatt, iskolába se mentem. Naponta egyszer tudtak belém tuszkolni táplálékot, akkor is csak annyit, hogy ne dőljek ki. Anya megértette a fájdalmam és beavatott, hogy reménytelenül szerelmes vagyok. Nos, erre egy napja nekem is sikerült rájönnöm, köszönöm szépen. A vöri akkor kezdett el SMS-ekkel bombázni. Ilyenekkel, hogy: "Hagyd a rinyálást és told a segged be a suliba!". Kedves, mi?
Szóval, az iskola felé tartottam. Az egész gimi tele volt azzal, hogy Debrah és Castiel ismét egy pár, minek köszönhetően elment az életkedvem is. Valahogy viszont kihúztam a nap végéig, talán csak azért, mert nem láttam az enyelgő párocskát. Zombiként indultam haza, a diákok sorra kaptak tőlem szívinfarktust. Hirtelen egy kéz rántott hátra, kivételesen nem fájdalmasabb. A karjaiban kötöttem ki, szemem a vörösébe vezettem. - Mit akarsz? - fordítottam el róla a tekintetem.
- Beszélgetni - sóhajtotta, majd talpra állított. - Nem jönnél át hozzám?
Nem tudom, hogy mehettem bele a dologba. Vagy tényleg nagyon szét vagyok csúszva, vagy nemes egyszerűséggel idióta vagyok. Lehet mindkettő egyszerre. Szóval, Castielnél kötöttem ki. A belga juhász megismert a nemrégi találkozásunk miatt, vidáman nyalogatta a lábam. Leguggoltam Démonhoz, megsimogattam azt a szép buksiját. Hogy lehet egy ilyen aranyos kutyának ilyen rohadék gazdája? Belépve a lakásba ledöbbentem. Otthonos, családias kis hely volt, meleg színekkel, nagy puha kanapéval a szoba közepén. Még kandalló is volt! Őbunkósága leültetett, ő a kanapé másik végébe ült. Néhány percig csend állt be, egyikünk sem tudta, mit mondjon.
- Nézd... - kezdtem, de félbeszakított.
- Nem. Most... én mesélek - nézett mélyen a szemembe. Bólintottam rá. - Szóval... mint tudod, Debrah járt már ebbe az iskolába. Akkor ugyanúgy összejöttünk, és boldog voltam vele. Nagyon boldog. - Ekkor odaadott nekem egy fényképet. Őt ábrázolta, még fekete hajjal. Épp egy fal tövében ült, és telefon volt a kezében. Az öltözete nem ilyen lázadó és rockos, mint most, sőt, egy cicás dísz csüngött a mobilon. De a legjobban az az örömmel teli arc lepett meg. - Most, hogy visszajött, azt hittem, újra lehetek olyan boldog. És elfelejtettem, hogy miért hagyott el. Debrah énekes akart lenni és kapott lemezszerződést is. De a cég tulajdonosa szerint nem lehet egyszerre középsulis és sztár. Így vagy otthagyta a sulit, vagy maradt. Könyörögtem neki - nézett mélyen a szemembe. - Én, érted? Könyörögtem, hogy ne hagyjon el. De miután hosszasan elsorolta a hibáimat és lealázott, elment.
Nagyot sóhajtottam, egyszerűen nem tudtam mit mondjak. Féltem, hogyha rosszat szólok, leordibálja a fejem.
- Én egy zavaró tényező voltam, amit félre kellett rakni, igaz? - nyögtem végül.
- Igen - harapott alsóajkába. - Ő m indig Cicuskámnak becézett, így miután elhúzott, megutáltam a macskákat.
- Csak egy pótlék vagyok? - szorítottam meg a pólóm alját.
- Ha az lennél, itt lennék veled, miután Debráht elküldtem kenyérért? - Halkan felnevettem. Ez még nekem is elképzelhetetlen szituációnak hatott. Castiel közelebb jött, mélyen a szemembe nézett. - Nézz magadra. Majd rám. - Megtettem. - Majd ismét magadra. És rám. Ugye, hogy nem is különbözünk annyira?
- Utállak - vallottam be, miközben gyengéden szétnyitotta a lábam, hogy közé másszon.
- Utálsz, mi? Akkor miért nem akadályozod meg, hogy megcsókoljalak? - duruzsolta az ajkaimba.
- Mert nem akarom.
A hajamba túrt, majd a tarkómnál fogva húzott magához, hogy édesen megcsókoljon. Nem értettem mostmár mit, miért tesz, azt sem tudtam, mit érez irántam. Csak azt tudtam, hogy amíg ő csókol, nem érdekel. Túl jó volt és most az egyszer nem bántam, ha bűnbe estem. Talán ha aznap nem megyek hozzá a szünetben, nem lennék itt. Talán nem ismerném a kicsit érzelmes Castielt, nem ízlelhettem volna a csókját, nem ölelhettem volna, nem sétálhattam volna vele... Nem szenvedtem volna annyit miatta. De megtörtént, így történt, és nem tudok rajta változtatni. De ennek a férfinek a karjaiban akartam meglelni a szerelmet.
Nii"
Szóval, az iskola felé tartottam. Az egész gimi tele volt azzal, hogy Debrah és Castiel ismét egy pár, minek köszönhetően elment az életkedvem is. Valahogy viszont kihúztam a nap végéig, talán csak azért, mert nem láttam az enyelgő párocskát. Zombiként indultam haza, a diákok sorra kaptak tőlem szívinfarktust. Hirtelen egy kéz rántott hátra, kivételesen nem fájdalmasabb. A karjaiban kötöttem ki, szemem a vörösébe vezettem. - Mit akarsz? - fordítottam el róla a tekintetem.
- Beszélgetni - sóhajtotta, majd talpra állított. - Nem jönnél át hozzám?
Nem tudom, hogy mehettem bele a dologba. Vagy tényleg nagyon szét vagyok csúszva, vagy nemes egyszerűséggel idióta vagyok. Lehet mindkettő egyszerre. Szóval, Castielnél kötöttem ki. A belga juhász megismert a nemrégi találkozásunk miatt, vidáman nyalogatta a lábam. Leguggoltam Démonhoz, megsimogattam azt a szép buksiját. Hogy lehet egy ilyen aranyos kutyának ilyen rohadék gazdája? Belépve a lakásba ledöbbentem. Otthonos, családias kis hely volt, meleg színekkel, nagy puha kanapéval a szoba közepén. Még kandalló is volt! Őbunkósága leültetett, ő a kanapé másik végébe ült. Néhány percig csend állt be, egyikünk sem tudta, mit mondjon.
- Nézd... - kezdtem, de félbeszakított.
- Nem. Most... én mesélek - nézett mélyen a szemembe. Bólintottam rá. - Szóval... mint tudod, Debrah járt már ebbe az iskolába. Akkor ugyanúgy összejöttünk, és boldog voltam vele. Nagyon boldog. - Ekkor odaadott nekem egy fényképet. Őt ábrázolta, még fekete hajjal. Épp egy fal tövében ült, és telefon volt a kezében. Az öltözete nem ilyen lázadó és rockos, mint most, sőt, egy cicás dísz csüngött a mobilon. De a legjobban az az örömmel teli arc lepett meg. - Most, hogy visszajött, azt hittem, újra lehetek olyan boldog. És elfelejtettem, hogy miért hagyott el. Debrah énekes akart lenni és kapott lemezszerződést is. De a cég tulajdonosa szerint nem lehet egyszerre középsulis és sztár. Így vagy otthagyta a sulit, vagy maradt. Könyörögtem neki - nézett mélyen a szemembe. - Én, érted? Könyörögtem, hogy ne hagyjon el. De miután hosszasan elsorolta a hibáimat és lealázott, elment.
Nagyot sóhajtottam, egyszerűen nem tudtam mit mondjak. Féltem, hogyha rosszat szólok, leordibálja a fejem.
- Én egy zavaró tényező voltam, amit félre kellett rakni, igaz? - nyögtem végül.
- Igen - harapott alsóajkába. - Ő m indig Cicuskámnak becézett, így miután elhúzott, megutáltam a macskákat.
- Csak egy pótlék vagyok? - szorítottam meg a pólóm alját.
- Ha az lennél, itt lennék veled, miután Debráht elküldtem kenyérért? - Halkan felnevettem. Ez még nekem is elképzelhetetlen szituációnak hatott. Castiel közelebb jött, mélyen a szemembe nézett. - Nézz magadra. Majd rám. - Megtettem. - Majd ismét magadra. És rám. Ugye, hogy nem is különbözünk annyira?
- Utállak - vallottam be, miközben gyengéden szétnyitotta a lábam, hogy közé másszon.
- Utálsz, mi? Akkor miért nem akadályozod meg, hogy megcsókoljalak? - duruzsolta az ajkaimba.
- Mert nem akarom.
A hajamba túrt, majd a tarkómnál fogva húzott magához, hogy édesen megcsókoljon. Nem értettem mostmár mit, miért tesz, azt sem tudtam, mit érez irántam. Csak azt tudtam, hogy amíg ő csókol, nem érdekel. Túl jó volt és most az egyszer nem bántam, ha bűnbe estem. Talán ha aznap nem megyek hozzá a szünetben, nem lennék itt. Talán nem ismerném a kicsit érzelmes Castielt, nem ízlelhettem volna a csókját, nem ölelhettem volna, nem sétálhattam volna vele... Nem szenvedtem volna annyit miatta. De megtörtént, így történt, és nem tudok rajta változtatni. De ennek a férfinek a karjaiban akartam meglelni a szerelmet.
Nii"
 |
| Castiel |
 |
| Castiel x Nichi |
2013. augusztus 3., szombat
Pszt! Keep it my secret! - Registration 9.
"Kilencedik naplóbejegyzés: Szeptember 20.
Sötét volt már, mire kiszabadultam az ikrek csapdájából. Igen, ismét sikerült megtalálniuk újfent a plázában, és megint el kellett mennem Kékikével vásárolni. Sötétség természetesen kiröhögte szenvedésem. Rohadt együtt érző volt a srác. Szóval, beesteledett, sőt, már 10 óra is elmúlt, mire elindulhattam haza. Nem féltem, hisz hisz tudtommal meg tudtam magam védeni. De arra, ami történt, nem számítottam. Út közben Castiellel találkoztam. Meglehetősen komor hangulatában volt. Szó nélkül elmentem mellette, ez volt az első hibám. Erősen megragadta a kezem, és a lila foltoknak köszönhetően, duplán annyira fájt.
- Fáj? - kérdezte a fiú, mikor hallotta, hogy felszisszentem. Kínlódva nyögtem fel, ahogy szorítása erősödött.
- Miért csinálod ezt? - kérdeztem elfúló hangon. - Miért változtál meg az egyik pillanatról a másikra? Miért akarsz nekem fájdalmat okozni?
Szemében egyre nőtt a harag, bár fogalmam sincs, mit vétettem ellene. A következő pillanatban durván magához rántott, mélyen beleharapott alsóajkamba. Éreztem, ahogy vérem lassan lefolyik az államon, végig a nyakamon. A számon elegáns kis seb keletkezett a srác fogainak nyomán.
- Ezt mégis miért csináltad?! - küszködtem a könnyeimmel. Féltem, átcsapok hisztis módba és az nem lenne túl szerencsés a helyzetemben.
- Hogy miért? - rántott ismét magához. - Mert így nem tudsz fájdalom nélkül csókolózni. Szuper, mi? - vigyorodott el ördögien. - Most megtanulod, hogy ne járkálj fiúkkal a plázában.
- Fiúkkal...? - néztem rá értetlenül, aztán kigyulladt a fejem felett a villanykörte. - Alexy és Armin...
Vágott egy "végre felfogtad, idióta" fejet. Elöntött a gyűlölet Castiel iránt, mellkasába vágtam. Erősen, nem kímélve őt. Összegörnyedt, így megajándékoztam egy jobb horoggal. Oldalra fordult a feje, és ekkor jöttem rá, hogy ezt talán nem kellett volna, de nem bírtam tovább.
- Mi az, hogy ne járkáljak fiúkkal?! - keltem ki magamból, üvöltözni kezdtem, amit ő veszélyesen csillogó szemekkel hallgatott. - Mi jogon mondod te meg nekem, hogy mit tegyek és mit nem?! Foglalkozz a kis Debrahdal, döngesd meg jó sokszor, merthogy engem nem fogsz, az tuti biztos! Nem tudom, tudtommal nem csináltam semmit, egy kurva rossz szót nem szóltam! De megjelenik ez a csaj, és máris úgy teszel, mintha a legnagyobb senki lennék! Fizikailag is bántalmazol! Tudod te, mennyire fáj az erdős eset óra a csuklóm?! De szerintem téged ez nem érdekel. Remélem eldobsz, mert ez a játék - mutattam magamra. - már elhasználódott.
Futottam. Nem tudtam, merre, nem tudtam, hová, csak vittek a lábaim. Úgy éreztem, mintha bedobtak volna egy savas medencébe. Egyszerűen felemésztett a fájdalom, ami a lelkembe mart, úgy éreztem, nem bírom tovább. Végül otthon kötöttem ki. Egyszerűen ellöktem aggodalmaskodó szüleimet és bezárkóztam a szobámba. Magam sem tudtam, miért, de a sötétben ücsörögtem az ágyamon és csak bámultam magam elé. Miért fáj? Nem értem magam. Az érzéseimet. Lehetetlen, hogy ezt a vadbarom, erőszakos állatot én ... szeretem.
Nii"
2013. augusztus 2., péntek
Pszt! Keep it my secret! - Registration 8.
"Nyolcadik naplóbejegyzés: Szeptember 19.
Másnap nem történt semmi érdekes. Hazamentünk, majd a délutánom nyugodt, Castiel-mentes volt. Au tána lévő napom már kevésbé.
A tanár első órában kijelentette, hogy új osztálytársunk lesz. Ugyan, ki más baromnak jutna eszébe idejárni?! Persze ezt csak magamnak mondtam, más nem hallotta. Most az egyszer nem bántam. Egy lány lépett be az ajtón, és én már akkor tudtam, hogy egy vérbeli ribanccal "állok" szemben. Még a kisugárzásával is hirdette: "Gyere, és tégy magadévá!". Tekintetem Castielre siklott és szinte lesokkolt amit láttam. Olyan átszellemült és szerelmes arccal nézte a csajszit, hogy azt hittem összehugyozom magam.
- Ő itt Debrah, visszatérő diákunk. És szeretném ha... - kezdte az ofő, de a barnaság belevágott.
- Engedje meg, hogy én mondjam - nézett a lány ellenállhatatlan mosollyal a férfire, aki természetesen beleegyezett. - Nos, szeretném elmondani, mennyire örülök, hogy látlak titeket újra. Szeretném, hogy annak ellenére, hogy feltörekvő énekes vagyok, ugyanúgy bánnátok velem mint a többi diákkal.
A többiek csak sóhajtoztak, hogy milyen aranyos és szerény lány, én csak fintorogtam a szentszöveg hallatán. Az óra azzal telt, hogy Ribizli beszámolóját hallgattuk, valamint előadott egy keveset a legújabb slágeréből. Az osztály - rajtam kívül - vele dalolászott, még Castiel is énekelt. Verbálisan lementem hídba. Szünetben pedig meglátogattam őt az udvaron.
- Szia - szóltam hozzá, lassan rám nézett. Pillantása fagyos volt, ami meglepett. - Gond van?
- Közöd? - morrant rám, én meg a döbbenet legfelsőbb szintjére kerültem.
- Mit tettem, hogy...? - kezdtem, de ekkor megjelent az a csaj. Kezét Őbunkósága vállára tette, aminek a hatására a srác elpirult. Szívembe mart egy érzés...
- Hát nem édes még vörösen is?
... nem tudom, mi volt az...
- Ne túlozz. Csak csókolt meg.
... talán fájdalom?
Csak ültem egyedül a bevásárlóközpontban és azt a shaket ittam, amit a vörivel szoktam egy pohárból, két szívószállal. Ugyan hívtam Castielt, de meg sem kellett szólalnia, tudtam, mit csinál. A női nyögések, a nyikorgó ágy, a fiú enyhe pihegése... Árulkodó jelek voltak a kufircra. Jó fél óráig ültem utána, magam elé bámulva. Majd eljöttem a plázába. Az emberek tartották tőlem a távolságot, amit nem is csodálok.A sötét aura csak úgy áradt belőlem. Hirtelen azonban egy szivárványszerűség került látóterembe. Csak utólag jöttem rá, hogy egy fiú.
- Istenem, de aranyos! - rántott hirtelen fel, neki háttal, majd csipkedni kezdte az arcom. Nem sok kellett, hogy helyben agyonüssem a srácot.
- Alexy, hagyd abba! Ne nyomorgass idegen embereket! - futott hozzánk egy, a másikhoz elképesztően hasonlító fiú. Csak neki fekete hajkoronája volt és kék szeme. - Leütlek, ember! - vágott rá egy jó nagyot a fejére, mire a nyomorhozó is elengedett.
- Ez fááájt - nézett szomorúan a lila szemű, majd felém fordult. - Elnézést, de ezt muszáj volt. A nevem Alexy, örülök a találkozásnak - nyújtott kezet egy aranyos mosollyal.
- Nichi vagyok - fogadtam el a kezet, mire annyira megrázta, hogy szinte repültem.
- Armin - mutatkozott be Sötétség is. - Ennek az idiótának az ikre.
- Tényleg? Nem mondod? - gúnyolódtam, mire megforgatta a szemét.
- Armiiiin, én őt akarom vinni magammal! - ölelt át szorosan Kékike, ezzel fulladás közeli élményben részesítve. - Kéééérlek, hagy tartsam meg. Naaa!
- Alexy, nem viheted haza! - szólt rá a bátyja. - Várjunk csak... De vásárolni vihetjük! Én legalább megúszom - örült meg a fiú.
- Semmi beleszólásom sincs? - vágtam hirtelen közbe, mire megrázták a fejüket. Miért is reménykedtem, hogy valaha találkozok normális emberekkel? Szóval, elráncigáltak vásárolni. Alexy - ahogy először is leszűrtem - nem volt komplett, ám Armin jót mulatott rajtunk. Kékike sorban dobálta a kezembe a színesebbnél színesebb ruhadarabokat, hogy ezt vegyem meg, ezt próbáljam fel... De legalább egy zöld fejhallgatóval megajándékozott. Végülis... egész feldobták a délutánom.
Nii"
- Ő itt Debrah, visszatérő diákunk. És szeretném ha... - kezdte az ofő, de a barnaság belevágott.
- Engedje meg, hogy én mondjam - nézett a lány ellenállhatatlan mosollyal a férfire, aki természetesen beleegyezett. - Nos, szeretném elmondani, mennyire örülök, hogy látlak titeket újra. Szeretném, hogy annak ellenére, hogy feltörekvő énekes vagyok, ugyanúgy bánnátok velem mint a többi diákkal.
A többiek csak sóhajtoztak, hogy milyen aranyos és szerény lány, én csak fintorogtam a szentszöveg hallatán. Az óra azzal telt, hogy Ribizli beszámolóját hallgattuk, valamint előadott egy keveset a legújabb slágeréből. Az osztály - rajtam kívül - vele dalolászott, még Castiel is énekelt. Verbálisan lementem hídba. Szünetben pedig meglátogattam őt az udvaron.
- Szia - szóltam hozzá, lassan rám nézett. Pillantása fagyos volt, ami meglepett. - Gond van?
- Közöd? - morrant rám, én meg a döbbenet legfelsőbb szintjére kerültem.
- Mit tettem, hogy...? - kezdtem, de ekkor megjelent az a csaj. Kezét Őbunkósága vállára tette, aminek a hatására a srác elpirult. Szívembe mart egy érzés...
- Hát nem édes még vörösen is?
... nem tudom, mi volt az...
- Ne túlozz. Csak csókolt meg.
... talán fájdalom?
Csak ültem egyedül a bevásárlóközpontban és azt a shaket ittam, amit a vörivel szoktam egy pohárból, két szívószállal. Ugyan hívtam Castielt, de meg sem kellett szólalnia, tudtam, mit csinál. A női nyögések, a nyikorgó ágy, a fiú enyhe pihegése... Árulkodó jelek voltak a kufircra. Jó fél óráig ültem utána, magam elé bámulva. Majd eljöttem a plázába. Az emberek tartották tőlem a távolságot, amit nem is csodálok.A sötét aura csak úgy áradt belőlem. Hirtelen azonban egy szivárványszerűség került látóterembe. Csak utólag jöttem rá, hogy egy fiú.
- Istenem, de aranyos! - rántott hirtelen fel, neki háttal, majd csipkedni kezdte az arcom. Nem sok kellett, hogy helyben agyonüssem a srácot.
- Alexy, hagyd abba! Ne nyomorgass idegen embereket! - futott hozzánk egy, a másikhoz elképesztően hasonlító fiú. Csak neki fekete hajkoronája volt és kék szeme. - Leütlek, ember! - vágott rá egy jó nagyot a fejére, mire a nyomorhozó is elengedett.
- Ez fááájt - nézett szomorúan a lila szemű, majd felém fordult. - Elnézést, de ezt muszáj volt. A nevem Alexy, örülök a találkozásnak - nyújtott kezet egy aranyos mosollyal.
- Nichi vagyok - fogadtam el a kezet, mire annyira megrázta, hogy szinte repültem.
- Armin - mutatkozott be Sötétség is. - Ennek az idiótának az ikre.
- Tényleg? Nem mondod? - gúnyolódtam, mire megforgatta a szemét.
- Armiiiin, én őt akarom vinni magammal! - ölelt át szorosan Kékike, ezzel fulladás közeli élményben részesítve. - Kéééérlek, hagy tartsam meg. Naaa!
- Alexy, nem viheted haza! - szólt rá a bátyja. - Várjunk csak... De vásárolni vihetjük! Én legalább megúszom - örült meg a fiú.
- Semmi beleszólásom sincs? - vágtam hirtelen közbe, mire megrázták a fejüket. Miért is reménykedtem, hogy valaha találkozok normális emberekkel? Szóval, elráncigáltak vásárolni. Alexy - ahogy először is leszűrtem - nem volt komplett, ám Armin jót mulatott rajtunk. Kékike sorban dobálta a kezembe a színesebbnél színesebb ruhadarabokat, hogy ezt vegyem meg, ezt próbáljam fel... De legalább egy zöld fejhallgatóval megajándékozott. Végülis... egész feldobták a délutánom.
Nii"
 |
| Alexy /Kékike és Armin/Sötétség |
 |
| Nichi Alexy csapdájában xdd |
2013. július 31., szerda
Pszt! Keep it my secret! - Registration 7.
A fejezetre +16-os karikát szeretnék kitenni. Nem hiszem, hogy sokakat érdekel, de mindenki csak saját felelősségre olvassa!
"Hetedik naplóbejegyzés: Szeptember 17.
Kicsit érdekesen alakult, hogy szünet után egyből osztálykirándulásra mentünk. Nem, nem tengerpartra, nem New Yorkba... Egy erdőbe. Egy bogaras, sötét, hideg erdőbe, az ősz közepén. Az osztályfőnökünk se volt komplett. Ráadásul a heti zsebpénzem is ráment arra, hogy sátrat és egyenruhát vegyek. Elátkoztam a férfit egy életre. Mikor beértem - szinte utolsónak - a buszhoz, Castiel a hatalmas hátizsákomra bökve csak annyit kérdezett, hogy édesség van-e benne. Durcázva ültem le egy helyre, majd belemerültem a zene csodás világába. Közel három óra hosszát utazgattunk, a végén már a hányingerrel küszködtem. Abban a pillanatban, mikor leparkolt a busz, kirobbantam az ajtón. Szinte megcsókoltam a földet, a többiek nem győztek csodálkozni. Végül Őbunkósága kapart fel a földről. Kinézte, hogy a többiek sátrat építenek, majd levette rólam a hátizsákot. Értetlenül néztem, ahogy felkap, majd sétálni kezd velem. Lysandre furcsálló arccal figyelte a jelenetet, majd mikor felfogta mire készül a vöri, elkuncogta magát. Nekem csak akkor esett le, amikor belemerültem a hűs vízbe. Igen, a szemétládája képes volt beledobni a közeli tóba. Ki is röhögött... volna, ha nem rántottam volna. Mindketten köhögtünk, Castiel gyilkos szemekkel méricskélt, szerintem azon gondolkodott, melyik halállal szenvednék a legtöbbet. Lysandre stílusosan kiröhögött minket, így már szálltunk is ki, hogy megverjük. Ha a tanár nem szól ránk, meg is történt volna. Így csurom vizesen sátrat vertünk.
- Abbahagynád? - mordult Castiel már a negyedik hapcisorozatomnál. Legszívesebben leszurkáltam volna.
- Miattad van, te gyökérkefe! - rivalltam rá, így inkább elkussoltatta a csipogóját. Helyes döntés volt, még a végén ráküldtem volna a maffiát! A sátorállítás után - amit nekem Szöszke csinált meg - szabad tevékenység következett. Egy tábla csoki kíséretében sétálni indultam. Nem igazán tudtam merre megyek, valahová az erdő mélyére. Ahogy kikövetkeztettem a fokozatos sötétségből, kezdett esteledni. Zseblámpa nuku, telefon lemerülve. Nagyon örültem neki, még örömtáncot is jártam volna, ha nem lettem volna befosva. Csak gondolnom kellett a szatírokra, mozogni kezdett egy bokor mögöttem. Összerezzentem, majd megpördültem. A fekete alak ezt a pillanatot választotta ki, hogy felemelkedjen a bokor mögül, majd gonosz kuncogást hallatott. Azt hittem menten összepisilem magam, mikor közelebb lépett, ám szinte reflexből mozdultam, és lehetőséget teremtettem neki, hogy megismerkedjen közelről - nagyon közelről - az öklömmel. Ám a férfi - mert minden kétséget kizárólag az volt - elkapta a kezem, durván magához húzott. Felszisszentem, csodálkoztam, hogy nem tépte ki a karom. Magának háttal húzott, átkarolta a derekam, majd mélyen a nyakamba harapott. Könnyek gyűltek a szememben, élesen felsikoltottam a fájdalommal fűszerezett ijedségtől. De csak addig voltam kétségbeesve, míg meg nem hallottam a csúfos nevetést.
- Castiel - ismertem a mély baritont.A düh elborított, gondolkodni se tudtam, de kezem már csattant is az arcán. Meglepetésében majdnem hátraesett, majd amikor felfogta, mit tettem, szinte rám vicsorgott. Abban a pillanatban úgy gondoltam képes lenne megütni, hisz izmai megfeszültek. Féltem, és szerintem látta a rettegést a szememben, mert durván a fához csapott. Nagyot nyekkentem, amikor hátam a törzsnek ütődött. Kezeimet felfeszítette a fejem fölé. Egy marka kulcsolódott a csuklóimra, mégis már akkor tudtam, hogy ez másnapra belilul. Meglehetősen fájt, még az is, amikor másik kezével megragadta állam. Látásomat elhomályosították a könnyek. - Castiel... - hangom nem volt több cincogásnál.
- Elkussolsz - sziszegte arcomba, mire összerezzentem. "Most vagy megver, vagy megerőszakol..." gondoltam. Lehunytam a szemem, mikor éreztem, hogy könnyeim kifolynak, de már akkor mindegy volt. Azt hittem, itt a vég, pár percig komolyan azt hittem, hogy végem. Aztán hirtelen lazult a szorítás, és még mielőtt felnyithattam volna szemhéjaim, két telt ajak tapadt az enyémre. Ha tudtam volna, se kaptam volna levegőt a meglepettségtől. Őbunkósága lágyan játszott ajkaimmal, az előbbi kegyetlenségének nyoma se volt, minden pólusából áradt a szenvedély. Elengedett, így kicsit le tudott hajolni, hogy térdhajlatom alá nyúlva húzta fel lábaim a dereka köré, miközben egy másodpercre se szakadt el tőlem. Meg is vertem volna, ha megteszi, levegőhiány ide-oda. Teste hozzám préselődött, így ismételtem megéreztem vágyát. Teljesen elpirultam, homlokom a vállának döntöttem. - Nem egy erdőben képzeltem el először... - nyögte, miközben csípőjét lassan mozgatni kezdte. - De nem bírom tovább. Egyszerűen kellesz.
Azt sem tudtam, mit mondjak, egyrészt a lágy lökések, másrészt a szavak miatt. Teljesen kipirultam, ahogy lassan lehúzta a pulcsim cipzárját, majd lecsúsztatta rólam. Megremegtem a hűvös éjszakai levegőtől, amit valószínűleg megérzett, mert karjait körém vonta, szorosan ölelt magához, de a mozgással nem állt volna le. Sose gondoltam volna, hogy Castiel olyan perverz, hogy gyakorlatilag ruhán keresztül elkezd velem szexelni, de úgy tűnik, tévedtem. Nyakamhoz hajolt, lassan nyalta végig, majd az előző harapásnyomba ismét belemélyesztette a fogait, ám most sokkal gyengédebben. Felnyögtem a fájdalommal megspékelt vágytól, lerángattam róla a szétnyitott pulcsit. Éreztem, hogy meleg tenyere betalál a zöld atléta alá, majd hirtelen megtorpant.
- Kincset találtam - motyogta, miközben a földre tett. Vigyorogva dőltem fának és néztem, ahogy térdre vágja magát, így hasammal egy vonalba került. Feltűrte a ruhadarabot, majd szexin felmosolygott rám. Én csak a haját cirógattam. - Piercing?
- De jó a szemed - kuncogtam, ám ez megszakadt, amint a testékszerhez hajolt, a fogai közé csippentette, majd finoman meghúzta. Végigfutott rajtam az a kellemes borzongás, ám tudtam, hogy itt kell megállnunk. Castiellel soha nem lehet köztünk semmi, legfeljebb jó sok tér. Finoman eltoltam a fejét, majd lábam a mellkasára rakva eldöntöttem a földön. Nem ellenkezett, tudta, hogy nem adom csak így meg magam. - Tetszik?
- Piros és szexi. De túl egyszerű. Miért pont gömb? - kérdezte, miközben vádlimat cirógatta, kezeit bebújtatva a bő melegítő alá.
- Mert a csillagból kiesett a kő és most ékszerésznél van - magyaráztam, olykor felsóhajtva. Rengeteget tud rontani az ember nyugodtságán a lágy simogatás.
- Értem. Jól esik? - húzta meg a nadrágom, jelezve, hogy üljek rá. Arra várhatsz, szivi.
- Ja, nem rossz - vontam vállat, mire elröhögte magát. Megengedtem egy mosolyt, majd magamra terítettem a pulcsimat. Őbunkóságát álló helyzetbe húztam, majd elindultunk vissza a táborba.
Nii"
 |
| Nichi jelenlegi piercingje |
 |
| Lysandre, Nathaniel és Castiel túrafelszerelésben |
2013. július 29., hétfő
Díj!
Szabályok
1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
2. Tedd ki a képet, majd válaszolj a kérdésekre!
3. Tegyél fel 5 kérdést!
4. Küldd tovább 5 embernek!
1. Köszönöm a díjat Melinda Moonnak <3
2. Első rész pipa, második:
- 1. Mióta írsz? Június 23.-án volt két éve :D
- 2. Melyik a kedvenc könyved? Miért? Szent Johanna Gimi. Mert hasonlít a Csábításból jeles játékoz xdd
- 3. Van testvéred? Egy öcsém és egy húgom.
- 4. Kedvenc együtteseid? STARISH, Within Temptation... Sok van, most nem sorolom fel.
- 5. Van legjobb barátod? Ha igen, miért tartod annak? Természetesen van. Nagyon sok oka van, hisz ő nekem már testvérem is. Mindent imádok benne.
3.
- Mi a kedvenc animéd?
- Minek hatására kezdtél írni?
- Ami a legjobban inspirál?
- Kedvenc időtöltés?
- Leghatékonyabb ihletadó dolog?
A díjat küldöm Mea Tenshinek és Minori Luna Channak.
2013. július 28., vasárnap
Pszt! Keep it my secret! - Registration 6.
"Hatodik naplóbejegyzés: Szeptember 11.
A nyakamat érő, forró lehelet miatt egy pillanatra elgondolkodtam, hogy miért tehénkedik egy alsógatyás kan a hátam mögött. Miután rájöttem az okra, már csak annyi kérdésem maradt, hogy ez a bizonyos hím miért is akar a másvilágra küldeni, hisz ölelésével kis híján megfojtott. Felé fordultam és már épp felkeltettem volna, amikor a nyakamhoz hajolt, hogy lassan végignyalja. Bennem akadt a levegő, mikor megéreztem a nedves ízlelőszervet végigívelni a bőrömön. Mikor Castielre lestem, a ravaszul csillogó, szürke szemekbe bámultam.
- Te meg mit...? - kezdtem, de mutatóujját a számra rakta.
- Ne beszélj! - köpni-nyelni nem tudtam. - Itt most a tettek beszélnek.
Abban a szent pillanatban jöttem rá arra, hogy Őbunkósága márpedig szivat. Arcom láttán kitört belőle az elfojtott röhögés, mire a mellkasára ülve kezdtem fojtogatni.Persze nem erősen, nem akartam megölni. Még. A vöri lelökött magáról, majd befoglalta a fürdőmet. Morranva mentem le a konyhába, hogy reggelit kreáljak magunknak. Reménykedtem, hogy Castiel nem kíván sokáig maradni, hisz sürgősen lustálkodnom kell. Reggeli közben ezt el is regéltem a vörinek, mire lazán vállat vont, jelezve, hogy leszarja, a szülei ugyanis két nap múlva tudnak kulcsot küldeni. Verbálisan lementem tőle hídba, legszívesebben megvertem volna, bár én jártam volna akkor rosszabbul. Bár utólag visszagondolva, lehet az lett volna a jobb, ha elküldöm a picsába. Hogy miért?
Nos, a délelőtt főzőcskével telt. Jobban mondva, én csináltam, míg Castiel azon élvezkedett, hogy elmondja, mit csinálok rosszul. Nem egyszer vágtam hozzá valami hozzávalót, amit vagy elkapott és megevett, vagy kikerült. Így takarítanom is kellett. Marhára örültem neki, már azon gondolkoztam, hogy mérget csempészek Őbunkósága kajájába. Megtörtént az ebéd, így csak felmentünk lustálkodni. Bekapcsoltam a tévét, épp egy spanyol szappanopera sorozatot vetítettek. Castiel csaknem sírógörcsöt kapott már a második percben, főleg amikor meghatottan hüppögtem az egyik jeleneten. Már ott tartott, hogy kidob az ablakon, a lógatásnál tartottunk.
- Tegyél már le, te idióta! Ha leesek, és meghalok, én kinyírlak! - ordítottam le vendégem fejét.
- Elkapcsolod? - morogta, látszólag még bírt tartani, ám jobb félni, mint megijedni.
- Nem! Hisz Maria...
- Nem érdekel Maria!
- Jólvan, jólvan, elkapcsolom, csak vigyél be - sipítoztam, szinte belevájva körmeim karjába. Behúzott az ablakból, mire szinte a nyakába csimpaszkodtam, mint egy kis majom. Castielnek tetszett a helyzet, nem habozott a fenekemet felfedezni, ami nekem nem igazán tetszett, így el akartam tolni. A vörös nem így gondolta, éreztem lent, hogy fel van izgulva. Férfiassága zászlórúdhoz hasonlóan felállt, szinte kiszakította a nadrágját. Teljesen elpirultam ezt láttán, de még az ő arcát is belepte enyhe kis vörösség. Én ezzel szemben pipacspiros voltam. Őbunkósága egyből egó-módba kapcsolt, belehajolt arcomba. Elfordítottam a fejem, nem akartam, hogy megtegye amit akart, elvette volna tőlem, amit félve őriztem. Kényes voltam erre a témára, nem egy pasim hagyott el miatta. Őt viszont nem érdekelte, mit akarok, elvette, amit nem neki akartam adni. Az első csókomat. Ajkai lassan játszottak az enyémmel, finoman kóstolgatta őket, mint egy friss gyümölcsöt. Pár percig eljátszadozott így, ízlelgette, szívogatta ajkaim, olykor-olykor bele is harapott. Elfogott az az édesen fojtogató érzés, és azon kaptam magam, hogy élvezem a helyzetet. Mikor ő is érezte, hogy feloldódom, nyelvét lassan végigfuttatta alsóajkamon. Elnyitottam őket, a reggel még nyakamat kényeztető szerve lassan csúszott számba. Nyelve végigfutott fogaimon, egyfajta bevezetőképpen, majd újult erővel kezdte felfedezni szám minden szegletét. Szinte felfalt, közben még karjait is körém fonta, hogy közelebb húzhasson magához. Egyik kezével átkarolt, a másikkal a hajamba túrt, kissé szétszedve felkötött loboncom. Nyelve az enyémet próbálta feléleszteni, finoman simogatta. Nem bírtam magammal, mégha ügyetlenül is, de viszonoztam a kényeztetést. Ő ezt megérezve felbátorodott, testemet a falhoz préselte, csókja elvadult.Szinte másodpercre pontosan szakadtunk el egymástól, hogy levegőhöz jussunk. Kapkodtuk az éltető oxigént, mikor Castiel elengedett. A szemeit kerestem, hogy kiolvassak valamit.
- Miért? - suttogtam, mire vállat vont.
- Jó volt, nem? - kérdezett vissza. Megkörnyékezett valami, valami keserű érzés amit nem tudtam hova tenni. - Miért, azt hitted jelentett valamit?
Körmömet az ujjamba vájtam a hátam mögött, nem akartam, hogy elsírjam magam.
- Természetesen nem - morogtam jegesen. Hozzá lépve vettem birtokba ajkait, ám csókomban nem volt érzelem, csak kopár üresség. - Nem jelent semmit.
- Pontosan - tapadt rám ismét, majd eltolt. - Semmit.
Semmit... És fájt. Akkor még fájt ez a kijelentés, a barátságunk tönkre is ment miatta. Valami teljesen már vette kezdetét.
Nii"
 |
| Castiel x Nichi |
2013. július 21., vasárnap
Pszt! Keep it my secret! - Registration 4., Registration 5.
Registration 4.
"Negyedik naplóbejegyzés: Szeptember 10. Part 1.
Mostanában eléggé elhanyagoltam a naplóírást, de most igyekszem pótolni. Nem sok minden történt azóta, Őbunkóságával sok sok programunk volt, amit ő letagadott, hogy randi lenne. Pedig elárulom, az volt. De Castielt meggyőzni ilyen dolgokról... Lehetetlen.
Szombaton - amikor persze elmerültem önfeledten csodálatos álmomban - megszólalt a telefonom. Roppant morcos kedvemben kapott el a szerencsétlen illető, mikor felvettem.
- Halló! Itt Tessék! Miben tudsz segíteni?
A vonal végéről hangos röhögést hallottam, mire egyszerűen csak kinyomtam. Fejem visszaejtettem a párnára. Nemsoká ismét csörgött az a szar.
- Tessék, Temetkezési Vállalat.
- Hallod, ezek egyre jobbak - kacagott hangosan.
- Hagyjá' már aludni, perverz elmebeteg! - sipítottam a készülékbe.
- Apád! Inkább gyere velem...
- Nem megyek sehova! - vágtam rá.
- Ha nem jössz el a koncertemre, ne keress többet - mordult a telefonba. Nagyot sóhajtottam, mikor felültem. A naptárra néztem, ami boldogan hirdette az egy hetes őszi szünetet. A szüleim elutaztak egy hétre, nyaralni. Én basztam menni. Minek?
- Jó. Mikor lesz? - adtam be a derekam.
- Este 10. - Uh, tuti, hogy vigyorog!
- Oks, cső - ezzel le is raktam. Hisz még aludni akartam!
Mikor eljött a megbeszélt időpont, én már a koncert helyszínén álltam. Természetesen a színpad mellett. Na jó, talán kicsit előbb kimentem, mint kéne, de még sose láttam Castielt zenélni. Nemsoká meg is jelent a három srác. Először Lysandre készült felmenni. Stílusa a szokásos viktoriánus divatot hirdette, viszont neki ez állt jól, a kissé furcsa haját is kiemelte. A két csat a hajában is cukin festett. Ő volt a banda énekese, és igazán jó hangja is volt hozzá. Aztán jött Nathaniel. Szöszke kinézete teljesen pofán csapott. Igazán többet járhatna rockercuccban. Egy fehér farmert viselt, szakadt fekete pólóban és kockás ingben volt. Kezében a dobverőket forgatta. Amikor meglátta lesokkolt arckifejezésem, kiröhögött. Csak úgy spontán. Ezután jött Őbunkósága. Lazán, zsebre dugott kézzel állt meg előttem, kezében a piros-fehér elektromos gitárral. Azt hittem, menten elájulok. A fekete farmert egy halálfejes övvel dobta fel, szintén fekete pólója szabadon hagyta kockás hasát. Mivel a vöri annyira nem magamutogatós, magára terített egy ujj nélküli felsőt.
- Hmm - jártam körbe, mire fáradtan sóhajtott.
- Mi van? - morrant rám, mire elvigyorodtam. Mögé lépve kötöttem fel keveset a hajából, még az erős tiltakozása ellenére is.
- Nyugi már, szexi - biztattam, így abbahagyott mindenféle tiltakozást. Elé sétáltam, majd rámosolyogtam.
- Sok sikert. Jó leszel.
- Ezt eddig is tudtuk - dobott fel egy ellenállhatatlan vigyort, majd felment a színpadra."
 |
| Castiel |
 |
| Nathaniel |
 |
| Lysandre |
Registration 5.
"Ötödik naplóbejegyzés: Szeptember 10. Part 2.
A koncert fenomenális volt, a fiúk arattak. Szó szerint, az elalélt lányokat a biztonságiaknak kellett kivinniük. A fiúk pezsgőt is bontottak, ahová engem is meghívtak. Természetesen közben megszabadultak a felsőtől, amit a póló felé vettek. Hát... huh. Viszont amint Lysre vagy Szöszkére néztem, kaptam egy szúrós pillantást. Na, Őbunkósága féltékeny lenne?
Végül elindultunk haza. Castiel hamarabb hazaért, majd a zsebében kezdett kutakodni. Arca egy-kettőre rémült lett, ahogy nem találta a kulcsát. Gonoszan vigyorogva figyeltem, ahogy kétségbeesve kutat.
- Fogadok, hogy a szüleid nincsenek otthon.
- Hát nincsenek - morrant, majd nagyot sóhajtva az ajtónak dőlt. - Sosincsenek.
Egy ideig elgondolkodva néztem, majd megfogtam a kezét, és a házam felé kezdtem húzni.
- Mégis...? - kezdte. Arca magyarázatot követelő volt.
- Ma nálam alszol - jelentettem ki nagabiztosan.
- MIVAN?!
- Nyugodj már le! - szóltam rá. - Örülj, hogy felajánlottam!
Ezután csak csendben pufogott. Beengedtem az ajtón, és ő illedelmesen levette a cipőjét, amit én pislogva néztem.
- Hol fogok aludni? - kérdezte végül.
- Hát, csak két szoba van, szóval a földön - adtam a nyers választ, majd a konyhába mentem kaját csinálni. A hangos káromkodásokra viszont elmosolyodtam. Őbunkósága letelepedett egy székre, és csendben figyelte, ahogy tevékenykedem a konyhába. Gyorsan összecsaptam a vacsit, hisz egy szendvicsen nem sok mindent kell csinálni. Castiel úgy evett, mint aki évek óta éhezik. Ilyen finom lett volna a szendvicsem? Közel két perc alatt eltüntette, nem győztem csodálkozni. Ezután felvánszorogtunk a szobába, ahol alaposan szétnézett, majd hangos hümmögésekkel fejezte ki tetszését. Alsóra vetkőzött, majd egyszerűen bedőlt az ágyamba.
- Azt mondtam, föld! - replikáztam.
- Alszol mellettem, azt annyi - morrant rám, mire lemondóan sóhajtottam. A fürdőben pizsire öltöztem, majd befeküdtem mellé. Elbódított a belőle áradó illat, mélyet szippantottam, ami szemmel láthatólag tetszett neki. Ezt jelezte az arcán elterülő, széles vigyor. Mellkasára hajtottam a fejem, most én leptem meg őt. Pár percig nem tudta mit csináljon, végül lassan végigsimított a hajamon, minek hatására szinte dorombolni kezdtem. Jól esett a puha, lágy érintés, nem volt tőle megszokott. Lassan lehunytam a szemem, majd álomba merültem.
Nii"
- Mégis...? - kezdte. Arca magyarázatot követelő volt.
- Ma nálam alszol - jelentettem ki nagabiztosan.
- MIVAN?!
- Nyugodj már le! - szóltam rá. - Örülj, hogy felajánlottam!
Ezután csak csendben pufogott. Beengedtem az ajtón, és ő illedelmesen levette a cipőjét, amit én pislogva néztem.
- Hol fogok aludni? - kérdezte végül.
- Hát, csak két szoba van, szóval a földön - adtam a nyers választ, majd a konyhába mentem kaját csinálni. A hangos káromkodásokra viszont elmosolyodtam. Őbunkósága letelepedett egy székre, és csendben figyelte, ahogy tevékenykedem a konyhába. Gyorsan összecsaptam a vacsit, hisz egy szendvicsen nem sok mindent kell csinálni. Castiel úgy evett, mint aki évek óta éhezik. Ilyen finom lett volna a szendvicsem? Közel két perc alatt eltüntette, nem győztem csodálkozni. Ezután felvánszorogtunk a szobába, ahol alaposan szétnézett, majd hangos hümmögésekkel fejezte ki tetszését. Alsóra vetkőzött, majd egyszerűen bedőlt az ágyamba.
- Azt mondtam, föld! - replikáztam.
- Alszol mellettem, azt annyi - morrant rám, mire lemondóan sóhajtottam. A fürdőben pizsire öltöztem, majd befeküdtem mellé. Elbódított a belőle áradó illat, mélyet szippantottam, ami szemmel láthatólag tetszett neki. Ezt jelezte az arcán elterülő, széles vigyor. Mellkasára hajtottam a fejem, most én leptem meg őt. Pár percig nem tudta mit csináljon, végül lassan végigsimított a hajamon, minek hatására szinte dorombolni kezdtem. Jól esett a puha, lágy érintés, nem volt tőle megszokott. Lassan lehunytam a szemem, majd álomba merültem.
Nii"
 |
| Castiel |
2013. július 19., péntek
Pszt! Keep it my secret! - Registration 3.
"Harmadik naplóbejegyzés: Szeptember 3.
Az unalmasan induló szombatom végül elég izgalmasan telt. Nos, a lényeg, hogy reggel voltba kellett mennem. Vagyis, nem kellett, csak kifogytam az édességből, ami komoly gondot jelentett, így beszerzőkörútra indultam. A zsebpénzem felét általában édességre költöttem, így most sem lett másként. Szóval, épp megtámadtam volna az áruházat, amikor ismerős alakba ütköztem. Most nem volt rajta szokásos dzsekije, de fekete pólóján ott virított fehérrel a Winged Skull logója. Valamint fekete farmerén ugyanolyan gatyalánc függött, mint az enyémen. Ja, és cigaretta lógott a szájából. Húúú, de menő! Amúgy nem.
- Cső, bagós - köszöntem rá.
- Cső, vöröske - viszonozta. Mikor mellé értem, úgy néztem rá, mint egy elmebetegre.
- A tied is az - közöltem, ha esetleg nem tudná.
- Képzeld, rájöttem - gúnyolódott. - Ismered azt a szót, hogy hajfesték?
- És nekem azt honnan kellett volna tudnom? - pufogtam. Őbunkósága csak vállat vont. - Merre mész?
- Csak sétálgatok...
- Mostmár segítesz vásárolni.
A vöri pár pillanatig nézett, majd elindult az ellenkező irányba. Aha, na persze, nem olyan egyszerű az. Megragadtam a karját, majd vonszolni kezdtem magammal. Castiel ugyan morgott pár cifra káromkodást - bő szókinccsel rendelkezett a drága - de engedelmesen k övetett. Jó kisfiú. Természetesen felvásároltam a bolt édességkészletét. És... természetellenesen Castiel elkezdte kilopkodni a csokis sütit.
- Szégyelld el magad - rivalltam rá, mire elvigyorodott.
- Ha nem hisztizel, megengedem, hogy velem töltsd a napot. Megmutatnám a várost.
Egy ideig gondolkodtam, majd belementem. Mit veszíthetek? Legelső úti célunk egy rockereknek felállított bolt. Gondolhattam volna... Őbunkósága vett nekem is, meg magának egy Winged Skull-os pólót, valamint megajándékozott minket egy ugyanolyan szegecses karkötővel. Mikor rákérdeztem, miért, rávágta, hogy adomány. Az biztos, hogy fél óráig kergettem. Miután ezzel megvoltunk, átmentünk egy étterembe, mivel délt ütött az óra. Mikor a pincér ajánlotta nekünk a pároknak szóló menüt, Castiel elég rendesen kiakadt.
- Pont ő legyen a párom?! Ne vicceljen már velem!
Na jó, ez meglehetősen rosszul esett. Miután a fiatal, fülig pirult srác sűrű bocsánatkérések közepette elszelelt, Őbunkósága hajlandó volt rám nézni, de én csak az ablakon bámultam ki. Egy idő után leesett neki, hogy mitől van rossz kedvem.
- Nichi, én nem...
- Hagyd - morrantam közbe, majd enni kezdtem a kihozott ételt. A vöri vállat vont, nem igazán érdekelte a lelki világom. Se baj, túl szép volt hogy igaz legyen. Miután megettük a kaját, kifizettem a részem, majd kimentem. Nemsoká viszont elkapta a csuklóm.
- Nagyon lilán akarod látni? - utaltam az erős szorításra.
- Magasról leszarom, hogyha belilul a csuklód - sziszegte. Kedves volt, mint mindig. - De ha velem vagy, kerüld a drámát.
- Hidegen hagy a véleményed - vágtam hozzá, mire szorítása még erősebb lett. - Hisz ki vagy te nekem?
Ezzel kitéptem a kezem markából, és pát intve elindultam haza. Csak bedobtam a cuccom és felmentem a közeli hegyre. Véleményem szerint jogosan akadtam ki, minden lány ezt tette volna. Ez még Castieltől is durva volt. Na mindegy. Szóval, miután felértem a várost kezdtem el nézni. Véletlenül sem pillantottam a kezemen lévő karkötőre, vagy a pólóra. Nagyot sóhajtottam, majd fordultam volna meg, mikor megcsúsztam. Kellett nekem a szikla legszélére állni. Zuhanni kezdtem, de még időben megragadtam a kő szélét. Egyből lejátszódott előttem életem minden pillanata. Mikor már erőm se volt tartani magam, elkapták a csuklóm és felhúztak. Ha másról nem is, a parfümje illatáról felismertem az illetőt.
- Úgy érzem magam mint egy shoujo mangában - motyogtam.
- Utálom azokat a szarokat - morrant, miközben magához ölelt.
- Mégegy közös - nyögtem elkeseredetten.
- Nem nagyon örülsz neki - sóhajtotta.
- Minek kéne? Hisz soha nem lennél a pasim - toltam el.
- Miért, ki vagyok én neked? - vont vállat.
Felálltam, majd egy közeli fa törzse mellé telepedtem, Őbunkóságát kezdtem bámulni. Igazából baromi helyes, a hajáért egyszerűen megőrülök. Nem tudom, kezdem azt hinni, hogy ideáljaim a hosszabb hajú pasik.
- Jól áll a póló - szólalt meg Castiel.
- Mert a Winged Skull logója van rajta - gúnyolódtam, mire megforgatta a szemét.
- Nem. Rajtad áll jól.
Nii"
 |
| Castiel |
2013. július 16., kedd
Pszt! Keep it my secret! - Registration 2.
"Második naplóbejegyzés: Szeptember 2.
Nos, még korán reggel eldöntöttem, hogy mivel minden nap írok ebbe a naplóba, vagy mibe, minden bejegyzés kap egy címet. A tegnapi napomat úgy nevezném, hogy "Sablonos Iskolakezdés". Kreatív, mi?
Lassan totyogtam be a terembe, majd leültem egy padba. Pihentek rajta mesterműi karcolások, mint például: "A+C= ♥", meg trágár szavak. Én csak megtoldottam egy kacsintós smile-val. Ennek más úgyis mindegy. Büszke voltam a művemre, igazán tehetséges vagyok. Szünetekben általában csak ültem a helyemen, ám ebédszünetben gondoltam kiülök az udvarra. Ahogy mentem a folyosón egy ismerős alak toppant elém, majdnem felsikítottam, amikor megismertem, ki az.
- Chi-chan! - kurjantotta vidáman.
- KEN! Hányszor mondtam már el, hogy ne hívj így! A nevem Nichi! És mégis... MI A FRANCOT KERESEL ITT?! - üvöltettem le szerencsétlen fejét.
- Hallottam, hogy átiratkozol, így én is jöttem utánad.
Az életemnek vége. Ismét. Idegesen trappoltam ki az udvarra, ahol Őbunkósága nézte az eget.
- Cső - köszöntem neki, mire felém fordult.
- Mit akarsz?
- Ismerős a pólód! - mutattam a piros ruhadarabon lévő logóra.
- Igen, és mire emlékeztet? A pónilovad fenekére rajzolt tetkóra? - poénkodott. Hahaha...
- Te hülye vagy - állapítottam meg a betegségét. - Ez egy ismert rockzenekar logója, ha nem tudnád - oktattam ki, mire meglepődött mosoly ült ki az arcára.
- Csak nem? Az új lány ismeri a Winged Skull zenekart? - vigyorgott. Ismét egy jó pont nekem.
- Persze - mosolyogtam. - Imádom a rockot.
- Szuper! Nem sok lányt ismerek, aki szereti őket! - szinte majdnem elszállt a boldogságtól. De cuki! Egy félmosoly után otthagytam, majd elindultam a büfé felé, hisz rájöttem, nem hoztam kaját. Út közben frontálisan ütköztem egy csajjal.
- Nem tudsz vigyázni?! - rivalt rám. Göndör, szőke haja volt, igazi cicababának nézett ki. Mellette áll két hű pincsije. Eskü, mintha tinifilmbe csöppentem volna.
- Én? Te nem látsz! - vágtam hozzá.
- Várjunk! Te vagy az új lány! - mutatott rám.
- Kell még az az ujj? - mordultam.
- Te, meg az a Ken nem vagytok valami fényes felhozatal - röhögte, az igazi kényespicsás hangján.A hideg is kirázott. Hagytam, had vihogják ki magukat, majd miután megvettem, ami kell, továbbálltam. Idiótákkal nem vitázunk. Kiültem egy padra, majd enni kezdtem a bezsákmányolt fornetticsodát. Hirtelen egy kéz nyúlt ki a semmiből és törte ketté szerelmemet.
- Neeee! Joet ne! - vetettem rá magam kedvesem gyilkosára. Őbunkósága nagyot pislogva nézte, ahogy a számba tömöm a visszacsórt csokissütit.
- Elmebeteg - bókolt, mire vállat vontam.
- Te meg gyilkos - kezdtem el enni Joe másik felét, amiből azért adtam a vörinek is. - Amúgy... mindig ilyen bunkó vagy?
- Nem - vágta rá, mire meglepődötten néztem rá. - Szoktam aludni is.
- Már mindent értek - bólogattam. - Melyik osztályba jársz?
- Tizenegyedikes vagyok. A bejárás kicsit erős szó.
Halkan felnevettem, amikor az igazgatónő toppant elénk, mire Castiel egy "Majd beszélünk" mondattal elszelelt. A nyanya szúrós szemekkel nézett utána. Csak úgy árad a szeretet.
- Kisasszony - kezdett bele. - Először is, jobban tenné, ha jobb társaságot talált volna. Másodszor, kérem, döntse el, hogy a kosárlabda, vagy a kertész klubhoz szeretne-e csatlakozni.
Egyikhez sem!
- A kosárlabdához - vettem fel legbájosabb mosolyom. Gazokra még inkább nem pazarlom az időm.
- Remek! Javaslom, keresse fel őket! - indult el a dagi.
- De azt sem tudom, hol a klub! - kiabáltam utána, de pont magasról leszarta. Van ilyen. Őbunkósága ismét előbukkant, így odapattogtam hozzá.
- Tudod hol a kosárlabdaklub? - érdeklődtem tányér nagyságú szemekkel.
- Talán igen - húzta fel orrát. Beképzelt.
- Talán nem? - húztam az agyát, mire elvigyorodott.
- Miért keresed a klubbot? - fordult teljesen felém. Nagyon magas, majdnem egy fejjel magasabb.
- A diri mondta - sóhajtottam kínkeservesen. - Nos?
- Mit nyerek vele, ha segítek? - hajolt az arcomba, hátha valami elpirulásfeleséget ki tud belőlem csalni, de sajnos semmi ilyen nem történt.
- Jó társaságban lehetsz? - vigyorodtam el. Erre felnevetett és intett, hogy kövessem. Lassan mentem mögötte, és hát mit ne mondjak. Valami kurvajó feneke van. De sajnos megérkeztünk a tornaterembe, így abba kellett hagynom a bámulását.
- Itt szokott gyülekezni a klub. De most nem nagyon vannak itt - tűnődött.
- De okos vagy - csillant hamis fény a szememben, mire lemondóan sóhajtott. Mégegy ember szerint vagyok címeres idióta. - Te melyik klubban vagy?
- Nem tudom - vallotta be vigyorogva, mire elnevettem magam. Egyre jobban bírtam a srácot.
- És most mit is kéne csinálnom? - néztem körbe.
- Én tudjam? - vont vállat Őbunkósága, majd elindult ki. Mivel nem tudtam mást tenni, követtem. A folyón összetalálkoztam Szöszkével.
- Nichi. Te meglehetősen jóban vagy Castiellel. Segítenél? - nézett rám hatalmas, kérlelő szemekkel.
- Attól függ miben kell segíteni - motyogtam.
- Alá kéne ezt íratni vele - nyomott a kezembe egy igazolást.
- Te nem tudod? - Nolám, a DÖK elnök lusta lenne?
- Nem vagyunk valami jóban. - Így legyen ötösöm a lottón.
- Na jó - mentem ki az udvarra, egyenesen Őbunkóságához. - Írd alá.
- Biztos, hogy nem - morrant.
- Má' mé' nem? - bökdöstem a vállát.
- Egy - kapta el a kezem. - Mert ha Nataniel akar valamit, akkor idejön, mint egy férfi. Kettő: nem fogom hagyni, hogy kirúgasson! - szorította erősebben a csuklóm. Kicsit megijedtem, amit valószínűleg észrevett, mert egy nagy sóhajt után - mentolos a lehellete, ahw. - elengedett.
- Rendben, ha így gondolod...
Mentem vissza a folyosóra, és visszaadtam az igazolást Szöszkének, mondván, hogy, még ha nem is látszik, Őbunkósága is egy ember, akit nem lehet kényszeríteni. Kicsit volt rám mérges, ami annyit jelent, hogy a tekintetével elkapott, megkötözött, megfűszerezett, odaadott a kannibáloknak, akik megettek, aztán összeszedte a maradékaimat, elégette és elásta. Így hazaindultam. Nem nagyon foglalkoztam vele. A folyosón végigmenve kiabálás ütötte meg a fülemet.
- Vállalnod kéne a tettedért a felelősséget! - oktatott valakit erősen a szöszi.
- Nem fogsz kirúgatni!
A hangok felé futottam, és megpillantottam Őbunkóságát, aki Szöszkét szorította a felhoz az ingénél fogva. Elgondolkodtam, hogy vagy egy jó kis yaoi jelenetet akarnak összehozni, vagy verekedtek. Az utóbbiról Castiel, Nataniel gyomorszája felé lendülő ökle győzött meg. Hozzájuk rohantam és megragadtam Őbunkósága karját, mielőtt baromságot csinált volna.
- Castiel! Nem éri meg!
A vörös rámnézett, majd elengedte a szöszit, aki azonnal elsuhant. Kifújtam a levegőt, majd a szürke szemekbe néztem. Azonban a következő pillanatban hátam durván a falnak csapódott, mire felszisszentem. Na, én leszek a következő áldozat? Döbbenten néztem a fiúra.
- Mi a francért avatkoztál közbe? - sziszegte. Nagyon közel hajolt, éreztem leheletét a számon. Az az isteni mentol...
- É-Én csa-csak ne-nem akartam balhét köztetek - cincogtam, mire nagyon sóhajtott.
- Olyan idióta vagy - motyogta, majd elengedett. Egy utolsó, "mélyen a szemedbe nézek" pillanat után elment. Én hosszan néztem utána, miközben próbáltam magyarázatot találni a heves szívverésre.
Nii"
- Chi-chan! - kurjantotta vidáman.
- KEN! Hányszor mondtam már el, hogy ne hívj így! A nevem Nichi! És mégis... MI A FRANCOT KERESEL ITT?! - üvöltettem le szerencsétlen fejét.
- Hallottam, hogy átiratkozol, így én is jöttem utánad.
Az életemnek vége. Ismét. Idegesen trappoltam ki az udvarra, ahol Őbunkósága nézte az eget.
- Cső - köszöntem neki, mire felém fordult.
- Mit akarsz?
- Ismerős a pólód! - mutattam a piros ruhadarabon lévő logóra.
- Igen, és mire emlékeztet? A pónilovad fenekére rajzolt tetkóra? - poénkodott. Hahaha...
- Te hülye vagy - állapítottam meg a betegségét. - Ez egy ismert rockzenekar logója, ha nem tudnád - oktattam ki, mire meglepődött mosoly ült ki az arcára.
- Csak nem? Az új lány ismeri a Winged Skull zenekart? - vigyorgott. Ismét egy jó pont nekem.
- Persze - mosolyogtam. - Imádom a rockot.
- Szuper! Nem sok lányt ismerek, aki szereti őket! - szinte majdnem elszállt a boldogságtól. De cuki! Egy félmosoly után otthagytam, majd elindultam a büfé felé, hisz rájöttem, nem hoztam kaját. Út közben frontálisan ütköztem egy csajjal.
- Nem tudsz vigyázni?! - rivalt rám. Göndör, szőke haja volt, igazi cicababának nézett ki. Mellette áll két hű pincsije. Eskü, mintha tinifilmbe csöppentem volna.
- Én? Te nem látsz! - vágtam hozzá.
- Várjunk! Te vagy az új lány! - mutatott rám.
- Kell még az az ujj? - mordultam.
- Te, meg az a Ken nem vagytok valami fényes felhozatal - röhögte, az igazi kényespicsás hangján.A hideg is kirázott. Hagytam, had vihogják ki magukat, majd miután megvettem, ami kell, továbbálltam. Idiótákkal nem vitázunk. Kiültem egy padra, majd enni kezdtem a bezsákmányolt fornetticsodát. Hirtelen egy kéz nyúlt ki a semmiből és törte ketté szerelmemet.
- Neeee! Joet ne! - vetettem rá magam kedvesem gyilkosára. Őbunkósága nagyot pislogva nézte, ahogy a számba tömöm a visszacsórt csokissütit.
- Elmebeteg - bókolt, mire vállat vontam.
- Te meg gyilkos - kezdtem el enni Joe másik felét, amiből azért adtam a vörinek is. - Amúgy... mindig ilyen bunkó vagy?
- Nem - vágta rá, mire meglepődötten néztem rá. - Szoktam aludni is.
- Már mindent értek - bólogattam. - Melyik osztályba jársz?
- Tizenegyedikes vagyok. A bejárás kicsit erős szó.
Halkan felnevettem, amikor az igazgatónő toppant elénk, mire Castiel egy "Majd beszélünk" mondattal elszelelt. A nyanya szúrós szemekkel nézett utána. Csak úgy árad a szeretet.
- Kisasszony - kezdett bele. - Először is, jobban tenné, ha jobb társaságot talált volna. Másodszor, kérem, döntse el, hogy a kosárlabda, vagy a kertész klubhoz szeretne-e csatlakozni.
Egyikhez sem!
- A kosárlabdához - vettem fel legbájosabb mosolyom. Gazokra még inkább nem pazarlom az időm.
- Remek! Javaslom, keresse fel őket! - indult el a dagi.
- De azt sem tudom, hol a klub! - kiabáltam utána, de pont magasról leszarta. Van ilyen. Őbunkósága ismét előbukkant, így odapattogtam hozzá.
- Tudod hol a kosárlabdaklub? - érdeklődtem tányér nagyságú szemekkel.
- Talán igen - húzta fel orrát. Beképzelt.
- Talán nem? - húztam az agyát, mire elvigyorodott.
- Miért keresed a klubbot? - fordult teljesen felém. Nagyon magas, majdnem egy fejjel magasabb.
- A diri mondta - sóhajtottam kínkeservesen. - Nos?
- Mit nyerek vele, ha segítek? - hajolt az arcomba, hátha valami elpirulásfeleséget ki tud belőlem csalni, de sajnos semmi ilyen nem történt.
- Jó társaságban lehetsz? - vigyorodtam el. Erre felnevetett és intett, hogy kövessem. Lassan mentem mögötte, és hát mit ne mondjak. Valami kurvajó feneke van. De sajnos megérkeztünk a tornaterembe, így abba kellett hagynom a bámulását.
- Itt szokott gyülekezni a klub. De most nem nagyon vannak itt - tűnődött.
- De okos vagy - csillant hamis fény a szememben, mire lemondóan sóhajtott. Mégegy ember szerint vagyok címeres idióta. - Te melyik klubban vagy?
- Nem tudom - vallotta be vigyorogva, mire elnevettem magam. Egyre jobban bírtam a srácot.
- És most mit is kéne csinálnom? - néztem körbe.
- Én tudjam? - vont vállat Őbunkósága, majd elindult ki. Mivel nem tudtam mást tenni, követtem. A folyón összetalálkoztam Szöszkével.
- Nichi. Te meglehetősen jóban vagy Castiellel. Segítenél? - nézett rám hatalmas, kérlelő szemekkel.
- Attól függ miben kell segíteni - motyogtam.
- Alá kéne ezt íratni vele - nyomott a kezembe egy igazolást.
- Te nem tudod? - Nolám, a DÖK elnök lusta lenne?
- Nem vagyunk valami jóban. - Így legyen ötösöm a lottón.
- Na jó - mentem ki az udvarra, egyenesen Őbunkóságához. - Írd alá.
- Biztos, hogy nem - morrant.
- Má' mé' nem? - bökdöstem a vállát.
- Egy - kapta el a kezem. - Mert ha Nataniel akar valamit, akkor idejön, mint egy férfi. Kettő: nem fogom hagyni, hogy kirúgasson! - szorította erősebben a csuklóm. Kicsit megijedtem, amit valószínűleg észrevett, mert egy nagy sóhajt után - mentolos a lehellete, ahw. - elengedett.
- Rendben, ha így gondolod...
Mentem vissza a folyosóra, és visszaadtam az igazolást Szöszkének, mondván, hogy, még ha nem is látszik, Őbunkósága is egy ember, akit nem lehet kényszeríteni. Kicsit volt rám mérges, ami annyit jelent, hogy a tekintetével elkapott, megkötözött, megfűszerezett, odaadott a kannibáloknak, akik megettek, aztán összeszedte a maradékaimat, elégette és elásta. Így hazaindultam. Nem nagyon foglalkoztam vele. A folyosón végigmenve kiabálás ütötte meg a fülemet.
- Vállalnod kéne a tettedért a felelősséget! - oktatott valakit erősen a szöszi.
- Nem fogsz kirúgatni!
A hangok felé futottam, és megpillantottam Őbunkóságát, aki Szöszkét szorította a felhoz az ingénél fogva. Elgondolkodtam, hogy vagy egy jó kis yaoi jelenetet akarnak összehozni, vagy verekedtek. Az utóbbiról Castiel, Nataniel gyomorszája felé lendülő ökle győzött meg. Hozzájuk rohantam és megragadtam Őbunkósága karját, mielőtt baromságot csinált volna.
- Castiel! Nem éri meg!
A vörös rámnézett, majd elengedte a szöszit, aki azonnal elsuhant. Kifújtam a levegőt, majd a szürke szemekbe néztem. Azonban a következő pillanatban hátam durván a falnak csapódott, mire felszisszentem. Na, én leszek a következő áldozat? Döbbenten néztem a fiúra.
- Mi a francért avatkoztál közbe? - sziszegte. Nagyon közel hajolt, éreztem leheletét a számon. Az az isteni mentol...
- É-Én csa-csak ne-nem akartam balhét köztetek - cincogtam, mire nagyon sóhajtott.
- Olyan idióta vagy - motyogta, majd elengedett. Egy utolsó, "mélyen a szemedbe nézek" pillanat után elment. Én hosszan néztem utána, miközben próbáltam magyarázatot találni a heves szívverésre.
Nii"
 |
| Szöszke vs Őbunkósága |
2013. július 14., vasárnap
Pszt! Keep it my secret! - Registration 1.
Kép a fejezethez:
"Első naplóbejegyzés: Szeptember 1.
Mélyen a szemébe néztem, máshonnan nem tudtam, hogy hihetek-e neki, vagy csak ugrat. Pont az ő szájából furcsa volt ezt hallani, ilyen érzelmes szavakat. Azonban ha más nem is, de íriszei ragyogása elárulta nekem érzéseit. Lágyan elmosolyodtam, majd lehunytam a szemem. Másodpercekkel megéreztem az enyémen a puha ajkakat.
A csörgőórám hangos rikácsolására keltem, a fejemet fogva csaptam le a kis készüléket. Nagyot sóhajtva jöttem rá milyen nap van, idegesen végeztem el a reggeli teendőket. Enni egy falatot sem bírtam. Anyu kocsival elvitt a sulihoz. Új diáknak lenni egy gimnáziumban mindig félelmetes. Főleg ha elsős vagy. Meg lány. Egy elsős lány. Akinek mellesleg rikító, rézvörös haja van. Na, mindegy is... A hatalmas épület bejáratára függesztettek egy "Isten hozott minden elsőst a Sweet Amoris Gimnáziumban!". A benyalás legújabb formája mostanában ez... Fintorogva sétáltam be, a folyosón egy kövérke, idős asszonyt pillantottam meg.
- Üdvözlöm a Sweet Amoris gimiben! Remélem hamar beilleszkedik majd! Javaslom keresse meg Natanielt, a DÖK elnököt, és nézzék meg együtt, rendbe vannak-e a beiratkozási papírjai!
- Rendben, köszönöm - indultam meg a DÖKös terem felé, hisz agytekervényeim elértek addig, hogy valószínűleg ott kell lennie. A folyosó falai halványlilás színűek voltak, a szekrények kékeslilás színt kaptak, ahogy az ajtók is. Találomra benyitottam valamelyikbe, és körülnéztem.
- NATANIEL? ITTEN VAGY? - kiabáltam, mire lemondó sóhajt hallottam magam mögül. Megfordultam és egy olyan igazi jókisfiúval találtam szemben magam. Szőke haj, aranybarna szemek, ing, nyakkendő... Valamint a sötét tekintet, amivel engem fürkészett. - Bocs.
- Nem kellett volna üvöltöznöd. Miben segíthetek? - sóhajtott hatalmasat, szerintem már elkönyvelt egy komplett idiótának. Annyi baj legyen.
- Az igazgatónő küldött, hogy keresselek meg a beiratkozásommal kapcsolatban - adtam a kezébe a gondosan összeszedett iratokat. Azonnal hozzálátott átböngészni, és míg ő fél perc alatt megvolt vele, én csak szaporán pislogtam.
- Hiányzik még egy-két dolog. Hmm... kell még egy igazolványkép, valamint 25 $ beiratkozási díj...És ami a legfontosabb: úgy látom elfelejtetted beadni a szüleid által aláírt beiratkozási dokumentumot. Arra is szükség lesz.
Hosszan a szemébe néztem, a türelmem cérnavékony szélén táncolt a srác. És akkor a képébe vágtam, hogy...
- Rendben - azzal otthagytam a 3,14-csába. Az udvaron vágtam keresztül, és mivel tudtam hogy már tartanak az órák, gőzerővel. Nem gondoltam volna, hogy frontálisan fogok ütközni egy kemény mellkassal. El is zúgtam, majd pislogva néztem fel ütközésem célpontjára. Szinte azonnal feltűntek a szürkés szemek goromba csillogása, és hogy a vörös csak festék a haján. Talán az volt a baj hogy hosszú haja volt, ezért estem bele első pillantásra...
- Szia... Új vagyok itt.
- És akkor mi van? - morrant. Valahogy furcsán is merősnek tűnt, mintha láttam volna már valahol...
- Mindig ilyen kedves vagy? - tápászkodtam fel, hogy leporoljam magam. Hangom csöpögött a gúnytól.
- Főleg az újakkal. Castiel vagyok. - Oh, Őbunkósága arcához mostmár nevet is társíthatok, hurrá!
- A nevem Nichi. Most mennem kell, majd később találkozunk! Alig értem ide, máris a dokumentumokkal nyaggatnak - sóhajtottam, majd az arcára kiülő, visszafogott mosoly alapján tetszett neki válaszom és megértette hatalmas szenvedésem.
- Jaja, tudom, miről beszélsz. Akkor hajrá azzal a dilis DÖK elnökkel! - vigyorogta, és én hitetlenül néztem rá. Vagy komolyan olyan hülye vagyok, mint a segg, vagy nem bírják egymást.
- Mi a baj? - kockáztattam meg. Arcáról, ahogy előre sejtettem, eltűnt a vigyor.
- Nincs még egy ilyen stréber és unalmas, mint ez a gyerek.
Bírom a srácot!
- Mondasz valamit... - kuncogtam el magam, ami ismét egy jó pont lehetett nála, hisz megint felvillantotta döglesztő vigyorát.
- Azért csak el kéne intézned a papírokat, különben nem hagynak békén.
Rámutattam, jelezve, hogy igaza van, majd elrohantam a fényképeshez, akik megcsinálták a képet - borzalmas, valami szörnyű! - majd vissza a kínzókamrába. Őbunkósága jót röhögött rajtam, amikor az udvaron majdnem pofára estem egy kőben. Tapsot nekem, máris égetem magam a kiszemeltem előtt! Végigcsúszva a folyosón - esküszöm, mint egy jégpálya - berobbantam a DÖK-ös terembe.
- Itt van! - mutattam fel a képet és ő meg a formanyomtatványt. Ügyes a gyerek, képes varázsolni.
- Elkeveredett - mosolyogta meg a lapot vizslató, tányér nagyságú szemeimet, majd átadta a dossziét.
- Köszi - vigyorogtam rá, majd kiléptem. Egy jókora gémkapcsot raktam a lapokra, hisz hogy nézne már ki anélkül? Világvége! A nemsoká velem szembe jövő igazgatóasszony kezébe nyomtam, és ő elégedetten ment is tovább. Elindultam kifelé, de valaki elkapta a csuklóm.
- Hé, új lány! Még itt vagy? Gyere, mutatok egy jó helyet! - suttogta a fülembe egy mély bariton, aminek ha akartam volna, se tudtam volna ellenállni. Castiellel felmentünk az emeletre. Azt mondta, diákoknak tilos ide jönni. Ha jól értettem, ellopta a tanári kulcsát. Egyszerűen imádom ezt a srácot. Kilépve a tetőre szinte elaléltam a város látványától. A korlátnak támaszkodva figyeltem a kilátást, Őbunkósága mellett.
- Köszönöm - mosolyogtam rá, mire ő is megengedett magának egy mosolyféleséget.
Szóval, így telt az első napom. Összesítve: Megismertem Castielt - Team Castiel! -, Natanielt és az igazgatót.
Nii"
2013. június 18., kedd
Kuroshitsuji II. - Vércseppes fehér rózsa /Tizedik, Tizenegyedik és Tizenkettedik szirom/
Kuroshitsuji II. - Vércseppes fehér rózsa /Tizedik szirom/
"Azóta még a múló éjszakák
is szerethetővé váltak
és a bizalom tengerében
lélegezni is elfelejtettem.
A mély álmodás előtt már
csak a melegség maradt,
Az elválás szépségében
ott a büszkeség undort keltő csókja"
- Nocsak, nocsak, felfedi előttem a gyenge énjét?
Felháborodottan távolodom el tőle, szemeim gyűlölettől égnek. Mit is vártam? Mégis csak egy démon. Nagyot sóhajtok, még mielőtt ismét olyat mondanék, vagy tennék, amit megbánok. Hirtelen vágódik ki az ajtó, ijedten ugrok egyet, amin Sebastian jóízűen kuncog. Gyilkos tekintettel meredek rá, majd a betoppanó Lau, Ran-Mao párosra. Csak tudnám, hogy az ópium kereskedő miért hiszi azt, hogy az emberek boldogak, ha látják…
- Lord Lau, Ran-Mao-kisasszony, nem számítottunk a megjelenésükre – mondja ki helyettem a szavakat a komornyikom. – Már vannak nálunk vendégségben, és…
- Nem vendégségbe jöttünk – szakítja félbe a férfi, ami Sebastiannak nem igazán tetszik. Rajtam a sor, hogy kuncogjak. – Azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogy álltok a gyilkosságokkal kapcsolatban?
Nem válaszoltam azonnal. Hisz milyen dolog lenne azt mondani, hogy sehogy? Nem méltó egy Phantomhivehoz.
- Haladgatunk – válaszolom végül, és kinézek az ablakon. Valaki London utcáin épp gyilkolászik és nekem fogalmam sincs, hogy ki. Mélyen az alsóajkamba harapok, érzem a fémes ízt a számban. Ránézek a gyűrűmre, majd felé hajolva hagyom, hogy egy bíboros csepp az égszín kőre csöppenjen.
Egyedül sétálgatva rátör az emberre egy érzés, ami képes arra, hogy csak úgy spontán megölje azt a személyt. Nem kellemes, sőt, kimondottan fájdalmas, hisz még a kőszívű Nicole Phantomhive is haldoklik tőle. Azzal, hogy olyanná váltam, mint anno az öcsém volt, előztem magam mellől mindenkit. Senki se mer a közelembe jönni, engedély nélkül megszólalni. Félnek tőlem, a reakciómtól. Senkivel sem tudok beszélgetni. Elizabeth elmenekült előlem, amikor megismert. Ugyan egyszer-kétszer eljön, de csak a kényszer miatt. Sebastian mesélte, hogy egyszer azt mondta Paulának, hogy rosszabb vagyok, mint Ciel. Köszönöm szépen, nagyon jól esett. Belőlük is elég volt egy életre – ami az én esetemen nem lesz hosszú. Tizenhét éves fejjel még nincs férjem, nem járok bálokra, mint minden korombeli, gazdag nemeslány, nekem nincs udvarlóm. Az életem a sivatagnál is sivárabb. Látod, mit tettél velem, öcsi? Látod, mit tettél velem, Sebastian? Hogy miről is beszélek? A magányról.
Gyalog indulok el Londonba, hisz még van egy megoldatlan ügyem. Ne félj, Sebastian. Nem kell már sokat várnod.
(SEBASTIAN POV.)
- Mi az, hogy elment?!
- Nincs az ágyában. Az egész kastélyt átkutattuk már!
- Ezt nem hiszem el!
És azt sem, hogy egy halandó miatt aggódok! Hiába fognám arra, hogy csak a lelke kell, hazugság lenne. Mert most nem a miatt görcsölök, hogy nem lesz meg a várva várt vacsorám, hanem azon, hogy a ladymnek baja esik.
Kuroshitsuji II. - Vércseppes fehér rózsa /Tizenegyedik szirom/
"Édes, meleg, balsorsú csókoddal
töltsd meg színekkel, mintha ez lenne
az utolsó alkalom, hogy
a Hold ránk vetíti fényét."
„Utálom az alkoholizmust.”
Csak ez a gondolat járt a fejemben, amikor kikértem a vén kéjenctől az üveg sört. A pultos elmúlhatott már 50, de azért öntötte magába a habzó folyadékot. Azért nekem csak nem akarta kiadni addig, míg egy nehéz pénzes zsákot elé nem vágtam az asztalra. Nézett is nagyot a papus.
Elhessegetem a képeket a fejemből, hogy újonnan szerzett italomat szorongatva folytassam utam az utcákon. Az óra nemsoká éjfélt üt, és én még mindig nem lettem megtámadva a gyilkosom által. Még a végén túlélem az éjszakát! Na ne szórakozzanak már velem!
Kissé dühösebben szedem lábaimat, amikor éles fájdalom hasít a tarkómba. Elesek, és miután egy cuppanós csókot váltok a földdel, hátra vágom magam. Rossz ötlet. Ügyes vagy, Phantomhive! A következő kín már a hasamba jut, bármikor felismerném a penge hideg érintését. Gyorsan akar végezni velem, az elejétől kezdve ez lehetett a terve. Hogy felbosszantson, és meggondolatlanságot cselekedjek. És én belesétáltam a csapdába.
Elkeseredetten kapálózok, de az egésszel annyit érek el, hogy vérem jobban folyik ki a sebből. A férfire nézek, szemeim követelik a magyarázatot.
- Tudod… - kezdi halkan, közben élvezve a fájdalmamat. – Kegyetlen vagy. Annyiszor akartál kirúgni… nem gondolva arra, hogy a családomat tennéd tönkre. – Szemeim a döbbenettől elkerekednek egy pillanatra. – Igen, nekem van két gyermekem. Fogadok, hogy ezt sem tudtad.
- Ez még nem magyarázat a tetteidre, Lau! – sziszegem. – Miért gyilkoltál meg annyi ártatlant?!
Az ópiumkerekedő felnevet, gúnyosan.
- Mintha te más lennél. Igazából, semmi bajom veled, drága grófnőm – simít végig arcom vonalán. – Neked alapjáraton nem kellett volna megszületned.
Lendülne kezem arca felé, de erőm annyira elhagyott, hogy mozdulni sem bírok. Már szinte nem is érzem, ahogy Ran-Mao lassan végighúzza bennem a kést, csak hagyom. Miért tennék mást? Hisz…
- Tudja, bármilyen kegyetlen is a személy, akit utál, a gyilkosság sem megoldás. Főleg, ha a prédának van egy házőrzője.
A következő pillanatban a nő egy ház falának csapódik, Lau pedig néhány szemetes konténer közé. Egy erőtlen mosollyal nézek Sebastianra, az ÉN démonomra. Felé nyújtom a kezem, és ő lágyan fogja meg, csókot lehelve arra. A fény már olyan erős, hogy nem tudom kivenni lágy vonásait. Ez lenne a halál?
Kuroshitsuji II. - Vércseppes fehér rózsa /Tizenkettedik szirom/
"Még ha a végtelen sötétség el is rabol tőlem
Ne felejtsd el azokat a napok, amikor úgy éreztük,
a búcsú csak egy hazugság."
Egy szívdobbanás. Talán az enyém? Vagy a mellettem ülőé? Nem. Emlékszem arra, hogy neki nem dobogott a szíve. Még nekem sem sikerült megdobogtatni. Mégegy. Lassú, túlságosan lassú. Fáj a felsőtestem és valami meleg csurdogál ki testemből. Meg az arcomon is végigcsordul valami. Csak nem…? Ezt látnom kell. Nehezen nyitom ki szemem, hogy még utoljára emlékezetembe véssem angyalarcának minden szegletét. Egy csepp gyémánt fénylik arcán, majd egyre több. Kérdően nézek a karmazsinvörös szemekbe.
- Csak az eső – magyarázza mély hangján, és én már mindent értem. Bólintok, majd lenézek magamra. Vörös tenger borít be, majdnem felnevetek, hogy ilyen szituációban látom magam. De csak egy kis mosolyra futja tőlem, hisz inkább Őt nézem. Olyan szép. Büszkeségemet, amelyről olyan híres voltam, egy másodperc alatt eldobom magamtól, könyörgőn nézek a szemébe.
- Csókolj meg.
Szinte azonnal teljesíti kívánságom, ajkai lassan kóstolják meg az enyémet. Szememben könnyek gyűlnek, még jobban le akar csukódni szemhéjam, de nem engedek neki. Gyengén magamhoz ölelem, hogy érezzem hideg testét, és az ő márványszerű karjai is szorosabbra fonódnak. A hajamba túr, simogatja, ajkaimat még akkor sem engedi el, mikor levegőt akarnék venni. Nyelve fogva tartja az enyémet, lassú, lágy táncba hívja.
Búcsúcsókunk után a szemébe nézek ismét.
- Sebastian. A démonok lehetnek szerelmesek?
- Yes, my lady.
Aprót bólintok, nekem már nem is kell több. Hozzám hajol, ismét ajkaimra hajol, de nem csókol meg. Olyan, mintha lassan kiszívnák a lelkem, testem teljesen elernyed, majd beborít a jótékony sötétség.
Vége
2013. május 20., hétfő
Kuroshitsuji II. - Vércseppes fehér rózsa /Hetedik, Nyolcadik és Kilencedik szirom/
Kuroshitsuji II. - Vércseppes fehér rózsa /Hetedik szirom/
A lovas kocsi megáll az út mentén. Claude kinyitja az ajtót, majd kisegíti unokanővéremet. Sebastian kiszáll utána, majd a szokásos, „my lady” megszólítással a kezét nyújtja. Kezem az övére helyezem, így lépek ki London utcájára. Szétnézek, olyan rég jártam már erre, szemem megakad egy újságcímen. A kisfiúhoz sietek, aki a papírlapot árulja, majd egy kis pénzt a kezébe nyomva kezdem olvasni. „London utcáin egyre több ember tűnik el éjszaka”, hirdeti. Pirosodó fejjel nézek komornyikomra, aki egy gúnyos mosolyt dob felém. Fújtatok egyet, majd elindulok egy irányba. Mea mellém siet.
- Hova megyünk? – kérdezi meg. Válaszként az előttünk lévő boltra bökök, amely hatalmas betűkkel mutatja, hogy itt a Temetkezési Vállalkozó üzlete van. Sebastian feje mellett megjelenik a vidáman csillogó izzadságcsepp, amit nem is csodálok. A szürke hajú ex-halálisten képes embereket kiakasztani másodpercek alatt. Belépünk az üzletbe, érkezésünket egy halk csengőcske jelzi.
- Hol vagy, Undertaker? – emelem fentebb a hangomat. Nyikorgás hallatszódik, halk és vészjósló. Hátranézek. Nem lepődöm meg, amikor az egyik koporsóról lecsúszik a fedő, a férfi előszeretettel bújik bele készítményeibe, véleménye szerint kényelmes. Mea sűrűn pislogva figyeli az alakot, aki hozzám lepve, hosszú fekete körmeit végighúzza arcom vonalán.
- Mióta álmodozok arról, hogy a Grófnőm egyszer látogatást tesz szerény kis boltomba. Mond csak ladym, milyen sminket szeretnél a temetésedre? – tudakolja azon a furcsán rekedtes és ijesztő hangján, ami szerintem kicsit vicces. Sokan nem értenek velem egyet. Viszont monológja enyhe sokkhatásként ér, hogy ő már a temetésemet szervezi és értelmetlen zagyvaságokat beszélve keresgél a koporsói közt, hogy kitalálja, melyik legyen az enyém.
- Elég legyen! – csattanok, mire felém fordul. – A gyilkosságokról szeretnék tudni!
- Áh, szóval így állunk – terem hirtelen a Tenshi lány mögött. – Tudod jól, mi az ára, grófnőm.
Lemondóan sóhajtok, Meán a kétségbeesés apró jelei mutatkoznak meg. Minden bizonnyal azt hiszi, ő az ár. Pedig ha tudná…
- Sebastian, intézd el – parancsolom, és elindulok ki, barátnőmet magammal vonszolva. Claude is kijön velünk, megállunk az üzlet bejárata előtt. Nemsoká hangos nevetés hasít a levegőbe, mire az én fejemen is megjelenik a cseppecske, ami nagyobbra dagad, amikor az Undertaker felirat leszakad a bolt tetejéről. Szent Isten… Ismét bemegyünk, az ex-halálisten a földön fekszik még mindig kuncogva.
- Igazán elmehetnél komikusnak, komornyik úr.
Sebastian meg a humor… Jézus, miért büntetsz?
××××××××××××××××
Komoran ballagok előre, közben emésztem hallottakat. Undertaker elmondása szerint a gyilkosság a következőképpen zajlott: előbb felnyitották az áldozat hasát, majd a szívet és a májat összevarrták. Az eddigi áldozatokban az egyetlen közös, hogy mind házas volt, de alkoholizáltak. Férfiak és nők is. Idegesen sóhajtok fel, a feketeség jót mulat rajtam. Legszívesebben nekiesnék, és szálanként tépkedném ki a haját, azonban mégsem teszem, türtőztetem magam.
- Sebastian, ma te sétáltatod Plutot!
Érzem, hogy megremeg mellettem, szemei pokolvörösen felizzanak, ahogy rám néz.
- Ezt most komoly, my lady? – morogja idegesen.
- Igen, halál komoly – engedek meg magamnak egy öntelt vigyort.
Egy kicsi utcában megyünk végig, majd meghallom egy fegyver hangját. Megpördülök, látom a láncfűrész élét vészesen közeledni.
Kuroshitsuji II. - Vércseppes fehér rózsa /Nyolcadik szirom/
Bennem akad a levegő, ahogy lepereg szemem előtt szánalmas életem minden pillanata. Lehunyom a szemem, várom a halált. Mikor az elmarad, kinyitom a szemem, döbbenten nézem a láncfűrészt két oldalt elkapó Sebastiant. Kapkodom a levegőt, majd miután felébredek a hirtelen apró sokkból, meghallom unokanővérem hangját. Claude védelmezőn fogja le a Tenshi lányt, hogy az még véletlenül se tudjon idejönni. Kilesek komornyikom válla felett, az első amit meglátok a lángvörös hajkorona.
- Ajj, most aztán megbántottál Sebas-chan. Ha piros fürtökre lett volna szükséged, itt lettem volna neked, nem kellett volna egy kislány karjaiba futnod. – A hang ismerős, ugyan csak egyszer hallottam.
- Grell Sutcliff! – kiáltok fel, amikor tudatosul bennem az alak kiléte, akiről sosem tudtam megállapítani, hogy nő-e vagy férfi. Egy Sebastian-mániás halálisten, akinek nem látok melleket a mellkasán. Ha engem kérdeztek, transzvesztita. Viszont rengeteget segített már Cielnek.
A szólított rám emeli zöldes tekintetét, elfintorodik.
- Hasonlít az öccsére. Ugyanaz a hideg tekintet, szinte árad belőle a gőgösség. Sebas-chan, némileg aranyosabb párt is választhattál volna, például engem!
Itt szakad el türelmem apró cérnája. Döngő léptekkel indulok az illető felé, aki annyira meglepődik, hogy még a halálkaszáját is leállítja.
- Mi az hogy pár?! Ő a komornyikom, te nyomorhozó! – kiabálom, grófnőhöz nem igazán méltóan.
- Na de ladym – illetődik meg a komornyik.
- Te aztán hallgass! – dörrenek rá.
- Áh, értem – világosodik meg Grell. – Akkor egész nyugodtan feldarabolhatom, igaz? – csillan fel a szeme egy pillanatra. Csak tudnám, miért akarja hős szerelmét cafatokban látni.
- Ezt a mondandóm melyik részéből szűrted le? – döntöm oldalra a fejem. Csalódottan engedi le a fegyverét. – Miért vagy Londonban?
Elővesz egy vastag könyvet, lapozgatni kezdi.
- A nyilvántartás szerint – kezdi hivatalos hangon. – be kell gyűjtenem egy bizonyos Emma Bright lelkét.
Kutatni kezdek elmémben, hogy ismerek-e ilyen nevű embert. Nem rémlik semmi.
- Nem tudunk segíteni – szólal meg talán most először Sebastian.
××××××××××××××××
Grell csalódottságát azzal enyhítette, hogy kettéhasított egy arra sétáló nőt, mire megjelent William T. Spears. Szegény vörös hajút elég durván lealázta.
Most az ágyamon ülök, az ilyenkor szokásos tevékenységemet végzem, azaz meredek a semmibe. Sírni akarok, zokogni, tombolni, kiereszteni a szenvedést, ami szép lassan emészt fel, de nem teszem. Nem, mert ha megtenném, nem ízlene neki a lelkem. És én a legtökéletesebb állapotban akarom neki odaadni, hogy érezze azt az ízt, ami után áhítatozik. Ennyivel tartozok neki.
A fentebb említett belép a szobámba.
- Ideje nyugovóra térni – közli színtelen hangján, torkomban a gombóc egyre nagyobb.
- Nem akarok – ellenkezek, miközben a hajamba túrok.
- Nocsak, nocsak, ma igen ellenkezős hangulatában van – enged meg egy gúnyos mosolyt, de amikor látja, hogy arcom sima és érzelemmentes, lelohad az arcáról. Nem akarom, hogy üres legyek, mert így ő se fog kitartani a lelkem mellett. Adni akarok neki valamit, valamit, amire mindig emlékezni fog. Az ágyra nézek, jelezve neki, hogy üljön le, amit meg is tesz. A döbbenet kiül szép arcára, amikor ajkaim az övét kezdik ostromozni.
Kuroshitsuji II. - Vércseppes fehér rózsa /Kilencedik szirom/
Véleményem szerint Sebastian döbbenete az egeket súrolja, amikor ajkaim az övéhez érnek, de gyorsan leküzdi azt, hisz forró nyelve már be is siklik a számba. Megremegek, ezt ő is érezheti. Az ölébe húz, tenyerét óvatosan simítja végig a hátamon, miközben ízlelőszerve szenvedélyes táncba hívja az enyémet. Kezem besiklik a fecskeöltöny alá, a feketeség pedig a fűzőmet kezdi kioldani. El sem hiszem, hogy vele vagyok először ilyen intimebb kapcsolatban. De abban biztos vagyok, hogy sosem kívántam még annyira férfit, mint őt. Szétnyitja hátamon a ruhát, de lefogom a kezét. Tudja, mi a bajom, fogai közé csippenti a kesztyűje végét, lassan húzza le magáról, majd immár jéghideg bőrével cirógat végig. Megborzongok, majd a gombokkal kezdek kínlódni. Közben a levegőm is elfogy, elszakadok tőle, így ajkai nyakam érzékeny bőrét kezdik kényeztetni. Halk sóhajok törnek fel belőlem, visszahajol hozzám, a szemébe nézek. Az íriszei démonian, rózsaszínen és lilán izzanak, a macskás pupillától pillanatra belém szorul a levegő. Ekkor jövök rá, hogy amit teszek nem helyes, és hogy én ezt nem akarom. Sebastian ismét a nyakamba csókol, összerezzenek, de most már az undortól. Nem is tudom, hogy magam iránt, vagy a komornyikom irányába.
- Elég lesz – suttogom elhalóan, de lesimítja rólam a fehér ruhát, miután kihúzta belőle a kék szalagot. Puha szája már a melleim felé halad. – Elég legyen! – emelem fel a hangom, mire elhajol tőlem. Szemei ismét vörösben pompáznak. Kiszállok öléből, az ágyra vágódom. A plafont pásztázom, mintha ott lenne minden kérdésre a válaszom. Sajnos nem.
××××××××××××××××
A reggel ismét rutinosan telik, mintha tegnap éjjel semmi sem történt volna. Jobb is így. Ugyanúgy kitolunk egymással ahol csak tudunk, ugyanúgy akkor bosszantjuk a másikat, amikor alkalom adódik rá. Claude kis híján megőrül tőlünk, ezért elvonszolja Meát sétálni, hogy lenyugtassa felborzolt idegeit. Ásítok egy nagyot, mire komornyikom gúnyosan felkuncog mellettem. Gyilkos szemekkel meredek rá.
- Felvilágosítanál, hogy mi olyan vicces? – morranok rá.
- Természetesen, my lady. Csupán az, hogy ahhoz képest, hogy tegnap milyen tüzesen rámtapadt, ma csodálkozik, hogy fáradt.
- Mert nem történt meg! – csattanok fel, egyre idegesebben. – Számomra legalább is, nem.
- Számomra pedig nagyon is – lép hozzám közelebb a feketeség.
Idegességemen már remegek is, hátrébb taszítom a démont.
- Felejtsd el! Tudod miért nem folytattam? Mert undorodom tőled, a valódtól, attól, aki vagy! Nem mondom, hogy támogass lelkileg, de azért nagyon örülnék ha néha megkímélnél a folyamatos bántásoktól! Rajtam szórakozol, élvezed, ha valami nekem rossz, ott gúnyolsz, ahol tudsz! Egy rohadt démon vagy!
Sebastian arcáról lerohad a mosoly, komoran, démonian izzó szemekkel mered rám. Nem félek tőle, de figyelem a mozzanatait.
- Vigyázzon, mert ha túl szorosra fogjuk a kutya pórázát, könnyedén megutálhatja a gazdáját! - morogja a démon, szemei izzani kezdenek, mint a Pokol legmélyebb bugyrai.
- Tudtommal a kutya feladata nem az, hogy megszeresse a gazdáját. Hisz, ha a gazdának nincs szüksége már a kutya hűségére, az eb eltépi a láncát, hogy darabokra szaggassa a gazdát. Ennek így kell lennie! És így is lesz... - a végét már suttogom.
- Elnézését kérem – meghajol, majd elindul ki a szobából. Az alsó ajkamba harapok, ahogy távolodó alakját figyelem. Remegni kezdek, nem akarom, hogy itt hagyjon. Ösztönből mozdulok, nem is gondolkodok. Utána rohanok, hátulról ölelem át, szorítom magamhoz, a ruhájába markolok. Arcom a hátába fúrom.
- Sajnálom. Nem gondoltam komolyan! Mindig itt vagy, amikor szükségem van rád, segítesz engem! Én vagyok rossz ahhoz, hogy meglássam egyesekben a szépet! De hálás vagyok neked, Sebastian. Köszönök neked mindent.
2013. május 17., péntek
Kuroshitsuji II. - Vércseppes fehér rózsa /Hatodik szirom/
"És mégis ezután
az igaz szerelem után kutatok,
Száraz szemeid
oly messze néznek most."
A vacsora végeztével jó éjszakát kívánva vonulok el a szobámba. Alig állok a lábamon, mikor ruhástul beesek az ágyba, Sebastian gúnyosan felhorkant. Gyilkos szemekkel meredek rá. Nem érdekli különösebben… Sóhajtva tápászkodok fel és vonszolom el magam a paraván mögé. Amíg én átöltözöm, a démon megágyazik nekem. Végül kilépek a térdig érő, fehér hálóruhában vagyok, amit a kulcscsontomnál egy kék szalag fog össze. A kezemre nézek, majd leteszem az égszín gyűrűt az éjjeliszekrényen lévő, párnázott gyűrűtartóba rakom a fontos családi ékszert. Madam Eve kis híján sírógörcsöt kapott, amikor meglátta az ujjamon. A nővére emléke miatt. Szememből hátratűröm a hajam, az íriszemben lévő jel most nem izzik. Egy ideig magam elé bámulok, majd komornyikom pokolvörösen égő szemébe nézek. Vonásai lágyak, még azt is mondanám, hogy ő a leghelyesebb férfi a világon. Azonban ezt a képet széttöri az, hogy tudom, hogy ez csak egy általa felvett alak. Egy emberi alak, a démoni énje – ahogy ő állítja – nekem túl sokkoló lenne. Rá hagyom. Azért én kíváncsi vagyok. Elfekszem az ágyba, lehunyom szemem, de így is érzékelem, hogy elfújja a gyertyákat. Összerezzenek a hirtelen sötéttől, rám tör a hideg, pedig nyakig be vagyok takarózva. Hallom a lépteket, és szívemet egyre jobban marja a magány… De mégse állítom meg Sebastiant, aki csendben hagyja el a szobámat.
A reggel rutinosan telik. Komornyikom kelt, majd gyors reggeli zuhanyzás köntösben megyek a paraván mögé. Magamra kapkodom a fehérneműt, majd jobban megszemlélem az égkék ruhát. Egy mérges morgás tör fel belőlem, amikor nem tudom bekötni a fűzőt.
- Sebastian – suttogom, szememben felizzik a jel. Nyílik az ajtóm, a démon megjelenik mögöttem. Megfogja a szalag két végét, megkapaszkodom, amikor húzni kezdi. Egy mukk sem hagyja el a számat, de a szemem összeszorítom. Ez kérem szépen, kínzás. Kihúzom magam, amikor kész vagyunk. Leülök az ágyra. Sebastian tudja, mit kell tennie, elém térdelve veszi kezébe a lábam, óvatosan húzza fel rá a cipőt. Kezét nyújtja, felsegít, majd elindulunk le.
- Szép reggelt – köszön mosolyogva unokanővérem, mire én is megengedek magamnak egy apró mosolyt.
- Neked is – viszonzom kedvességét.
- Hölgyeim, a lovaskocsi készen áll, ideje indulni – szólal meg Claude, majd kivezet minket. Beülünk, és mivel a Tenshi komornyik vezet, engedem a feketeségnek, hogy mellém üljön.
- Ezt oda akartam adni – nyújt át Sebastian egy levelet, és én a címerről egyből felismerem, nem kell ahhoz a feladót elolvasnom. Sóhajtva nyitom fel a borítékot.
- Lau az. Azt írja, hogy holnap meglátogat minket Ran-Maoval, szóval számítsunk rá. Remek – morranok a mondandóm végén, hisz a japán ópiumkereskedő első osztályúan készíti ki az embereket. Nincs mit tenni, el kell viselnem egy délután erejéig. - Azt kéne még, hogy Elizabeth jelente be, hogy meglátogat.
- Milyen Elizabeth? – értetlenkedik Mea.
- Hai. Elizabeth Ethel Cordelia Middleford kisasszony, az én volt Bocchanom menyasszonya volt.
Ciel említésére testem megremeg, és kibámulok az ablakon. Remélem így nem látják az alattomos könnyeket.
- Magának, my lady, mi a teljes neve? – fordul felém Sebastian. Pirosan elfordítom a fejem, a Tenshi örökös jót kuncog rajtam.
- Lady Nicolette Rosemary Phantomhive.
2013. május 13., hétfő
Kuroshitsuji II. - Vércseppes fehér rózsa /Ötödik szirom/
"Ha tehetném,
mindvégig ölelnélek,
Ezt a kívánságomat az éj töri szét,
de holnap új hajnal jön el."
(SEBASTIAN POV.)
Lassan ideje lenne megszoknom gazdám heves megmozdulásait. Na, nem mintha annyira ellenemre lett volna a tüzes csók, az utána kapott pofon már sokkal inkább. Az ütés erejét szinte meg sem éreztem, de bosszantott a tudat, hogy egy halandó ütött meg. Mégis egy énem úgy vélte, hogy azért a pár másodperces, szenvedélyes nyelvtánc miatt megéri.
Reggel szokásosan én keltem fel, azzal, hogy széthúzom a függönyt. Azonnal megmozdulnak pillái, és nemsoká egy dühös, álmosan csillogó, ég kék szemekkel találkozik tekintetem.
- Ideje felkelni, my lady. Ma az unokatestvére érkezik látogatóba.
Azonnal felül, arcán egy alig-alig látott, széles mosollyal.
- Idejönnek Tenshiék? - áll azonnal talpra, és szinte körberepüli a szobát. - Mit húzzak fel?
- Engedelmével - a tükör elé állítom, majd a bő hálóinget hátul elkezdem összefogni. Így a testére tapad az anyag, megmutatva kis vállát, kerek melleit, lapos hasát, széles derekát. Formás alakja van, nem deszka.
- SEBASTIAN!
- Gomen nasai - engedem el egy gúnyos vigyorral, és ő már a megszokott besavanyodott arccal fordul felém. Finoman belecsípek, és nyomorgatni kezdem. - Mosolyogjon egy kicsit.
(NICOLE POV.)
A lovaskocsi megáll a kastély udvarán. Nyílik az ajtó, megjelenik a lila hajú, szemüveges komornyik. Sebastianra lesek fél szemmel, hisz tudom, hogy egy régebbi incidens miatt nem szívlelik egymást túlságosan. Sőt, a feketeség abba a hitbe ringatta magát, hogy Claude esetleg megéhezik. Nos, én ezt elintéztem azzal, hogy kinevetem. Egy hétig nem is kaptam csokitortát…
Lesietek az előcsarnokba, Sebastian árnyékként követ. Szó szerint, fél lépéssel van lemaradva tőlem. Ha a szíve dobogna, bizonyára azt is hallanám. Lent illően üdvözlöm a Tenshi család fejeit, majd unokanővérem felé fordulok, hogy egy kiadós ölelésben részesítsük egymást. Szemem sarkából látom a két démon jeges pillantását a másik irányába. Elfolytok egy fáradt sóhajt, majd a feketeség oldalába könyökölök.
- Elnézést – néz rám, tekintetével szinte megöl, mire képtelen vagyok nem önelégülten elvigyorodni. – Kérem, kövessenek. Megmutatom a szobájukat – indul fel, és a vendégek követik.
(SEBASTIAN POV.)
Lassan esteledik be, és én Mea-kisasszony szobájának az ajtaja előtt érdekes beszélgetésre leszek figyelmes.
- Nem értem. – A hang egyértelműen Claudehoz tartozik. – Mindkettőn látszik a szoros kötelék, mégis olyanok, mint a legnagyobb ellenségek. Szerintem ha egy nap százszor nem bosszantják egymást, egyszer sem. Így felesleges az egész.
Egy gúnyos mosoly ül ki ajkaimra, majd elfújva a gyertyát megyek a ladym szobája felé. Halkan nyitok be, és már fordulnék is ki. A lány épp átöltözik a vacsorához, a ruha hátán lévő cipzár félig lehúzva, így az anyag elől is enged, melleiből pillantok meg egy keveset. Az ajtónyitódásra természetesen ő is felkapja a fejét és rámnéz. Arca fokozatosan pirosodik.
- NEM TUDSZ KOPOGNI?!
- Sebastian, miért ilyen piros az arcod jobb oldala? – érdeklődik Madame Eve, és én megengedek egy lágy mosolyt, miközben alig láthatóan a gazdámra sandítok.
- Nekimentem egy szekrénynek – hazudom. Látom, hogy Nicole szinte belefullad a teába, ahogy próbálja visszafogni a nevetést. Megkeserüli ezt a halandó! Érzem, hogy szemeim még pirosabbak lesznek, és – még mindig meglep – a kisasszonyom bátran néz bele az íriszeimbe. Nem fél tőlem, pedig tudja, hogy megölhetnék itt most mindenkit. De… azt is tudja, hogy ennél sokkal jobban vágyom a lelkére.
2013. május 10., péntek
Kuroshitsuji II. - Vércseppes fehér rózsa /Negyedik szirom/
"Még ha el is
fordítom tekintetem,
homályos válaszokat és
béna viccelődést kapok."
(NICOLE POV.)
A lovaskocsi megáll a hatalmas kastély előtt. Utálom a bálokat, hiába akarja ezt Sebastian kinevelni belőlem.Úgy se fog menni. Egy embert nem változtathatsz meg teljesen. A fekete kinyitja előttem az ajtót, és én a - szerintem - túl csicsás ruhát megfogva szállok ki. A démon arcát maszk fedi, egyik oldalt a haja teljesen hátra van tűrve. A nők ájulás közelbe kerülnek a látványától, van, aki még el is ájul. Na, ezért ne essünk már túlzásokba!
- My lady - nyújtja felém karját Sebastian, telt ajkain kedves mosollyal. Pillantásom ellágyul, jobb karom az övébe fonom, így indulunk el. Belépve a terembe megakad a szemem a díszítésen, ami arany és bordó, néhol egy kis olajzöld is megjelenik. A ruhák mint különbözőek , hisz hogy nézne már ki, ha valakik egyforma öltözékbe bújnának?
- Vásári majmok - mormolom alig hallhatóan, de komornyikom arcára egy gúnyos mosoly kúszik így azt sejtem, hallatta megjegyzésem. Nem csodálkozom, hisz egy démon mellett nem lehetsz elég halk. Sóhajtok, kivehető belőle a szenvedés.
- Legalább tegyen úgy, mintha élvezné az estét - suttogja a fülembe a feketeség.
- Csak Aleister ne fedezze fel, hogy itt vagyok - kezdem szememmel keresni a szőke nemest.
- Oh, igen, a Druitt Vikomtja nem olyan személy, akivel az ember szívesen beszélget - mosolyodik el ismét csúfolódva Sebastian. Nem válaszolok, nem szeretek igazat adni. - Szabad?
A felém nyújtott kézre, majd a démoni mosolyra, végül a ravaszan csillogó, karmazsinvörös íriszekbe nézek. Végül egy beleegyező sóhaj kíséretében csúsztatom tenyerem az övébe. Finoman magához húzva öleli át derekam. Együtt mozdulunk, szinte szállunk. Olyan könnyedséggel és tökéletességgel, hogy nem csak én lepődöm meg. A körülöttünk állók közül sokan megállnak és szinte illetlenül bámulnak minket.
- Idegesítő - mormolom. Egy kuncogás a válasz. - Megmondanád mi olyan vicces?
- Bocsásson meg my lady, de egyszerűen ennivaló amikor durcás - néz le rám gyengéden, mire akaratlanul is pirulni kezdek.
- Meleg van. Menjünk ki a teraszra - indulok el ki, és Sebastian árnyékként követ. Mélyet szippantok a friss levegőből, majd lehunyva a szemem élvezem a szellő lágy cirógatását. Amikor ismét szétnézek, meglátom a lenti kertben szaladgáló és nevetgélő párt. Mikor a férfi elkapja a nőt, csókban egyesülnek.
- A démonok lehetnek szerelmesek? -suttogom hirtelen, és mire észbe kapok, már kimondtam. A feketeség meglepetten néz rám.
- Nem, ez őrültség - kezdi, és, ki tudja miért, de a válaszától szívem fájdalmasan szorul össze. - A szerelem egy, számomra undorító dolog, ráadásul a démonok nem képesek ilyen mély érzelmekre. Vagyis, én még nem tapasztaltam. - Ismét az a fájdalom... - De... ez nem azt jelenti, hogy nem kívánhatok nőt. Ugyan a szerelmet megvetem, de én is érezhetek perzselő, tüzes vágyat. Én is akarok olykor valakit, aki kielégít és engem is fel lehet izgatni.
- Oh, és ki izgatott már fel eddig? Fogadok, hogy Grell... - gúnyolódok, ám a válasz olyan mértékben lep meg, hogy levegőt is elfelejtek venni. Sebastian közelebb lép hozzám, majd a nyakamra leheli a szavakat:
- Ön, my lady.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)