"Második naplóbejegyzés: Szeptember 2.
Nos, még korán reggel eldöntöttem, hogy mivel minden nap írok ebbe a naplóba, vagy mibe, minden bejegyzés kap egy címet. A tegnapi napomat úgy nevezném, hogy "Sablonos Iskolakezdés". Kreatív, mi?
Lassan totyogtam be a terembe, majd leültem egy padba. Pihentek rajta mesterműi karcolások, mint például: "A+C= ♥", meg trágár szavak. Én csak megtoldottam egy kacsintós smile-val. Ennek más úgyis mindegy. Büszke voltam a művemre, igazán tehetséges vagyok. Szünetekben általában csak ültem a helyemen, ám ebédszünetben gondoltam kiülök az udvarra. Ahogy mentem a folyosón egy ismerős alak toppant elém, majdnem felsikítottam, amikor megismertem, ki az.
- Chi-chan! - kurjantotta vidáman.
- KEN! Hányszor mondtam már el, hogy ne hívj így! A nevem Nichi! És mégis... MI A FRANCOT KERESEL ITT?! - üvöltettem le szerencsétlen fejét.
- Hallottam, hogy átiratkozol, így én is jöttem utánad.
Az életemnek vége. Ismét. Idegesen trappoltam ki az udvarra, ahol Őbunkósága nézte az eget.
- Cső - köszöntem neki, mire felém fordult.
- Mit akarsz?
- Ismerős a pólód! - mutattam a piros ruhadarabon lévő logóra.
- Igen, és mire emlékeztet? A pónilovad fenekére rajzolt tetkóra? - poénkodott. Hahaha...
- Te hülye vagy - állapítottam meg a betegségét. - Ez egy ismert rockzenekar logója, ha nem tudnád - oktattam ki, mire meglepődött mosoly ült ki az arcára.
- Csak nem? Az új lány ismeri a Winged Skull zenekart? - vigyorgott. Ismét egy jó pont nekem.
- Persze - mosolyogtam. - Imádom a rockot.
- Szuper! Nem sok lányt ismerek, aki szereti őket! - szinte majdnem elszállt a boldogságtól. De cuki! Egy félmosoly után otthagytam, majd elindultam a büfé felé, hisz rájöttem, nem hoztam kaját. Út közben frontálisan ütköztem egy csajjal.
- Nem tudsz vigyázni?! - rivalt rám. Göndör, szőke haja volt, igazi cicababának nézett ki. Mellette áll két hű pincsije. Eskü, mintha tinifilmbe csöppentem volna.
- Én? Te nem látsz! - vágtam hozzá.
- Várjunk! Te vagy az új lány! - mutatott rám.
- Kell még az az ujj? - mordultam.
- Te, meg az a Ken nem vagytok valami fényes felhozatal - röhögte, az igazi kényespicsás hangján.A hideg is kirázott. Hagytam, had vihogják ki magukat, majd miután megvettem, ami kell, továbbálltam. Idiótákkal nem vitázunk. Kiültem egy padra, majd enni kezdtem a bezsákmányolt fornetticsodát. Hirtelen egy kéz nyúlt ki a semmiből és törte ketté szerelmemet.
- Neeee! Joet ne! - vetettem rá magam kedvesem gyilkosára. Őbunkósága nagyot pislogva nézte, ahogy a számba tömöm a visszacsórt csokissütit.
- Elmebeteg - bókolt, mire vállat vontam.
- Te meg gyilkos - kezdtem el enni Joe másik felét, amiből azért adtam a vörinek is. - Amúgy... mindig ilyen bunkó vagy?
- Nem - vágta rá, mire meglepődötten néztem rá. - Szoktam aludni is.
- Már mindent értek - bólogattam. - Melyik osztályba jársz?
- Tizenegyedikes vagyok. A bejárás kicsit erős szó.
Halkan felnevettem, amikor az igazgatónő toppant elénk, mire Castiel egy "Majd beszélünk" mondattal elszelelt. A nyanya szúrós szemekkel nézett utána. Csak úgy árad a szeretet.
- Kisasszony - kezdett bele. - Először is, jobban tenné, ha jobb társaságot talált volna. Másodszor, kérem, döntse el, hogy a kosárlabda, vagy a kertész klubhoz szeretne-e csatlakozni.
Egyikhez sem!
- A kosárlabdához - vettem fel legbájosabb mosolyom. Gazokra még inkább nem pazarlom az időm.
- Remek! Javaslom, keresse fel őket! - indult el a dagi.
- De azt sem tudom, hol a klub! - kiabáltam utána, de pont magasról leszarta. Van ilyen. Őbunkósága ismét előbukkant, így odapattogtam hozzá.
- Tudod hol a kosárlabdaklub? - érdeklődtem tányér nagyságú szemekkel.
- Talán igen - húzta fel orrát. Beképzelt.
- Talán nem? - húztam az agyát, mire elvigyorodott.
- Miért keresed a klubbot? - fordult teljesen felém. Nagyon magas, majdnem egy fejjel magasabb.
- A diri mondta - sóhajtottam kínkeservesen. - Nos?
- Mit nyerek vele, ha segítek? - hajolt az arcomba, hátha valami elpirulásfeleséget ki tud belőlem csalni, de sajnos semmi ilyen nem történt.
- Jó társaságban lehetsz? - vigyorodtam el. Erre felnevetett és intett, hogy kövessem. Lassan mentem mögötte, és hát mit ne mondjak. Valami kurvajó feneke van. De sajnos megérkeztünk a tornaterembe, így abba kellett hagynom a bámulását.
- Itt szokott gyülekezni a klub. De most nem nagyon vannak itt - tűnődött.
- De okos vagy - csillant hamis fény a szememben, mire lemondóan sóhajtott. Mégegy ember szerint vagyok címeres idióta. - Te melyik klubban vagy?
- Nem tudom - vallotta be vigyorogva, mire elnevettem magam. Egyre jobban bírtam a srácot.
- És most mit is kéne csinálnom? - néztem körbe.
- Én tudjam? - vont vállat Őbunkósága, majd elindult ki. Mivel nem tudtam mást tenni, követtem. A folyón összetalálkoztam Szöszkével.
- Nichi. Te meglehetősen jóban vagy Castiellel. Segítenél? - nézett rám hatalmas, kérlelő szemekkel.
- Attól függ miben kell segíteni - motyogtam.
- Alá kéne ezt íratni vele - nyomott a kezembe egy igazolást.
- Te nem tudod? - Nolám, a DÖK elnök lusta lenne?
- Nem vagyunk valami jóban. - Így legyen ötösöm a lottón.
- Na jó - mentem ki az udvarra, egyenesen Őbunkóságához. - Írd alá.
- Biztos, hogy nem - morrant.
- Má' mé' nem? - bökdöstem a vállát.
- Egy - kapta el a kezem. - Mert ha Nataniel akar valamit, akkor idejön, mint egy férfi. Kettő: nem fogom hagyni, hogy kirúgasson! - szorította erősebben a csuklóm. Kicsit megijedtem, amit valószínűleg észrevett, mert egy nagy sóhajt után - mentolos a lehellete, ahw. - elengedett.
- Rendben, ha így gondolod...
Mentem vissza a folyosóra, és visszaadtam az igazolást Szöszkének, mondván, hogy, még ha nem is látszik, Őbunkósága is egy ember, akit nem lehet kényszeríteni. Kicsit volt rám mérges, ami annyit jelent, hogy a tekintetével elkapott, megkötözött, megfűszerezett, odaadott a kannibáloknak, akik megettek, aztán összeszedte a maradékaimat, elégette és elásta. Így hazaindultam. Nem nagyon foglalkoztam vele. A folyosón végigmenve kiabálás ütötte meg a fülemet.
- Vállalnod kéne a tettedért a felelősséget! - oktatott valakit erősen a szöszi.
- Nem fogsz kirúgatni!
A hangok felé futottam, és megpillantottam Őbunkóságát, aki Szöszkét szorította a felhoz az ingénél fogva. Elgondolkodtam, hogy vagy egy jó kis yaoi jelenetet akarnak összehozni, vagy verekedtek. Az utóbbiról Castiel, Nataniel gyomorszája felé lendülő ökle győzött meg. Hozzájuk rohantam és megragadtam Őbunkósága karját, mielőtt baromságot csinált volna.
- Castiel! Nem éri meg!
A vörös rámnézett, majd elengedte a szöszit, aki azonnal elsuhant. Kifújtam a levegőt, majd a szürke szemekbe néztem. Azonban a következő pillanatban hátam durván a falnak csapódott, mire felszisszentem. Na, én leszek a következő áldozat? Döbbenten néztem a fiúra.
- Mi a francért avatkoztál közbe? - sziszegte. Nagyon közel hajolt, éreztem leheletét a számon. Az az isteni mentol...
- É-Én csa-csak ne-nem akartam balhét köztetek - cincogtam, mire nagyon sóhajtott.
- Olyan idióta vagy - motyogta, majd elengedett. Egy utolsó, "mélyen a szemedbe nézek" pillanat után elment. Én hosszan néztem utána, miközben próbáltam magyarázatot találni a heves szívverésre.
Nii"
- Chi-chan! - kurjantotta vidáman.
- KEN! Hányszor mondtam már el, hogy ne hívj így! A nevem Nichi! És mégis... MI A FRANCOT KERESEL ITT?! - üvöltettem le szerencsétlen fejét.
- Hallottam, hogy átiratkozol, így én is jöttem utánad.
Az életemnek vége. Ismét. Idegesen trappoltam ki az udvarra, ahol Őbunkósága nézte az eget.
- Cső - köszöntem neki, mire felém fordult.
- Mit akarsz?
- Ismerős a pólód! - mutattam a piros ruhadarabon lévő logóra.
- Igen, és mire emlékeztet? A pónilovad fenekére rajzolt tetkóra? - poénkodott. Hahaha...
- Te hülye vagy - állapítottam meg a betegségét. - Ez egy ismert rockzenekar logója, ha nem tudnád - oktattam ki, mire meglepődött mosoly ült ki az arcára.
- Csak nem? Az új lány ismeri a Winged Skull zenekart? - vigyorgott. Ismét egy jó pont nekem.
- Persze - mosolyogtam. - Imádom a rockot.
- Szuper! Nem sok lányt ismerek, aki szereti őket! - szinte majdnem elszállt a boldogságtól. De cuki! Egy félmosoly után otthagytam, majd elindultam a büfé felé, hisz rájöttem, nem hoztam kaját. Út közben frontálisan ütköztem egy csajjal.
- Nem tudsz vigyázni?! - rivalt rám. Göndör, szőke haja volt, igazi cicababának nézett ki. Mellette áll két hű pincsije. Eskü, mintha tinifilmbe csöppentem volna.
- Én? Te nem látsz! - vágtam hozzá.
- Várjunk! Te vagy az új lány! - mutatott rám.
- Kell még az az ujj? - mordultam.
- Te, meg az a Ken nem vagytok valami fényes felhozatal - röhögte, az igazi kényespicsás hangján.A hideg is kirázott. Hagytam, had vihogják ki magukat, majd miután megvettem, ami kell, továbbálltam. Idiótákkal nem vitázunk. Kiültem egy padra, majd enni kezdtem a bezsákmányolt fornetticsodát. Hirtelen egy kéz nyúlt ki a semmiből és törte ketté szerelmemet.
- Neeee! Joet ne! - vetettem rá magam kedvesem gyilkosára. Őbunkósága nagyot pislogva nézte, ahogy a számba tömöm a visszacsórt csokissütit.
- Elmebeteg - bókolt, mire vállat vontam.
- Te meg gyilkos - kezdtem el enni Joe másik felét, amiből azért adtam a vörinek is. - Amúgy... mindig ilyen bunkó vagy?
- Nem - vágta rá, mire meglepődötten néztem rá. - Szoktam aludni is.
- Már mindent értek - bólogattam. - Melyik osztályba jársz?
- Tizenegyedikes vagyok. A bejárás kicsit erős szó.
Halkan felnevettem, amikor az igazgatónő toppant elénk, mire Castiel egy "Majd beszélünk" mondattal elszelelt. A nyanya szúrós szemekkel nézett utána. Csak úgy árad a szeretet.
- Kisasszony - kezdett bele. - Először is, jobban tenné, ha jobb társaságot talált volna. Másodszor, kérem, döntse el, hogy a kosárlabda, vagy a kertész klubhoz szeretne-e csatlakozni.
Egyikhez sem!
- A kosárlabdához - vettem fel legbájosabb mosolyom. Gazokra még inkább nem pazarlom az időm.
- Remek! Javaslom, keresse fel őket! - indult el a dagi.
- De azt sem tudom, hol a klub! - kiabáltam utána, de pont magasról leszarta. Van ilyen. Őbunkósága ismét előbukkant, így odapattogtam hozzá.
- Tudod hol a kosárlabdaklub? - érdeklődtem tányér nagyságú szemekkel.
- Talán igen - húzta fel orrát. Beképzelt.
- Talán nem? - húztam az agyát, mire elvigyorodott.
- Miért keresed a klubbot? - fordult teljesen felém. Nagyon magas, majdnem egy fejjel magasabb.
- A diri mondta - sóhajtottam kínkeservesen. - Nos?
- Mit nyerek vele, ha segítek? - hajolt az arcomba, hátha valami elpirulásfeleséget ki tud belőlem csalni, de sajnos semmi ilyen nem történt.
- Jó társaságban lehetsz? - vigyorodtam el. Erre felnevetett és intett, hogy kövessem. Lassan mentem mögötte, és hát mit ne mondjak. Valami kurvajó feneke van. De sajnos megérkeztünk a tornaterembe, így abba kellett hagynom a bámulását.
- Itt szokott gyülekezni a klub. De most nem nagyon vannak itt - tűnődött.
- De okos vagy - csillant hamis fény a szememben, mire lemondóan sóhajtott. Mégegy ember szerint vagyok címeres idióta. - Te melyik klubban vagy?
- Nem tudom - vallotta be vigyorogva, mire elnevettem magam. Egyre jobban bírtam a srácot.
- És most mit is kéne csinálnom? - néztem körbe.
- Én tudjam? - vont vállat Őbunkósága, majd elindult ki. Mivel nem tudtam mást tenni, követtem. A folyón összetalálkoztam Szöszkével.
- Nichi. Te meglehetősen jóban vagy Castiellel. Segítenél? - nézett rám hatalmas, kérlelő szemekkel.
- Attól függ miben kell segíteni - motyogtam.
- Alá kéne ezt íratni vele - nyomott a kezembe egy igazolást.
- Te nem tudod? - Nolám, a DÖK elnök lusta lenne?
- Nem vagyunk valami jóban. - Így legyen ötösöm a lottón.
- Na jó - mentem ki az udvarra, egyenesen Őbunkóságához. - Írd alá.
- Biztos, hogy nem - morrant.
- Má' mé' nem? - bökdöstem a vállát.
- Egy - kapta el a kezem. - Mert ha Nataniel akar valamit, akkor idejön, mint egy férfi. Kettő: nem fogom hagyni, hogy kirúgasson! - szorította erősebben a csuklóm. Kicsit megijedtem, amit valószínűleg észrevett, mert egy nagy sóhajt után - mentolos a lehellete, ahw. - elengedett.
- Rendben, ha így gondolod...
Mentem vissza a folyosóra, és visszaadtam az igazolást Szöszkének, mondván, hogy, még ha nem is látszik, Őbunkósága is egy ember, akit nem lehet kényszeríteni. Kicsit volt rám mérges, ami annyit jelent, hogy a tekintetével elkapott, megkötözött, megfűszerezett, odaadott a kannibáloknak, akik megettek, aztán összeszedte a maradékaimat, elégette és elásta. Így hazaindultam. Nem nagyon foglalkoztam vele. A folyosón végigmenve kiabálás ütötte meg a fülemet.
- Vállalnod kéne a tettedért a felelősséget! - oktatott valakit erősen a szöszi.
- Nem fogsz kirúgatni!
A hangok felé futottam, és megpillantottam Őbunkóságát, aki Szöszkét szorította a felhoz az ingénél fogva. Elgondolkodtam, hogy vagy egy jó kis yaoi jelenetet akarnak összehozni, vagy verekedtek. Az utóbbiról Castiel, Nataniel gyomorszája felé lendülő ökle győzött meg. Hozzájuk rohantam és megragadtam Őbunkósága karját, mielőtt baromságot csinált volna.
- Castiel! Nem éri meg!
A vörös rámnézett, majd elengedte a szöszit, aki azonnal elsuhant. Kifújtam a levegőt, majd a szürke szemekbe néztem. Azonban a következő pillanatban hátam durván a falnak csapódott, mire felszisszentem. Na, én leszek a következő áldozat? Döbbenten néztem a fiúra.
- Mi a francért avatkoztál közbe? - sziszegte. Nagyon közel hajolt, éreztem leheletét a számon. Az az isteni mentol...
- É-Én csa-csak ne-nem akartam balhét köztetek - cincogtam, mire nagyon sóhajtott.
- Olyan idióta vagy - motyogta, majd elengedett. Egy utolsó, "mélyen a szemedbe nézek" pillanat után elment. Én hosszan néztem utána, miközben próbáltam magyarázatot találni a heves szívverésre.
Nii"
 |
| Szöszke vs Őbunkósága |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése