"Hatodik naplóbejegyzés: Szeptember 11.
A nyakamat érő, forró lehelet miatt egy pillanatra elgondolkodtam, hogy miért tehénkedik egy alsógatyás kan a hátam mögött. Miután rájöttem az okra, már csak annyi kérdésem maradt, hogy ez a bizonyos hím miért is akar a másvilágra küldeni, hisz ölelésével kis híján megfojtott. Felé fordultam és már épp felkeltettem volna, amikor a nyakamhoz hajolt, hogy lassan végignyalja. Bennem akadt a levegő, mikor megéreztem a nedves ízlelőszervet végigívelni a bőrömön. Mikor Castielre lestem, a ravaszul csillogó, szürke szemekbe bámultam.
- Te meg mit...? - kezdtem, de mutatóujját a számra rakta.
- Ne beszélj! - köpni-nyelni nem tudtam. - Itt most a tettek beszélnek.
Abban a szent pillanatban jöttem rá arra, hogy Őbunkósága márpedig szivat. Arcom láttán kitört belőle az elfojtott röhögés, mire a mellkasára ülve kezdtem fojtogatni.Persze nem erősen, nem akartam megölni. Még. A vöri lelökött magáról, majd befoglalta a fürdőmet. Morranva mentem le a konyhába, hogy reggelit kreáljak magunknak. Reménykedtem, hogy Castiel nem kíván sokáig maradni, hisz sürgősen lustálkodnom kell. Reggeli közben ezt el is regéltem a vörinek, mire lazán vállat vont, jelezve, hogy leszarja, a szülei ugyanis két nap múlva tudnak kulcsot küldeni. Verbálisan lementem tőle hídba, legszívesebben megvertem volna, bár én jártam volna akkor rosszabbul. Bár utólag visszagondolva, lehet az lett volna a jobb, ha elküldöm a picsába. Hogy miért?
Nos, a délelőtt főzőcskével telt. Jobban mondva, én csináltam, míg Castiel azon élvezkedett, hogy elmondja, mit csinálok rosszul. Nem egyszer vágtam hozzá valami hozzávalót, amit vagy elkapott és megevett, vagy kikerült. Így takarítanom is kellett. Marhára örültem neki, már azon gondolkoztam, hogy mérget csempészek Őbunkósága kajájába. Megtörtént az ebéd, így csak felmentünk lustálkodni. Bekapcsoltam a tévét, épp egy spanyol szappanopera sorozatot vetítettek. Castiel csaknem sírógörcsöt kapott már a második percben, főleg amikor meghatottan hüppögtem az egyik jeleneten. Már ott tartott, hogy kidob az ablakon, a lógatásnál tartottunk.
- Tegyél már le, te idióta! Ha leesek, és meghalok, én kinyírlak! - ordítottam le vendégem fejét.
- Elkapcsolod? - morogta, látszólag még bírt tartani, ám jobb félni, mint megijedni.
- Nem! Hisz Maria...
- Nem érdekel Maria!
- Jólvan, jólvan, elkapcsolom, csak vigyél be - sipítoztam, szinte belevájva körmeim karjába. Behúzott az ablakból, mire szinte a nyakába csimpaszkodtam, mint egy kis majom. Castielnek tetszett a helyzet, nem habozott a fenekemet felfedezni, ami nekem nem igazán tetszett, így el akartam tolni. A vörös nem így gondolta, éreztem lent, hogy fel van izgulva. Férfiassága zászlórúdhoz hasonlóan felállt, szinte kiszakította a nadrágját. Teljesen elpirultam ezt láttán, de még az ő arcát is belepte enyhe kis vörösség. Én ezzel szemben pipacspiros voltam. Őbunkósága egyből egó-módba kapcsolt, belehajolt arcomba. Elfordítottam a fejem, nem akartam, hogy megtegye amit akart, elvette volna tőlem, amit félve őriztem. Kényes voltam erre a témára, nem egy pasim hagyott el miatta. Őt viszont nem érdekelte, mit akarok, elvette, amit nem neki akartam adni. Az első csókomat. Ajkai lassan játszottak az enyémmel, finoman kóstolgatta őket, mint egy friss gyümölcsöt. Pár percig eljátszadozott így, ízlelgette, szívogatta ajkaim, olykor-olykor bele is harapott. Elfogott az az édesen fojtogató érzés, és azon kaptam magam, hogy élvezem a helyzetet. Mikor ő is érezte, hogy feloldódom, nyelvét lassan végigfuttatta alsóajkamon. Elnyitottam őket, a reggel még nyakamat kényeztető szerve lassan csúszott számba. Nyelve végigfutott fogaimon, egyfajta bevezetőképpen, majd újult erővel kezdte felfedezni szám minden szegletét. Szinte felfalt, közben még karjait is körém fonta, hogy közelebb húzhasson magához. Egyik kezével átkarolt, a másikkal a hajamba túrt, kissé szétszedve felkötött loboncom. Nyelve az enyémet próbálta feléleszteni, finoman simogatta. Nem bírtam magammal, mégha ügyetlenül is, de viszonoztam a kényeztetést. Ő ezt megérezve felbátorodott, testemet a falhoz préselte, csókja elvadult.Szinte másodpercre pontosan szakadtunk el egymástól, hogy levegőhöz jussunk. Kapkodtuk az éltető oxigént, mikor Castiel elengedett. A szemeit kerestem, hogy kiolvassak valamit.
- Miért? - suttogtam, mire vállat vont.
- Jó volt, nem? - kérdezett vissza. Megkörnyékezett valami, valami keserű érzés amit nem tudtam hova tenni. - Miért, azt hitted jelentett valamit?
Körmömet az ujjamba vájtam a hátam mögött, nem akartam, hogy elsírjam magam.
- Természetesen nem - morogtam jegesen. Hozzá lépve vettem birtokba ajkait, ám csókomban nem volt érzelem, csak kopár üresség. - Nem jelent semmit.
- Pontosan - tapadt rám ismét, majd eltolt. - Semmit.
Semmit... És fájt. Akkor még fájt ez a kijelentés, a barátságunk tönkre is ment miatta. Valami teljesen már vette kezdetét.
Nii"
 |
| Castiel x Nichi |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése