Yearning.
Sasuke haja megnevettette.
Úgy nevettette meg, ahogy az egyik ötéves a másikat, ártatlanul, csendesen és Sasuke belepirult. Édes pirosra gyúlt a két pofija, ajkak elnyílva, de nem haragudott, nem tudott haragudni, mert soha senki se nevetett így a közelében. Apja szigorú ember volt, édesanyja kedves, de nem feltétlenül vidám, Itachi pedig túl komoly a korához képest, már akkor is túl sok megfelelési vággyal.
Watanabe Nishi vele egykorú volt, ártatlan, nem tudván semmit életről, halálról és gyötrődésről. A barátság némán született meg, nyugodtan és kellemesen, olyan volt, mint kint feküdni egy virágillatú réten a tűző napsütésben. Sasuke azelőtt engedte közel a kislányt, mielőtt kétszer átgondolhatta volna, azelőtt csacsogott a bátyjának ebéd közben, mielőtt megállíthatta volna mit mond. És Itachi mosolygott - rá jellemző higgadtsággal, de tele szeretettel, mint mindig amikor öccsére nézett.
Nishi barátsága olyan volt, mint egy gyengéd simogatás a hátán, egy meleg tenyér, egy kedves szó a fülében. Óvatos a napokon, amikor Sasukének a leginkább szüksége volt rá, erős, amikor támaszként volt körülötte. Mindig elég, sosem túl sok, sosem túl kevés.
Az Uchiha klán lemészárlása egy ideig tönkretette azt.
De Nishi ott maradt, akkor is, amikor Sasuke ellökte őt - erősen, élesen, bántóan, mintha a lány tehetne bármiről. Ám Ő tűrt minden verbális pofont, minden vérző harapást. A tragédiának utórengései olyan zúgássá tompultak idővel, amelyet Sasuke élhetőnek minősített a mindennapokban. Azon az estén, amikor fáradt rezignáltsággal fogadta el az elfogadhatatlant, hagyta, hogy Nishi a vállán pihentesse a fejét, mint egy ölelés a végtelen tél kellős közepén.
A barátságuk sosem lett már ugyanaz, valami teljesen más fejlődött belőle, még akkor is, ha más csapatokba kerültek. Kakashi engedte Nishit arrafelé bóklászni, akkor is, amikor edzettek. A kíváncsi, barnás buksi mindig felbukkant, itt is és ott is. Néha minden nap, máskor napokig nem.
A második törés mélyebbnek bizonyult, mint az első. Sasuke anélkül hagyta ott a falut, hogy elköszönt volna. Nem akart búcsúzkodni, sem elengedni. Csak szünetelni. Valahogy a lelke békésebben búgott így, hogy nem zárta le azt, amit fogalma sem volt, hogyan kellene.
Nemet mondani valakinek valamire sosem jelentett különösebb nehézséget Uchiha Sasuke számára. Néha, amikor törhetetlen elutasítást vetett be, eszébe jutott, ahogy az apja tiltotta mindentől, amit más, Ő akkori korában lévő gyerekek megengedhettek maguknak. Elhessegeti, mert csak egy kósza gondolat, egy elzárt emlék. Valami, amire nincs szüksége többé.
Tizenöt most, csupán és mégis egy emberöltőnyi fájdalom lapul benne, ami állandóan keserű a nyelve tövében, ott a torkában, mint egy idegesítő rángás, amelyet képtelen elmulasztani. Orochimaru búvóhelye az a hely, ahonnan néha el kell szöknie, mielőtt még megfulladna. Így hát, éjszaka meglép. Viszi a lába, a tudatalattija. Ki tudja, talán Watanabe Kayda szava lódították meg a lábát, de ezt sosem vallaná be, se másnak, de főleg nem magának.
Watanabe Nishi minden éjjel ott van. Konohagakure éppenséggel nincs a szomszédban, de Sasuke gyors és hajthatatlan, kényszeríti valami, amit túl fiatal még megnevezni, túl tapasztalatlan. Kimerült amikor megérkezik, szaporábban veszi a levegőt, a mellkasa pedig izzadságtól nedves.
De ott van. Persze, hogy ott van. Sasuke tudta, hogy ott van.
A gyakorlópályának egyetlen pontján, ahol nőnek még virágok, és pont beleillik ebbe a képbe a gyengédségével, a szépségével, az eleganciájával. Mielőtt Sasuke észrevehetné, már sóvárog, vágyódik valami iránt, ami sosem lesz az övé, mert nem érdemli meg, mert nem kaphatja meg, mert talán hamarabb meg fog halni, Nishi pedig talál mást: jobbat, érdekesebbet, vidámabbat, kevesebb tragédiával, kevesebb bosszúvággyal.
Sasuke pedig utálja a gondolatot, de felrémlik benne, hogy talán Nishi, ha majd férjhez megy és családot alapít, gyermekekkel, akiket a finom karjaiban tart majd, akkor egyiket Sasukénak nevezi.
Nishi felnéz, mielőtt a gondolatot elsöpörhetné. Szem találkozik szemmel, lelkek kapcsolódnak össze ijesztően gyorsan és mélyen. Zöldes íriszek kerekednek el komikusan, élénk rózsaszín ajkak nyílnak el a meglepettségtől. Sasuke pedig nem tud mit kezdeni azzal az őszinte szeretettel és elragadtatással, ahogy ránéznek, marja a bőrét és pár másodpercig azt kívánja, bárcsak más lenne, más múlttal, mással, amit fel tud neki ajánlani.
Tizenöt most, csupán és mégis egy emberöltőnyi fájdalom lapul benne, ami állandóan keserű a nyelve tövében, ott a torkában, mint egy idegesítő rángás, amelyet képtelen elmulasztani. Orochimaru búvóhelye az a hely, ahonnan néha el kell szöknie, mielőtt még megfulladna. Így hát, éjszaka meglép. Viszi a lába, a tudatalattija. Ki tudja, talán Watanabe Kayda szava lódították meg a lábát, de ezt sosem vallaná be, se másnak, de főleg nem magának.
Watanabe Nishi minden éjjel ott van. Konohagakure éppenséggel nincs a szomszédban, de Sasuke gyors és hajthatatlan, kényszeríti valami, amit túl fiatal még megnevezni, túl tapasztalatlan. Kimerült amikor megérkezik, szaporábban veszi a levegőt, a mellkasa pedig izzadságtól nedves.
De ott van. Persze, hogy ott van. Sasuke tudta, hogy ott van.
A gyakorlópályának egyetlen pontján, ahol nőnek még virágok, és pont beleillik ebbe a képbe a gyengédségével, a szépségével, az eleganciájával. Mielőtt Sasuke észrevehetné, már sóvárog, vágyódik valami iránt, ami sosem lesz az övé, mert nem érdemli meg, mert nem kaphatja meg, mert talán hamarabb meg fog halni, Nishi pedig talál mást: jobbat, érdekesebbet, vidámabbat, kevesebb tragédiával, kevesebb bosszúvággyal.
Sasuke pedig utálja a gondolatot, de felrémlik benne, hogy talán Nishi, ha majd férjhez megy és családot alapít, gyermekekkel, akiket a finom karjaiban tart majd, akkor egyiket Sasukénak nevezi.
Nishi felnéz, mielőtt a gondolatot elsöpörhetné. Szem találkozik szemmel, lelkek kapcsolódnak össze ijesztően gyorsan és mélyen. Zöldes íriszek kerekednek el komikusan, élénk rózsaszín ajkak nyílnak el a meglepettségtől. Sasuke pedig nem tud mit kezdeni azzal az őszinte szeretettel és elragadtatással, ahogy ránéznek, marja a bőrét és pár másodpercig azt kívánja, bárcsak más lenne, más múlttal, mással, amit fel tud neki ajánlani.
Bármit felajánlana.
De nem teszi. Mert ebben az életben Ő nem érdemel boldog befejezést. Így, amikor a lány tétován feláll és elindul felé, Sasuke már nincs ott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése