Bűnöző és Gyilkosképző Gimnázium II. /A múlt emlékei/ - Harmadik könnycsepp

Pasik...:')

Egyik kedvenc képem.:3

*lö Hidan, lö három év összefoglalója, lö cöci magyarázat*

Mondhat akárki akármit, akkor is nekem volt a legnehezebb megélnem azt a bizonyos időszakot. 

Meg Meának, de ez mellékes jelenleg. 

Nem tudom, hogy a többiek hogy tették olyan gyorsan túl magukat a dolgokon, de én kibaszottul végigszenvedtem mint a három kurva évet. A cseszett valóságból csak az emlékeim tömkelege volt a mentsvár, és én már úgy éreztem, elmerülök abban a tömérdek fosban, amit Ő hátrahagyott a távozása után. Saját magamat sajnáltam, nem őt, hogy ott gebed meg azon a szigeten. A bűntudat csak még egy lapáttal rádobott az amúgy sem tiszta önérzetemre. De elment, és a legnagyobb valószínűséggel, vissza sem jön többet. Francba az egésszel. 

Ha az egész nem lenne elég, még a köcsög Kakuzu is a nyakamba szállt, hogy mekkora egy nyálas idióta lettem egy csaj miatt, mire dicsőségben úszkálva kiosztottam, hogy nem csak egy csaj, hanem A csaj. Persze, megfelelő magassággal, pont leszarta az érveimet, ami nem kicsit lepte meg, hisz ha jól tudom, Kaki volt a Vörös ördög második bátyja. Én meg a legjobb haverja, és nem nézhette, ahogy őrlődöm. Furcsa volt az ő szájából ilyeneket hallani. Jó, nem pont ugyanezekkel a szavakkal, de az valószínűleg olyan erős lenne a blognak, hogy az írónőt kibasznák a rendszerből. Meh~

Szóval, visszatérve, ez a fatális idióta vakrandit szervezett nekem valami szőke libával, és hozzá jól is átvágott, hisz azt hittem kondiba megyünk. Nekem nem tűnt fel, hogy az az ellenkező irányba van, kurvára nem egy cukrászda kikúrt kellős közepén. Basszammármeg!

Kiderült, hogy a szöszke nem is olyan plázamacsek, aminek eddig mutatta magát, és ha megkergetnek sem jöttem volna rá az első randi alkalmával, hogy annak a jobb-inkább bal, kedves Rose!-fasznak az ikerhúga. Mikor közölte, azon voltam, hogy hátast dobok. Hihetetlen hirtelen ért. Végül is, a találkozások száma megszaporodott, kezdtünk másként tekinteni a másikra és olyasfajta tiniszerelem módjára egymásba is estünk. Én meg tartoztam egy mély köszönettel Kaksinak. 

*lö Kakuzu, lö most, lö... semmi. >u<*

Mindenki teljes joggal hívhat szenilisnek, és meg is értem, valamint egyet is értek vele. De ha akarom sem tudom nem észrevenni a kicsit túl sok hasonlóságot az új csaj és Kaede között. Nem tudom, mennyire akarnak palimadárnak nézni, mindenesetre nagyon nagy önkontrollomba kerül, hogy nem pofozzam le helyben a parókában feszítő vöröskét. Túl korai.

Suli után viszont nem, így mások legnagyobb meglepetésére hatalmas lendülettel ragadom karon a lányt, és rántom be a lehető legkihaltabb osztályterembe, hogy aztán egy atyai nyaklevesben részesítsem. Komolyan, imádom, de egyszer meg fogom fojtani. A feje elfordul, nem is hajlandó ismét rámnézni, ez pedig teljesen rá vall. Csak mindezek után jutok el addig, hogy meg is öleljem.

Nem habozik, szinte azonnal megérzem a karjait a nyakam körül, de nem érzek semmilyen rózsaszín ködöt, csak a nyers testvéri kötődét. Hiányzott ez nekem.

- Most pedig szépen mesélni fogsz, ha tetszik, ha nem - morgom a fülébe, és igyekszem a legbarátságosabb hangnemet megütni. Sikertelenül.

Kesze-kusza, szar, de elégedettséget érzek.xD Lehet a függővég teszik. QwQ

Pszt! Keep it my secret! - Registration 14.: Utolsó fejezet

Ó, igen. Most tudom, hogy utáltok, de ennek a történetnek most rakok pontot a végére. Ugyanis, nincs hozzá ihletem, valamint, míg fel nem halmozok pár, friss élménynek betudható epizódot, ötletem se lesz, mivel folytassam, hogy ne legyen sablonos. Így köszönöm MINDENKINEK, aki nyomon követte idióta párosunk kalandjait, egyszer visszatérek a MÁSODIK ÉVADDAL, ami a párosunk végzős és egyetemi éveiről fog szólni. Tehát, ha ennek vége is van, a szálnak közel sem. Egyszer még, hallotok erről a két hülyéről, efelől én kezeskedem. Egy szó, mint száz...

Pszt! Keep it my secret! - Registration 14. - Final episode

Nyüszögve igazítok egyet kicsit túl kényelmetlen ünneplő ruhámon. Franc a melegbe, franc a fekete-fehérbe, és az évzáróba. Nyár van, húszezer fog, szakad rólam a víz, a hajam hullámosodik, így könnyen kerülök a kiakadás szélére. Castiel nem is szól hozzám, látja, hogy tököm tele van mindennel, és egy szó, és elszakad nálam az a bizonyos cérna. Csak adjon rá okot... 

A fellegekig dicsérem magam, amiért levágattam a hajam és már csak tarkóig ér. És, amiért túléltem ezt a szörnyűséges ünnepséget, vagy mi a szöszt. Király, már csak haza kell mennem és... nem aludni, hanem ezt a rohadt vöröst pesztrálni. Kicsit túl sok szeretetre éhezik mostanában. Vagy megjött a havija, esetleg terhes. Ja, hogy egyik sem kivitelezhető! Akkor csak simán meghülyült. 

Oké, azt nem mondom, hogy bánom. Ugyanis, minden piszkálódást leszámítva, imádtam Castiellel tengetni az időmet. A gitárleckéket már réges rég abbahagytuk, menthetetlennek minősített, majd kiröhögött. Roppant kedves. 

Hét hónap sok időnek tűnik, mellette azonban villámgyorsan elrepült. Hárman szétválaszthatatlanok lettünk - ő, a kutyája és én. Sokszor aludtam nála, találkoztam a szüleivel. Ugyan nem lesznek a szívem csücskei, de tisztelettel bántak velem, és én is velük. Bár, az a hideg hangulat bennem maradt. 

Amint eldőlök az ágyon, ő rámtehénkedik és követeli az ölelésem. Azt hiszem, huzamosabb időn belül agyfaszt kapok, ha így folytatja. Még pedig így fogja, most ezt az időszakát éli. Kivetem magam az ablakon... Helyette csak beletúrok a puha, vörös tincsek tömegébe, és simogatni kezdem a fejbőrét. Elégedetten dorombol, én pedig elkezdek olvadni. Halál cuki! Olyan szívesen megdögönyözném! De akkor nem élném meg a holnapot.

Nem kell kimondani. Nem kell kimondania semmit.

Nem kell kimondania semmit, mert tudom, hogy szeret.

The End

My dark angel /Oneshot/

I will wander 'til the end of time, torn away from you...

Aznap éjjel álmodtam. Halálról, vérről, gyötrelemről... Én nem hittem el. 

"Kétségbeesetten nézek ki a koszos börtön mocskos ablakán, a kezemen marad a kosz, amivel bemocskolt. Már nem csak lelkem szennyezett. Arcomhoz emelem az ujjaim, lassan össze is ér a két bőrfelület, az egyik végigsiklik a másikon, szürke port hagyva. Nevetséges.
Nehéz léptek tépik szét a folyosóra beálló mély csendet, nyikordul a rács, és ha akarnám sem tudnám megakadályozni, hogy az erős kezek a hajamba marjanak, majd roppanásig hátrafeszítsék a fejem. Tudom, mi következik. Csak siessünk, könyörgöm. A súlyos bilincseket ráakasztják a kezemre, majdnem orra is bukok, aztán mégsem. Büszkeségem nem engedi, hogy hagyjam magam megalázni. Gyerekes vagyok, hihetetlenül szánalmas.
Alig bírok mozdulni, mégis kihúzva magam követem a duci férfit, aki lesajnáló tekintettel cibál maga után. Nem tiltakozom. Nem érdemlem meg ezt a jogot.
Csupasz talpam hideg puhaságot érint. Nahát, leesett a hó? Olyan szép, mint amire emlékeztem. Rám hullanak a pelyhek, majd egyből el is olvadnak. Mindenem zsibbadt, így nem fázom. Így akarok maradni, minden annyira békés. Nyugodt, ellentéte annak, ami engem alkot.
Én akartam a szabad ég alatt meghalni. Hogyha esetleg a szellemem valamilyen módon kiszabadulhat, minden eszközt megragadok, hogy sikerüljön. Nem tanúsítok ellenállást, leszedik a bilincset. Talán megsajnáltak. Megdörzsölöm csuklóm, de a piros nyomok látszanak. Az akasztófára nézek, majd keserűen felnevetek. Nemsoká nem fogok érezni. Semmit, soha többet.
Éppen ezért, még most utoljára benyúlok szakadt fogoly-hálóruhám alá, és körmeim belevájva a bőrömbe, végighúzom azokat a jobb lapockámon. Fémes illat terjed el, akár a futótűz, melegség csurog végig a hátamon és az ujjaim végén. Megborzongtat, mert csiklandós vagyok. A fehérséget bemocskolja a karmazsinszín vérem, az élet szimbóluma. Hihetetlen irónikus az egész.
Fellépek a székre, nyakamba kerül a kötél. Szemem a makulálanul szürke ég felé fordítom, hogy ne a kivégzőim arca legyen az utolsó emlékem. Mondanék még valamit, elköszönnék, de nem tudok, mert kirúgják a támaszom. A kemény fonalréteg a torkom köré szorul, vasmarokkal zúzza össze a légcsövem. Ha kapálózom, rosszabb, így csendben tűröm a fulladásom és elmosolyodom. Kacagnék. Kinevetném az életem. Magamat. Az ostobaságaimat és a hibáimat.
Ha valaki egy kicsit is ismeri az emberi halált, tudja, hogy az érzékszervek közül a hallás szűnik meg utoljára. Mert bármennyire is akarom, nem látom tisztán a felém jövő alakot. De hallom, ahogy kétségbeesetten suttog, hogy meg fog menteni, hogy nyugodjak meg, nem lesz semmi baj. A képébe röhögnék. Mostmár nem hiszek neki. De igaza van. Most, hogy én nem leszek többé, minden a legnagyobb rendben lesz. Angyalszárnyai vannak. Nagyok, és minden bizonnyal mesésen puhák... valamint a halálnál is feketébbek. Már nem érzem, hogy megfogja a kezem.
Ő... A Nővérem...
Csak a nyugtató hangját hallom egy darabig, majd semmit."

Úgy ülök fel, mint akibe rugót ültettek. Hajam izzadtan tapad az arcomhoz, és úgy zihálok, mint aki lefutotta a maratont. Minimum. Csak álmodtam. Az egész egy rohadt álom volt.
Visszahanyatlok a puha matracra, és abban a pillanatban éles fájdalom hasít a jobb lapockámba. Ijedten, majd' kiugró szívvel nyúlok oda, és érintem meg az öt, mély karmoláscsíkot. Szemem kikerekedik a gerincemen alattomosan felkúszó félelemtől, és döbbenten nyikkanok fel. Kezem rácsapom a villanyra, de a hirtelen fény miatt hunyorognom kell. A véres atléta rátapad a hátamra, nekem pedig elszorul a torkom. Kizárt, hogy álmomban alá nyúltam... Valami fekete kúszik a látóteremben, és rettegéssel telve veszem fel a fekete tollat az ágyam mellől. Még aznap éjjel felhívtam Őt, hogy tudjam, minden rendben van vele. Baromság. Velem nem volt.

Aznap éjjel álmodtam. Halálról, vérről, gyötrelemről... Én nem hittem el. 

My heart is broken.

Sweet sleep, my dark angel.

Deliver us from sorrow's hold.

Bűnöző és Gyilkosképző Gimnázium II. /A múlt emlékei/ - Második könnycsepp

Amiben rohadtul nem történik semmi. :')

- Ha akarod, még hatszor elmondhatom, de a következőnél káromkodok is!
Nem tudom, honnan szereztem ezt az egetverte nagy türelmet, hogy minden felmutatott ízléstele parókára nemet mondjak, mindenesetre még nem értem el azt a szintet, hogy mindenkit lemészároljak ebben a tetves boltban. A szőke elmegy, de a kéket és a lilát egész nyugodtan dugják fel maguknak. Nem létezik, hogy ezekben a vackokban engem valaha is látni fognak.
- De fel fognak ismerni! - toporzékol mellettem Mea, mintha annyira fontos lenne, hogy én megint abba az iskolába járjak. Nem az, ugyanis tökéletesen elvagyok abban a használatra kapott szobában, köszönöm szépen! Még Usagit is elviselem, ha muszáj.
- Nem fognak! Add ide azt a rothadék barnát, azt békén lehet hagyni! - Mennyire látszódhat, hogy nincs jó kedvem?
- Fantáziátlan vagy! - Ámen.

*kukukuku*

- Nem akarom! - nyüszítek fel ismét, mire akkorát kapok a fejemre, hogy csak úgy kong utána. Már épp kapkodnám el a csillagokat, mikor eltünedeznek a szemem elől. Annyira nem ér!
- Ne hisztizz, légy férfi! - mordul rám a csaj, én pedig erős késztetést érzek arra, hogy megfojtsam, de végül mégsem teszem. Helyette lesasolok a lábam közé, hogy megtudakoljam, mégis mikor növesztettem magamnak farkat.
- Nem találom a pöcsöm. Kielégítetlen maradsz - vigyorgok rá, majd pusztán a passzióm miatt, kinyújtom rá a nyelvem. Ez az a pillanat, amikor a Tenshi lány olyan arcot vág, mint aki helyben elsírja magát. Nem csodálom, meglehetősen elmeháborodott perceimet fogta ki.  A méretes kocsi leparkol a suli előtt, én pedig úgy pattanok ki, mintha eddig parázson kellett volna meresztenem a seggem. Ezt a varázst töri meg a felém magasodó iskola töri meg, és igyekszem visszavarázsolódni a kocsiba. Basszammeg.
- Haza akarok menni! - Úgy visítok, mint akit helyben húznak  karóra. És én nem akarok feltűnést kelteni. Tactical facepalm. Viszont kapóra jön a kerítés, így van mibe megkapaszkodnom, de szégyen, a Mea gyerek erősebb nálam. A karjaimat meg csak nem hagyom kitépődni. Ugyan...
- Hé, ti ott! - Istenem, miért nem teremtettél kavicsnak? Hátra se kéne fordulnom, hogy tudjam, kik állnak mögöttem, mert Itachi hangját ennyi év múlva is felismerem, de én vagyok olyan hülye, hogy megtegyem.
A szívem is kihagy egy ütemet, amikor megpillantom azt a fölényes mosolyú idiótát, a maga lenyalt hajával és kicsit túl játékosan csillogó lila szemeivel. Hidan semmit sem változott, csak magasabb és izmosabb lett, a vonásai is kiélesedtek. Menten elélveznék tőle, egy orrvérzésroham közepedte, ha nem lépne mellé egy sz őke hajú lány, megfogva a minden bizonnyal kellemesen meleg, és férfiasan lágy kezeket. Én pedig úgy érzem magam, mint egy rossz tinifilm főszereplője. Bullshit.

Napi fejezet per egy - A lá "Az én Uchihám"

Ha ez nem lett volna ilyen hosszú, többet is begépelek, de egy lusta dög vagyok. >u<

Az én Uchihám /6.fejezet/

Az unalom végtelennek tűnő tengerében lubickolok, ami amúgy tárgyi esetben nem más, mint a tulajdon ágyam. Tél van, még a hó is hull, szóval minden nagyon szép lenne, csak épp mindenki rohadtul el van foglalva a saját maga apró-cseplő dolgával és tökéletes pontossággal, megfelelő magasságról tesznek a fejemre. Ez azért csúnya dolog. Nagyon csúnya. Na nem mintha arra vágynék, hogy Deidarához és Sasorihoz csapódva élvezzem a horgászműsor rejtelmeit - pasik... - de egy Sasukéra azért igényt tartanék. 

Egy pillanatra elgondolkodom, hogy a srác vajon telepata-e, mert másodpercre pontosan kapok szívrohamot a neki beállított, külön csengőhang miatt. Miután meggyőződöm róla, hogy a dobhártyám még épp, és nem szenvedett maradandó károsodást, benyomom azt a nagyon szép zölden rikító "hívás elfogadása" gombot. 

- Halló, itt a világ első embernek csúfolt zombija beszél. Miben akarsz segíteni? - Aberráltságom a legfelső szinteket is megszégyeníti, és még én is megijedek magamtól. Egy tehén hozzám képest atléta... 

- Kurva vicces vagy. - A hangja alapján húzza azt a szép, csinosan telt száját és már azon töri a hülye fejét, hogy mivel büntessen meg legközelebb. Marha jó! - Csak azért hívtalak, hogy van-e kedved átvonszolni a csinos hátsó feledet hozzánk, családi vacsorának nevezett borzalmon részt venni. 

Elképzelem magam elé Fugakut, aki utált, a túl vidám Mikotót, és a degenerált Itachit, majd kiráz a hideg. 

- Nincs, de mivel olyan szépen kérted, elmegyek. Aztán háláld meg valahogy! - morgom, majd miután meghallom a halk cuppogást - a-a, nem verte ki, csak puszit küldött. - kinyomom. 

Nekem. Annyi. 

A vacsorát valahogy túléltem, nem ezzel volt a probléma. A drága apuci a nézésével hatszor leszúrt, de ez már oly' mindegy. Mellékesen elejtett egy apró információmorzsát, aminek a hatására Sasuke nézése vált metszően gyilkossá - nagyon beszaratós volt ám. - és egyszerűen nem tudtam a dolgokat hová tenni. 

- Mi volt az az Apussal? - teszem fel az engem foglalkoztató kérdést, mindent kockáztatva, és meglapulva várom a válaszát. Ami még várat magára - és váratni is fog egy ideig - mert az Uchiha poronty úgy dönt, Ő bizony most szanaszéjjel harapdálja a számat, mert az jó dolog. Aha. Szerinte. Nem tudom, mitől jött rá hirtelen a bagzhatnék, mindenesetre hirtelen ér az a vad szenvedély, amivel a számnak esik. Tipikus pasi ez is, nem szóban közli a lánnyal, ha szexelhetnékje van, ne legyen az élet olyan egyszerű. Megáll az eszem...

Egy ideig hezitálok a beleegyezéssel kapcsolatban, hisz mozdulatai bizonylatot adnak afelől, hogy most nem csak kis pitiáter előjátékra vágyik, hiszen kérés nélkül dönt hátra és vándorol át a szája a nyakamon keresztül a külcscsontomra. Ne mintha annyira ellenem lenne a vad nyelv forró játéka, de szeretném most letisztázni, hogy szűz vagyok, Ő pedig most épp ettől készül megfosztani. Ennek ellenére hagyom, hogy egy pólóval szegényebbé tegyen. Éjfekete szemei az enyémbe ütköznek, és talán a bennük felfedezett megilletődés készteti arra, hogy a nyelve egy újabb, az előzőnél viszont gyengédebb táncra hívja az enyémet. Itt szakad át az én agyam gátja is, a forróság a mellkasomból kiindulva elönti a testem, így minden érintésére kellemesen megfeszülök. A halk csendet egy lassú, dögös dallam szakítja meg, értetlenül meredek a falra. 

- Megölöm Itachit - sóhajtja a feketeség, és a szemébe hulló tincsek mögül ellenségesen figyel arra, amerre én. Arcát a hasamba fúrja, én hülye meg felvihogok, mint valami hiéna - csikis vagyok, na. - és megsimogatom azt a zabálnivaló buksiját. A kis türelmetlen. 

- Nekem tetszik. Majd elkérem tőle a címét - kalandozom el. De csak is addig, míg meg nem érezem a hátamnál matató kezeket. Nem nyújtok neki segítséget, ha már a farkát nem bírja a nadrágjában tartani, küzdjön meg a célért. A kihívást elfogadja, csatot nem kímélve szabadít meg az őt zavaró ruhadarabtól. Állat...A gyengéd cirógatás viszont, amivel melleim halmát tünteti ki, elűzi a haragom. Lassú masszás, egy-egy lopott csók, és ez a zene eléri, hogy ne legyen szükségem több előjátékra. Ezt következtetem ki, mikor már a bugyit sem érzem magamon, de Sasuke ujját igen, méghozzá, magamban. Közben körkörös mozdulatokkal kényezteti a csiklómat is, hogy ellazuljak. Minden sikerül, csak az nem. Egész testemben remegek, majd mindkettőnk torkából előbukik egy mélyebb sóhaj, amikor már merevedésével hatol be szűk hüvelyembe. A szűzhártyánál megtorpan, a kezeinket pedig összefűzi, csak aztán nyomul mégjobban előre. Nem mondom, hogy nem kellemetlen, de a könyvekben, vagy honlapokon erősen eltúlozzák az egészet.Nem ebbe fogom belehalni, az még egy kicsit odébb van. Közben a zene is vált, Muse szám, így feltételezhetőleg az előző is az volt. A "Neutron Star Collision" kellemesen pörgős, szerintem ez váltja ki az Uchihából, hogy ne úgy kezdjen mozogni, mint egy ma nyugdíjazott, hanem belecsapjon a lovak közé, egyből egy ritmusos tempót vegyen fel, ami közben remélhetőleg nem fogok elaludni. Nem kérek a nyalifaliból. 

Halkan sóhajtozok, bár teljesen felesleges, a szoba levegője nehéz és fülledt, nem sok oxigén jut el a tüdőmig. Néha még Sasuke szája is akadályoz, vagyis elősegíti azt, hogy meg találjak fulladni. Milyen ciki lesz már, ha a sírkőre az lesz írva, hogy: "elhalálozás oka: szex közbeni levegőhiány".De ez már nem számít, nemsoká elérjük azt a pontot, ami felé mindketten igyekeztünk. Bombaként robban fáradt testemben az orgazmus, és zihálva fürdök a gyönyörben. (Hogy jutottam ide? Pár órája még az unalomban pancsoltam...)

A férfitest alatt besüpped mellettem az ágy, én pedig dorombolva bújok az izmos karok ölelésébe. A lassú cirógatás hatására, ami a hátamat éri, majdnem elalszok, de csak addig tart a bódult állapotom, míg a mellettem fekvő olyan információt oszt meg velem, amitől hetekig álmatlanság fog gyötörni...

- A szüleim azt akarják, hogy költözzem Amerikába. 

Muse: - Madness, Neutron Star Collision.