2013. március 31., vasárnap

Bűnöző és Gyilkosképző Gimnázium /Hanzai/ - Hatodik lövés



 

E/3:


- Megtudtak valamit? – lép be Tsunade a Hanzai eldugott, szuper fejlett laboratóriumába.
- Csak pár dolgot. Kielemeztük az odalent talált képeket – válaszolja készségesen Iruka.
- Remek. Tudják már ki lehet rajtuk? – ül le a férfi mellé az igazgató. A sebhelyes megnyitja az első fájlt.
- Egyértelműen Gustav Klimt képeinek átalakított változatai. Mindegyiken ugyanaz a diclonius feszít, az úrnő, Lucy-sama, aki…
- … pontosan ugyanolyan, mint iskolánk egyik diákja, Watanabe Nichi – fejezi be a gondolatmenetet a szőke nő. Iruka bólint. - Watanabe Nichi kláni képessége a négy darab, négy méteres láthatatlan kéz, és ennek ismertetőjele a két szarv, igaz? A dicloniusoknak ugyan ezek voltak a tulajdonságai.
- Nem. A dicloniusoknak vektorai vannak, amik több méteresek, mint négy. És ők, ha akarnak több ilyen vektor is elő tudnak hívni. Valamint a szarvak is nagyobbak. A homlokban található egy tobozszerű mirigy, ami a telekinetikus képességük kulcsa. 
- Álljunk meg egy percre! Azt gondolja, hogy Nichi egy diclonius?
- Igen – bólint a férfi.
- De hát Sasori? – értetlenkedik a nő.
- Sasori Watanabe Aito és Anko vérbeli gyereke. De Nichit örökbe fogadták.
- Ezt… nem is tudtam.
- Mert titokban akarták tartani. Nem sikerült.
- Tehát úgy gondolja, hogy Nichi Lucy-sama leszármazottja? – csatlakozik Kakashi.
- Azt se zárnám ki, hogy a reinkarnációja – sóhajtja Iruka.
- Ami azt jelenti… - képed el az igazgató.
- Hogy a világ nagy veszélyben van.

Nichi:


- Mi a francnak kell ráijeszteni az elsősökre? – hisztizik Sakura.
- Szívesebben lennél a pasas helyében? – gúnyolódik Mea. A Haruno egyből bekussol. – Gondoltam.
Kegyetlen, hideg tekintettel meredek a férfire aki felett állok. Talpaim a feje két oldalán vannak elhelyezve, szakad az eső. Karja már mozdul is, hogy a kezében lévő fegyverrel lepuffantson. Abban a pillanatban a karja a könyökétől elrepül. Vér spriccel szét a szélrózsa minden irányába, beszennyezve a ruháját, a lábamat és a földet. Fájdalmasan felordít. Szenvedése egy kicsit se tud meghatni.
- Te-teme… Mi a francot műveltél a kezemmel? – nyúlna értem a másik végtaggal, azonban az hátratörik. Újabb üvöltés. – Te-teme… - ismétli. Unalmas. – Nehogy azt hidd, megszökhetsz előlem. Megjegyeztem az arcod. – És még fenyeget is. Egy halványan látszó kéz közelít felé, lassan nyomja ki a szemét. Csapkodni kezd, el akar találni, közben szidja a felmenőimet, és ordítva ismételgeti, hogy meg akar ölni.
- Valóban? – Most két vektort szabadítok rá, fojtogatni kezdik. Most a kétségbeeséstől és a fuldoklástól vergődik. Azonban valami hirtelen megvágja a kezem. – Hm? – Felemelem magam elé, majd ahogy az öklöm szétnyitom, a seb is eltűnik. Életem első sebe. Majd meghallom AZT a hangot. Női, mégis nagyon mély, hasonló az enyémhez, de még annál is mélyebb. A szokásos „Ölj!” helyett azt mondja, hogy „Állj!”. Kikerekedik a szemem, a fejembe fájdalom nyilall, főleg a homlokomba. Elsötétedik minden.

E/3:


- Megmondtam – jelenti ki Iruka. Ő és Tsunade az ablakból nézték végig a jelenetet. – Nichi nem Watanabe. Neki a láthatatlan kezek nem vérvonalképességek. Vektorok. Ő egy diclonius.
- A dicloniusok kihaltak! – ellenkezik a Senju nő.
- Nem. Még nem. Lucy-sama utódja él – bök az ájult lányra a férfi. – Tudja, ez mit jelent?
- Hogy Nichi valójában nem Lucy-sama leszármazottja. Hanem a lánya.

- Nem! Az nem lehet! – hátrál Shizune, miután elmagyarázták neki és a többi tanárnak az elméletet.
- Nem tudjuk, hogyan halt meg Lucy sama! Azt tudjuk, hogy mielőtt eltűnt volna, azt mondta, hogy jön majd valaki, aki olyan mint ő és elpusztítja az embereket – ellenkezik Iruka.
- Akkor mit tegyünk? – sóhajt Kurenai.
- Egyszerű. Megöljük – jelenti ki halál nyugodtan Orochimaru.
- Nem olyan „egyszerű” az. Egy dicloniussal állunk szemben – morogja az igazgató.
- Mitől különbönek Watanabék a dicloniusoktól? – érdeklődik Jiraya.
- A Watanabéknek négy, négy méteres láthatatlan karjuk van, valamint két rövid szarvuk. Ha feltűnt volna, Nichi akár 10 méteres hatótávolsága is nyújthatja a karjait, és azok nem teljesen átlátszóak. Valamint a szarva is nagyobb. Ez azt jelenti, hogy diclonius – fejti ki Umino.
- De Lucy-sama volt az utolsó! – kiáltja Asuma idegesen. Nem csak rajta látszik a halálra ijedség.
- Látod, minden összefügg. Lucy-sama belehalt Nichi születésébe. Mint ahogy a fenyegetése is szólt.
- „A gyermek, aki elhozza a szenvedést és ezzel a békét. Az ő neve…” – idézi fel Tsunade a szavakat, majd félve elhallgat.
Iruka sóhajt majd kimondja azt a nevet:
- Kaede.
Ugyanebben a pillanatban robbanás, majd halálsikolyok száza. 

/Lucy-samáról készül a novella ;)/

2013. március 30., szombat

Kousei a jövőben (Naruto verzió)

2018. augusztus 10.

Egy barna hajú lány száguld végig a folyosón, fellökve a mellette haladó Kisamét, aki halálra ijedten tapad a falnak.
- Csak nem AZ a nap van? - kiált a lány után.
- Deeeeeeeeee! - fékez le egy ajtó előtt, jelentős port juttatva a levegőbe, majd kicsit sem kímélve a szobában alvókat, berobban oda, és az ágyra veti magát. Hidan ordítva esik a földre, szidva mindent, ami létezik, miközben a barnaság ugrál az ágyon.
- Anyu, még öt percet - motyogja egy púp az ágyban, akire a támadó ráveti magát.- Ááááá, neeee!
- Áááá, deeee - nevet Mea Tenshi, miközben csikizi fogadott húgát. Watanabe Nichi visítva tiltakozik. - Csak nem elfelejtetted, milyen nap van ma? - nevet a merénylő, majd  megkímél a szenvedő lánynak.
- Már hogy felejthettem volna el? - vigyorodik el a vörös, majd felkel, és a fürdőbe megy átöltözés szándékából. Hidan felpattan, majd egy perverz vigyorral a száján kacsint Meára, miközben eltűnik a helységben, ami után becsukódik az ajtó. Mea kiugrál, le a konyhába. Nemsoká Nii is megjelenik, majd elővéve egy habos pitét a nővére arcába nyomja azt.
- Boldog szülinapot a Kouseinek - vigyorodik el a vörös.
- Számítottam erre - morogja Mea, majd az arcáról leken egy kis sütit és megkóstolja. - Vaníliapudingos, a kedvencem.
- Tudom - nevet Nichi, majd ezt abbahagyja, hisz ő is kap tortát a képébe. - Ez meg csokis! Iiiii!
Nevetve ölelik meg egymást. Erre a jelenetre lép be Hidan és Itachi, akik ledöbbenve néznek.
- Hm - hümmög elégedetten az Uchiha, majd Meát kiszabadítva Nii öleléséből, lenyal egy kicsit a lány arcán pihenő vaníliapudingból. - Finom!
- Köszönöm - húzza ki magát a Watanabe lány. Miután mindketten megmosakodtak, leülnek reggelizni, majd Nii és Mea elköszönnek a párjaiktól, mert dolguk van.

Két alak áll Pécs legmagasabb pontján. Az alacsonyabb kihúzva magát, mellkasán összekulcsolt karokkal áll, hosszú haját táncoltatja a szél. A barna szemekben érzelmek táncolnak, ahogy végignéz szülővárosán. A magasabb, de fiatalabb lány a nővérét nézi, nem szólal meg, hisz tudja, hogy Meában minden lejátszik, ami a múltjában történt. Hosszú percek múlva a Tenshi lány nagyot hajt, majd húgára mosolyog.
- Minden rendben? - kérdezi a vörös.
- Mostmár igen - segíti fel Mea Niit, majd magához öleli.
- Én mindig veled leszek - suttogja a Watanabe lány, magához szorítja a nővérét.
- Tudom. Szeretlek, húgi - motyogja.
- Én is szeretlek Nee-san - könnyezik  Nichi. - Boldog szülinapot a Kouseinek.
- Igen. Nekünk. Örökké.

2013. március 26., kedd

Bűnöző és Gyilkosképző Gimnázium /Hanzai/ – Ötödik lövés

Az az egy pillanat, amikor Faylan Dead END c. számára bevonultunk és mindenki minket nézett valami felejthetetlen. Aztán hirtelen robbanás, de a zene tovább bömböl. Mintha Faylan hangjával szemben senkinek se lenne esélye. Lövések, és őrültek háza. Nem is a Hanzai lenne. Egy fáradt sóhajjal kapok elő egy stukkert és lövök fejbe egy fenyegetősdit játszó, felém kardal kalimpáló hülyegyereket.
- Dikk bassza meg - káromkodik Hidan, ahogy lepuffantja egy csajnak a karjait.
- Osztom - nyögi Mea, aki egy hatalmas állattal pusztakezezik.
- Jobb lábbal betalálna - adom a tanácsot vigyorogva.
- Milyen igaz - indítja a fentebb említett lábát a férfi ágyéka felé, majd a halk, hááát, nem recsegő de olyasmi hang jelzi a közelben állónak, hogy a férfi jó ideig nem lesz képes a nemzésre. Szerintem jobban tenné ha heréltetne, mert véleményem szerint még a kézimunka is fájna neki. Barátnőm nem kis erővel "pöckölte" meg a hímtagot, csodálom, hogy nem tört le.
- Azigen - röhögi Naruto, aki az utolsó pillanatban hajol el a lövés elől.
- GYILKOS-OSZTAG! - ordítja Kakashi, mire odarohanunk. - Mindenki itt van? - Vállvonások. - Ajvé... Akkor... Ichigawa Hidan!
- Meghalt! - dörmögi az említett, mire mindenki nevet.
- Ichigawa Jashin!
- Baszik a sarokban! - adja az idősebb az értelmes választ.
- Mea Tenshi!
- Fejen állok, tanár úr!
- Watanabe Nichi!
- Tartom a lábát!
- Uchiha Sasuke!
- Én meg átugrálom őket!
- Sabaku no Gaara!
- Lovaglok a homokon!
- Csak nehogy idő előtt élvezz el. Uzumaki Naruto!
- Fingottam!
- Már megint ez a téma... Sabaku no Kankuro!
- Megujjaztam egy bábút!
- Uchiha Madara!
- Jelen!
- Hoozuki Magetsu!
- Daráljunk gáci!
- Mindenki itt van akkor?!
- Áh, dehogy!
- Akkor nyomás a kijárat felé, aztán nekem megölni mindet!! - adja az utasítást Kakashi.
- HaiHai, Kaksi-sensei - állunk haptákban, majd megfordulva őrült sebességgel kezdünk rohanni. Adrenalin szintem valahol három méterrel a felhők felett. Azt hiszem ilyen címmel még film is készünk, valahol Magorországon... Vagy Magyarország? Mindegy. Azaz, az utóbbi. Szinte kirobbanunk az ajtón, a lövések sorozata elindul felénk. Nem győzünk kapkodni, vér spriccel szét. Halk puffanás mellettem. Elkerekedett szemmel nézek Narutóra, akinek a szeme a semmibe nézve árulja el nekünk, hogy a lelke átszállt egy másik világba.

2013. március 25., hétfő

Bűnöző és Gyilkosképző Gimnázium /Hanzai/ – Negyedik lövés

Miután közlöm Meával mennyire szeretem, és mennyire sietnem kell elhúzok a termem felé. Esküszöm, por csapódik fel az általam létrejött menetszéltől a suli makulátlan, csillogó folyosóján. Annak ellenére, hogy a Tenshi lány legalább száz méterre van tőlem, még érzem a fojtogató aurát. Nekem annyi. Üzenetem jön, megnézem. "Nem bántalak, csak gyere vissza." Elmosolyodom.
- Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee-san! - vetődök rá nekifutásból.

Az a hang, ami végighasít a termen mindenkit röhögésre késztet. Bár... kivételek mindig vannak.
- Miért vicces a fing? - teszi fel a költői kérdést Mea.
- De hisz ez csak segglehellet! - okoskodik Hidan.
- All-far-hang - szótagolja Naruto.
- Fing. Azaz: Fosást Indító Nemes Gáz. Benne van a nevében, hogy nemes. Az nem vicces, nemes - csatlakozok.
- Szóval van egy gáz. Ami nemes. És beindítja. A FOSÁST! - ujjong Naruto.
- Miért beszélünk mi a fosásról? - vonja fel a szemöldökét Madara.
- Egyszerű. Mert fosnom kell - adja az értelmes választ a Hoozuki.
- De ezt miért mondod el mindenki előtt? - sóhajtja Gaara.
- Mert a fosás jó - tapsol Mangetsu.
- Fosás jó. Hogy a fosás jönne rád - énekli Jashin.
- Óh, hogy lenne áramszünet amikor a szívedet műtik, teeee - hangzik Kankuro jókívánsága.
- Folytál volna le apád lábán - válaszol Sasuke.
- Esetleg száradtál volna le a lepedőőőn!
Akkor kellett volna a kandi kamera, hogy felvegyük a tanárok fejét. Ilyen műsort is csak a Gyilkos-osztály tud produkálni. Ráadásul minden tag beszólt valamit... Kellett volna egy kamera.

- Kell még szemhéjpúder - dalolja Sakura, miközben végigtáncikál a szobán. Ha lenne elég hely, szerintem még cigánykerekezne is.
- Nekem meg nem - gúnyolódik Mea. Felkuncogva csóválom meg a fejem. Kinek az ötlete volt egyberakni a lányokat, hogy készülődjenek? A tanfelügyelőévé. Idióták. Végignézek barátnőmön. Szeme fekete kör satírral kiemelve, ajkán szájfény, mindkettő szinte világít tejfehér bőrén. Tökéletes alakjára rásimul a fekete, spagettipántos koktélruha, hosszú haja ápoltan csillog, most lágy hullámok teszik meseszerűbbé. Az összhatást egy fekete magassarkúval, egy fekete köves gyémánt nyaklánccal és a csuklóján lógó Kousei medálos karkötővel koronázza meg.  Belenézek a tükörbe. Az én hajam kivasalva, így már a fenekem alját súrolja. Nincs rajtam smink, csak egy kis halvány szájfény. Vörös, félpántos ruhám hozzám tapad, a vérvörös magassarkú plusz 8 centit hozzádob a 170hez. A nyakamban ott a Hidantól szülinapomra kapott vörös köves nyakék, csuklómon a csillagos medál. Egymásba karolva sétálunk a buliba,  ahol megpillantjuk a minket váró Hidant és Jashint.

2013. március 18., hétfő

Bűnöző és Gyilkosképző Gimnázium /Hanzai/ – Harmadik lövés





- Nem akarsz hazavinni? - rugdosom meg Hidan kocsijának ajtaját, mire lehúzza az ablakot. Felköhögök a füsttől. - Te mazochista gyárkémény.
- Kapok valamit? - vigyorodik el a szürke szadista vigyorával. Megforgatom a szemem, majd ajkaimat az övének nyomom. - Pattanj be - nyitja ki az anyósülés ajtaját. Megengedek egy mosolyt, majd bedobom magam a srác mellé. Az ölébe rakom a lábam, teljesen lehúzom az ablakom, kihajolok rajta. Vörös hajamat a szél tépi, mélyet szippantok a friss levegőből. - Ilyenkor olyan szép vagy. - Hidan bókjára rákapom a tekintetem, és ő gyengéden mosolyog vissza rám.
-Nem kell nyalni - nyújtok rá nyelvet. Megáll, mivel piros a lámpa, majd hozzá hajolva nyal végig ízlelőszervemen. Bennem reked a levegő, érzem rajta a mentol ízt.
- Ha ilyen ízt akarnék, kinyalnám a hamutartót - bunkózok, mire közre fogja az arcom.
- Ne légy már ilyen antiszociális.
Ezzel a mondattal veti magát ismét az ajkaimra.

Hangos rikácsolásra ébredek. Egy jól irányzott mozdulattal ütöm le az órát, ami darabokra törik a földön.
- Kifizeted.
A mély, rekedtes hang a fülem mellől jön, odanézek. Hidan haja ezerfelé áll, így szinte teljesen másmilyen az arca. Lila szeme álmosan csillog, testén a sok karmolás az én művem. Vigyorogva kúszok közelebb, meglököm, így elterül az ágyon. A mellkasára támaszkodom.
- Miért csábítasz el mindig? - suttogom.

Minden embernek van szokása. Lehet ez jó, rossz, vagy elfogadható, de mindenkinek van, még olyannak is, akinek nincs. /Ma hülye vagyok, erről Mea is tanúskodni tud xdd/ Nekem személy szerint a kedvencem az, amikor szép lassan, nyalókával /Itt az édességre gondolok, nee-san ^^"/ a számban sétálok át a háromszázmittudoménmennyivel száguldó autó előtt. Az a pszichopata fej, amit a sofőr produkál megszépíti a napomat! Viszont a felém vágtató, igencsak dühösnek látszó fogadott nővérem ront a kialakult képen. Lehet ennek köze van ahhoz, hogy beneveztem énekesnek a közeledő bálra? Üpszi.
- Mizu, Életem? - vigyorgok rá.
- KINYÍRLAK!

2013. március 9., szombat

2013. március 3., vasárnap

Az én Uchihám (3. fejezet)

Az én Uchihám 

3.fejezet: A boldogság mámorában



Életem legrosszabb hónapját tudhatom a hátam mögött. A kijárási tilalmam olyan szinten elfajult, hogy kezdtem beleőrülni. Suli után egyből haza. Nem mehettem sehova, titokban lehetőségem se lett volna, hisz nevelőanyám értem jött a sulihoz. Szívás. Az Akatsuki banda persze jót röhögött szerencsétlenkedésemen, egyedül Mea érzett velem együtt. De vége, ismét szabad vagyok! Utálom ha ketrecbe zárnak, ez onnan is látszik, hogy Nyilas vagyok. Örök szabadságvágyó. Számomra nincs is jobb kikapcsolódás  mint a haverjaimmal elmenni egy nyugis dombos helyre, ahol zöld a fű, az ég olyan ragyogó kék, mint Naruto szeme, és virágok nyílnak.
Boldogan ugráltam be a suli kapuján, szinte szívecskéket hagytam magam után. Jó erősen megölelgettem barátosnémet, aki olyan "WTF?"-os arckifejezéssel díjazta tettemet. Miután kiszorongattam a lelket az Akatsuki-tagokból is, elrepültem az órámra. Képzeletemben unikornisok által hány szivárványon szálltam, még a tanár is megijedt túlzott jókedvemtől.
Ez az iskola után sem fagyott le, még a rémséges kémia sem tudta elvenni a kedvem, Sőt, inkább fokozta, ugyanis Deidara ismét felrobbantotta a termet, amin én személy szerint könnyesre röhögtem magam, majd balettmozdulatokkal libbentem ki a hatalmas vaskapun. Mea próbálta kihúzni belőlem, hogy mi mérhetetlen boldogságom oka, mire én nagy okosan rávágtam, hogy: "Csicseregnek a fák, zöldülnek a madarak és világbéke van. Kell ennél több?" Na ennél a pontnál akadt ki Kisame, hogy mégis milyen jogon jobb a kedvem mint neki, és végigüldözött öt utcán. Én csak vígan dalolva suhantam előle, mikor ő már az utca végén pofára esett egy kőben. Egy kőben, értitek?! Aztán meg panaszkodott, hogy mi a francnak futok előle. Hát bazdmeg, ha kerget mit csináljak, álljak egy helyben és várjam, hogy megverjen, vagy mi? Nos, miután kék barátunk összekaparta magát a koszon beton keménységéről - olyan erősséggel csapódott bele a földbe, hogy még kráter is maradt utána - Kakuzu nem segített neki, áh, az túl nagy kedvesség lett volna. Inkább benyögte, hogy "Körberajzoljalak?". Olyan hisztérikus röhögést még sose produkáltam, de szerintem Mea sem, ugyanis az ő szeme is bekönnyesedett tőle. Nem volt semmi, az biztos.

- Mit csinálsz?
Egy éles sikoly tölti be az iskolát.
- Te, Uchiha! Mi a fasznak ijesztgetsz, he?! - fordulok hátra, hogy aztán fejbe kólintson Sasuke hideg, feneketlen fekete szeme. Azta...
- Csak kérdeztem valamit! - vágott be egy hihetetlenül édes arcot, amitől legszívesebben a nyakába dobtam volna magam, hogy :"A tiéd vagyok, baby!" - De mindegy is, nem ezért jöttem.
- Aha... - bambultam el.
- Szóval, meg szeretném kérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni velem holnap bowlingozni...
- Aha... - feleltem nagy okosan. Melletted a barna hajú Tenshi lány alig bírta visszatartani a röhögését szőkébbnél szőkébb megnyilvánulásaimnál.
- Oké, akkor holnap fél háromra érted megyek- ezzel elment.
- Aha... - motyogtam bambán, mire Meából viharos erővel tört elő az eddig elfojtott röhögés.

2013. március 2., szombat

Bűnöző és Gyilkosképző Gimnázium /Hanzai/ – Második lövés

Az előző részben említettem egy "pisztolycsatát". Na az valahogy így néz ki:
http://www.youtube.com/watch?v=ZZ9PF-MjAGo  (0:16-0:51)

Mea Tenshi

Miután két másodperc néma csönddel emlékeztünk meg szeretett intézetünk elhunyt diákjaira, csorda módjára vonultunk az órára. Most nekünk lövő edzésünk lesz, a Gyilkos-osztaggal. Sóhajtva vedlettem át egy fehér atlétába és egy fekete rövidnadrágba. Mezítláb csoszogtam el a táblámhoz, majdnem felnevettem.
- Megint új, mi? - motyorászta Hidan egy szál cigivel a szájában, majd előkapott egy tárat. Bólintok. Töltött, majd lőtt. Tökéletes találat, egyenesen a bábú fejét lőtte le. Alig vagyunk négyen, akik képesek egy bábú végtagját egy lövéssel leszedni. Mea, Hidan, Jashin és én. Mind a négyen S-szintet viselünk, ami a legerősebb. Na, igen, a tehetség az tehetség.
Kikaptam a kis nikotin-rudat a fiú szájából, majd a sajátomba helyeztem. Céloztam, meghúztam a ravaszt. Egymás után négyszer. A négy végtag a szélrózsa minden irányába elrepült.
- Amatőr - vigyorogtam gonoszan  az Ichigawa fiúra. Egy szexi mosollyal tépte ki a számból a cigarettát, majd egy puszit kaptam a számra. Kecsesen mutattam be a szürkének, pedig tizenegy év alatt megszokhattam volna már az ilyesfajta megmozdulásait. Igen, Hidant tizenegy éve ismerem. Ő az egyik olyan ismerősöm, akit több mint egy évtizede ismerek. A másik Mea. Tizenhárom év.
A lila szemű vigyorát még a késemmel sem tudtam volna levakarni, így csak durcázva vonultam be a kis épületbe, átengedve a többieket. Mikor beléptem, ott találtam a bátyámat.
- Hát te? - kérdeztem tőle, miközben mellé álltam. Fapofával nézett rám, amiről egyből leesett, hogy most nem a bátyust játssza, hanem a komoly tanfelügyelőt.
- Feladat - nyújtotta át a papirost. Hümmögve dobtam le magam a Tenshi lány mellé, aki érdeklődve fúrta fejét az enyém mellé, majd a vállamra rakta azt. Így olvasta a szöveget. Sóhajtva mélyedtem a sorokba.
- Szóval azt mondod, hogy egy milliomost. Minek? - néztem a bátyámra.
- Ennyire te sem lehetsz sötét, húgi. Természetesen a sulinak.
- És én mennyit kapok belőle, hm? - dobtam el a papírokat.
- Közel kétmillió yent.
- MENJÜNK ÖLDÖSNI - pattantam fel, így véletlen Mea beverte az orrát. - Gomen!
Hárman mentünk, a Tenshi lány, Kim és én. Visszakapkodtuk magunkra az iskolai egyenruhát, majd a fegyvertárba mentünk töltényekért és tárért.
- Ki ve... - kezdtem, de félbeszakítottak.
- ÉN - rohant le Kim, porfelhőt húzva maga után.
- Akkor meghalunk - morrantam, majd vigyorogva mentem utána, magammal húzva a tök komoly Meát is.