Kissé elnyíló ajkakkal nézte az előtte kibontakozó jelentet, üres arca, merev retinái arra meredtek. Hagyta, hogy végigsimítsa az arcát, majd a földre hulljon. Megannyi társa szántott rajta végig, hogy utána sorban hulljanak a porba, lepottyanva álláról. Nem érezte meg a vércseppek táncát, nem foglalkozott vele, hogy mindenét borítja a vörös nedű, amely még a frissesség matt meleg volt. Kővé dermedve figyelte az elé placcsant bélkacsot. Az óriások vidáman csámcsogták el apját, anyjával már rég végeztek, majd elindultak felé. Egyre homályosodó látással figyelte a lényeket, lelke kopár volt, mint a legsivárabb síkság, felőle ott nyomban ki is nyírhatták. Lehunyta szemeit, várva a megváltó halál hideg ölelését, miközben lába alól kicsúszott a talaj, és őt betakarta a kegyes sötétség.
