Pszt! Keep it my secret! - Registration 7.

A fejezetre +16-os karikát szeretnék kitenni. Nem hiszem, hogy sokakat érdekel, de mindenki csak saját felelősségre olvassa!

"Hetedik naplóbejegyzés: Szeptember 17.

Kicsit érdekesen alakult, hogy szünet után egyből osztálykirándulásra mentünk. Nem, nem tengerpartra, nem New Yorkba... Egy erdőbe. Egy bogaras, sötét, hideg erdőbe, az ősz közepén. Az osztályfőnökünk se volt komplett. Ráadásul a heti zsebpénzem is ráment arra, hogy sátrat és egyenruhát vegyek. Elátkoztam a férfit egy életre. Mikor beértem - szinte utolsónak - a buszhoz, Castiel a hatalmas hátizsákomra bökve csak annyit kérdezett, hogy édesség van-e benne. Durcázva ültem le egy helyre, majd belemerültem a zene csodás világába. Közel három óra hosszát utazgattunk, a végén már a hányingerrel küszködtem. Abban a pillanatban, mikor leparkolt a busz, kirobbantam az ajtón. Szinte megcsókoltam a földet, a többiek nem győztek csodálkozni. Végül Őbunkósága kapart fel a földről. Kinézte, hogy a többiek sátrat építenek, majd levette rólam a hátizsákot. Értetlenül néztem, ahogy felkap, majd sétálni kezd velem. Lysandre furcsálló arccal figyelte a jelenetet, majd mikor felfogta mire készül a vöri, elkuncogta magát. Nekem csak akkor esett le, amikor belemerültem a hűs vízbe. Igen, a szemétládája képes volt beledobni a közeli tóba. Ki is röhögött... volna, ha nem rántottam volna. Mindketten köhögtünk, Castiel gyilkos szemekkel méricskélt, szerintem azon gondolkodott, melyik halállal szenvednék a legtöbbet. Lysandre stílusosan kiröhögött minket, így már szálltunk is ki, hogy megverjük. Ha a tanár nem szól ránk, meg is történt volna. Így csurom vizesen sátrat vertünk.
- Abbahagynád? - mordult Castiel már a negyedik hapcisorozatomnál. Legszívesebben leszurkáltam volna.
- Miattad van, te gyökérkefe! - rivalltam rá, így inkább elkussoltatta a csipogóját. Helyes döntés volt, még a végén ráküldtem volna a maffiát! A sátorállítás után - amit nekem Szöszke csinált meg - szabad tevékenység következett. Egy tábla csoki kíséretében sétálni indultam. Nem igazán tudtam merre megyek, valahová az erdő mélyére. Ahogy kikövetkeztettem a fokozatos sötétségből, kezdett esteledni. Zseblámpa nuku, telefon lemerülve. Nagyon örültem neki, még örömtáncot is jártam volna, ha nem lettem volna befosva. Csak gondolnom kellett a szatírokra, mozogni kezdett egy bokor mögöttem. Összerezzentem, majd megpördültem. A fekete alak ezt a pillanatot választotta ki, hogy felemelkedjen a bokor mögül, majd gonosz kuncogást hallatott. Azt hittem menten összepisilem magam, mikor közelebb lépett, ám szinte reflexből mozdultam, és lehetőséget teremtettem neki, hogy megismerkedjen közelről - nagyon közelről - az öklömmel. Ám a férfi -  mert minden kétséget kizárólag az volt - elkapta a kezem, durván magához húzott. Felszisszentem, csodálkoztam, hogy nem tépte ki a karom. Magának háttal húzott, átkarolta a derekam, majd mélyen a nyakamba harapott. Könnyek gyűltek a szememben, élesen felsikoltottam a fájdalommal fűszerezett ijedségtől. De csak addig voltam kétségbeesve, míg meg nem hallottam a csúfos nevetést.
- Castiel - ismertem a mély baritont.A düh elborított, gondolkodni se tudtam, de kezem már csattant is az arcán. Meglepetésében majdnem hátraesett, majd amikor felfogta, mit tettem, szinte rám vicsorgott. Abban a pillanatban úgy gondoltam képes lenne megütni, hisz izmai megfeszültek. Féltem, és szerintem látta a rettegést a szememben, mert durván a fához csapott. Nagyot nyekkentem, amikor hátam a törzsnek ütődött. Kezeimet felfeszítette a fejem fölé. Egy marka kulcsolódott a csuklóimra, mégis már akkor tudtam, hogy ez másnapra belilul. Meglehetősen fájt, még az is, amikor másik kezével megragadta állam. Látásomat elhomályosították a könnyek. - Castiel... - hangom nem volt több cincogásnál.
- Elkussolsz - sziszegte arcomba, mire összerezzentem. "Most vagy megver, vagy megerőszakol..." gondoltam. Lehunytam a szemem, mikor éreztem, hogy könnyeim kifolynak, de már akkor mindegy volt. Azt hittem, itt a vég, pár percig komolyan azt hittem, hogy végem. Aztán hirtelen lazult a szorítás, és még mielőtt felnyithattam volna szemhéjaim, két telt ajak tapadt az enyémre. Ha tudtam volna, se kaptam volna levegőt a meglepettségtől. Őbunkósága lágyan játszott ajkaimmal, az előbbi kegyetlenségének nyoma se volt, minden pólusából áradt a szenvedély. Elengedett, így kicsit le tudott hajolni, hogy térdhajlatom alá nyúlva húzta fel lábaim a dereka köré, miközben egy másodpercre se szakadt el tőlem. Meg is vertem volna, ha megteszi, levegőhiány ide-oda. Teste hozzám préselődött, így ismételtem megéreztem vágyát. Teljesen elpirultam, homlokom a vállának döntöttem. - Nem egy erdőben képzeltem el először... - nyögte, miközben csípőjét lassan mozgatni kezdte. - De nem bírom tovább. Egyszerűen kellesz.
Azt sem tudtam, mit mondjak, egyrészt a lágy lökések, másrészt a szavak miatt. Teljesen kipirultam, ahogy lassan lehúzta a pulcsim cipzárját, majd lecsúsztatta rólam. Megremegtem a hűvös éjszakai levegőtől, amit valószínűleg megérzett, mert karjait körém vonta, szorosan ölelt magához, de a mozgással nem állt volna le. Sose gondoltam volna, hogy Castiel olyan perverz, hogy gyakorlatilag ruhán keresztül elkezd velem szexelni, de úgy tűnik, tévedtem. Nyakamhoz hajolt, lassan nyalta végig, majd az előző harapásnyomba ismét belemélyesztette a fogait, ám most sokkal gyengédebben. Felnyögtem a fájdalommal megspékelt vágytól, lerángattam róla a szétnyitott pulcsit. Éreztem, hogy meleg tenyere betalál a zöld atléta alá, majd hirtelen megtorpant.
- Kincset találtam - motyogta, miközben a földre tett. Vigyorogva dőltem fának és néztem, ahogy térdre vágja magát, így hasammal egy vonalba került. Feltűrte a ruhadarabot, majd szexin felmosolygott rám. Én csak a haját cirógattam. - Piercing?
- De jó a szemed - kuncogtam, ám ez megszakadt, amint a testékszerhez hajolt, a fogai közé csippentette, majd finoman meghúzta. Végigfutott rajtam az a kellemes borzongás, ám tudtam, hogy itt kell megállnunk. Castiellel soha nem lehet köztünk semmi, legfeljebb jó sok tér. Finoman eltoltam a fejét, majd lábam a mellkasára rakva eldöntöttem a földön. Nem ellenkezett, tudta, hogy nem adom csak így meg magam. - Tetszik?
- Piros és szexi. De túl egyszerű. Miért pont gömb? - kérdezte, miközben vádlimat cirógatta, kezeit bebújtatva a bő melegítő alá.
- Mert a csillagból kiesett a kő és most ékszerésznél van - magyaráztam, olykor felsóhajtva. Rengeteget tud rontani az ember nyugodtságán a lágy simogatás.
- Értem. Jól esik? - húzta meg a nadrágom, jelezve, hogy üljek rá. Arra várhatsz, szivi.
- Ja, nem rossz - vontam vállat, mire elröhögte magát. Megengedtem egy mosolyt, majd magamra terítettem a pulcsimat. Őbunkóságát álló helyzetbe húztam, majd elindultunk vissza a táborba.

Nii"

Nichi jelenlegi piercingje

Lysandre, Nathaniel és Castiel túrafelszerelésben

Díj!

Szabályok
1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
2. Tedd ki a képet, majd válaszolj a kérdésekre!
3. Tegyél fel 5 kérdést!
4. Küldd tovább 5 embernek!

1. Köszönöm a díjat Melinda Moonnak <3
2. Első rész pipa, második:

• 1. Mióta írsz? Június 23.-án volt két éve :D
• 2. Melyik a kedvenc könyved? Miért? Szent Johanna Gimi. Mert hasonlít a Csábításból jeles játékoz xdd
• 3. Van testvéred? Egy öcsém és  egy húgom.
• 4. Kedvenc együtteseid? STARISH, Within Temptation... Sok van, most nem sorolom fel.
• 5. Van legjobb barátod? Ha igen, miért tartod annak? Természetesen van. Nagyon sok oka van, hisz ő nekem már testvérem is. Mindent imádok benne.

3. 

1. Mi a kedvenc animéd?
2. Minek hatására kezdtél írni?
3. Ami a legjobban inspirál?
4. Kedvenc időtöltés?
5. Leghatékonyabb ihletadó dolog?

A díjat küldöm Mea Tenshinek és Minori Luna Channak.

Pszt! Keep it my secret! - Registration 6.

"Hatodik naplóbejegyzés: Szeptember 11.

A nyakamat érő, forró lehelet miatt egy pillanatra elgondolkodtam, hogy miért tehénkedik egy alsógatyás kan a hátam mögött. Miután rájöttem az okra, már csak annyi kérdésem maradt, hogy ez a bizonyos hím miért is akar a másvilágra küldeni, hisz ölelésével kis híján megfojtott. Felé fordultam és már épp felkeltettem volna, amikor a nyakamhoz hajolt, hogy lassan végignyalja. Bennem akadt a levegő, mikor megéreztem a nedves ízlelőszervet végigívelni a bőrömön. Mikor Castielre lestem, a ravaszul csillogó, szürke szemekbe bámultam.
- Te meg mit...? - kezdtem, de mutatóujját a számra rakta.
- Ne beszélj! - köpni-nyelni nem tudtam. - Itt most a tettek beszélnek.
Abban a szent pillanatban jöttem rá arra, hogy Őbunkósága márpedig szivat. Arcom láttán kitört belőle az elfojtott röhögés, mire a mellkasára ülve kezdtem fojtogatni.Persze nem erősen, nem akartam megölni. Még. A vöri lelökött magáról, majd befoglalta a fürdőmet. Morranva mentem le a konyhába, hogy reggelit kreáljak magunknak. Reménykedtem, hogy Castiel nem kíván sokáig maradni, hisz sürgősen lustálkodnom kell. Reggeli közben ezt el is regéltem a vörinek, mire lazán vállat vont, jelezve, hogy leszarja, a szülei ugyanis két nap múlva tudnak kulcsot küldeni. Verbálisan lementem tőle hídba, legszívesebben megvertem volna, bár én jártam volna akkor rosszabbul. Bár utólag visszagondolva, lehet az lett volna a jobb, ha elküldöm a picsába. Hogy miért?

Nos, a délelőtt főzőcskével telt. Jobban mondva, én csináltam, míg Castiel azon élvezkedett, hogy elmondja, mit csinálok rosszul. Nem egyszer vágtam hozzá valami hozzávalót, amit vagy elkapott és megevett, vagy kikerült. Így takarítanom is  kellett. Marhára örültem neki, már azon gondolkoztam, hogy mérget csempészek Őbunkósága kajájába. Megtörtént az ebéd, így csak felmentünk lustálkodni. Bekapcsoltam a tévét, épp egy spanyol szappanopera sorozatot vetítettek. Castiel csaknem sírógörcsöt kapott már a második percben, főleg amikor meghatottan hüppögtem az egyik jeleneten. Már ott tartott, hogy kidob az ablakon, a lógatásnál tartottunk.
- Tegyél már le, te idióta! Ha leesek, és meghalok, én kinyírlak! - ordítottam le vendégem fejét.
- Elkapcsolod? - morogta, látszólag még bírt tartani, ám jobb félni, mint megijedni.
- Nem! Hisz Maria...
- Nem érdekel Maria!
- Jólvan, jólvan, elkapcsolom, csak vigyél be - sipítoztam, szinte belevájva körmeim karjába. Behúzott az ablakból, mire szinte a nyakába csimpaszkodtam, mint egy kis majom. Castielnek tetszett a helyzet, nem habozott a fenekemet felfedezni, ami nekem nem igazán tetszett, így el akartam tolni. A vörös nem így gondolta, éreztem lent, hogy fel van izgulva. Férfiassága zászlórúdhoz hasonlóan felállt, szinte kiszakította a nadrágját. Teljesen elpirultam ezt láttán, de még az ő arcát is belepte enyhe kis vörösség. Én ezzel szemben pipacspiros voltam. Őbunkósága egyből egó-módba kapcsolt, belehajolt arcomba. Elfordítottam a fejem, nem akartam,  hogy megtegye amit akart, elvette volna tőlem, amit félve őriztem. Kényes voltam erre a témára, nem egy pasim hagyott el miatta. Őt viszont nem érdekelte, mit akarok, elvette, amit nem neki akartam adni. Az első csókomat. Ajkai lassan játszottak az enyémmel, finoman kóstolgatta őket, mint egy friss gyümölcsöt. Pár percig eljátszadozott így, ízlelgette, szívogatta ajkaim, olykor-olykor bele is harapott. Elfogott az az édesen fojtogató érzés, és azon kaptam magam, hogy élvezem a helyzetet. Mikor ő is érezte, hogy feloldódom, nyelvét lassan végigfuttatta alsóajkamon. Elnyitottam őket, a reggel még nyakamat kényeztető szerve lassan csúszott számba. Nyelve végigfutott fogaimon, egyfajta bevezetőképpen, majd újult erővel kezdte felfedezni szám minden szegletét. Szinte felfalt, közben még karjait is körém fonta, hogy közelebb húzhasson magához. Egyik kezével átkarolt, a másikkal a hajamba túrt, kissé szétszedve felkötött loboncom. Nyelve az enyémet próbálta feléleszteni, finoman simogatta. Nem bírtam magammal, mégha ügyetlenül is, de viszonoztam a kényeztetést. Ő ezt megérezve felbátorodott, testemet a falhoz préselte, csókja elvadult.Szinte másodpercre pontosan szakadtunk el egymástól, hogy levegőhöz jussunk. Kapkodtuk az éltető oxigént, mikor Castiel elengedett. A szemeit kerestem, hogy kiolvassak valamit.
- Miért? - suttogtam, mire vállat vont.
- Jó volt, nem? - kérdezett vissza. Megkörnyékezett valami, valami keserű  érzés amit nem tudtam hova tenni. - Miért, azt hitted jelentett valamit?
Körmömet az ujjamba vájtam a hátam mögött, nem akartam, hogy elsírjam magam.
- Természetesen nem - morogtam jegesen. Hozzá lépve vettem birtokba ajkait, ám csókomban nem volt érzelem, csak kopár üresség. - Nem jelent semmit.
- Pontosan - tapadt rám ismét, majd eltolt. - Semmit.

Semmit... És fájt. Akkor még fájt ez a kijelentés, a barátságunk tönkre is ment miatta. Valami teljesen már vette kezdetét.

Nii"

Castiel x Nichi

Pszt! Keep it my secret! - Registration 4., Registration 5.

Registration 4.

"Negyedik naplóbejegyzés: Szeptember 10. Part 1.

Mostanában eléggé elhanyagoltam a naplóírást, de most igyekszem pótolni. Nem sok minden történt azóta, Őbunkóságával sok sok programunk volt, amit ő letagadott, hogy randi lenne. Pedig elárulom, az volt. De Castielt meggyőzni ilyen dolgokról... Lehetetlen.

Szombaton - amikor persze elmerültem önfeledten csodálatos álmomban - megszólalt a telefonom. Roppant morcos kedvemben kapott el a szerencsétlen illető, mikor felvettem.
- Halló! Itt Tessék! Miben tudsz segíteni?
A vonal végéről hangos röhögést hallottam, mire egyszerűen csak kinyomtam. Fejem visszaejtettem a párnára. Nemsoká ismét csörgött az a szar.
- Tessék, Temetkezési Vállalat.
- Hallod, ezek egyre jobbak - kacagott hangosan.
- Hagyjá' már aludni, perverz elmebeteg! - sipítottam a készülékbe.
- Apád! Inkább gyere velem...
- Nem megyek sehova! - vágtam rá.
- Ha nem jössz el a koncertemre, ne keress többet - mordult a telefonba. Nagyot sóhajtottam, mikor felültem. A naptárra néztem, ami boldogan hirdette az egy hetes őszi szünetet. A szüleim elutaztak egy hétre, nyaralni. Én basztam menni. Minek?
- Jó. Mikor lesz? - adtam be a derekam.
- Este 10. - Uh, tuti, hogy vigyorog!
- Oks, cső - ezzel le is raktam. Hisz még aludni akartam!

Mikor eljött a megbeszélt időpont, én már a koncert helyszínén álltam. Természetesen a színpad mellett. Na jó, talán kicsit előbb kimentem, mint kéne, de még sose láttam Castielt zenélni. Nemsoká meg is jelent a három srác. Először Lysandre készült felmenni. Stílusa a szokásos viktoriánus divatot hirdette, viszont neki ez állt jól, a kissé furcsa haját is kiemelte. A két csat a hajában is cukin festett. Ő volt a banda énekese, és igazán jó hangja is volt hozzá. Aztán jött Nathaniel. Szöszke kinézete teljesen pofán csapott. Igazán többet járhatna rockercuccban. Egy fehér farmert viselt, szakadt fekete pólóban és kockás ingben volt. Kezében a dobverőket forgatta. Amikor meglátta lesokkolt arckifejezésem, kiröhögött. Csak úgy spontán. Ezután jött Őbunkósága. Lazán, zsebre dugott kézzel állt meg előttem, kezében a piros-fehér elektromos gitárral. Azt hittem, menten elájulok. A fekete farmert egy halálfejes övvel dobta fel, szintén fekete pólója szabadon hagyta kockás hasát. Mivel a vöri annyira nem magamutogatós, magára terített egy ujj nélküli felsőt.
- Hmm - jártam körbe, mire fáradtan sóhajtott.
- Mi van? - morrant rám, mire elvigyorodtam. Mögé lépve kötöttem fel keveset a hajából, még az erős tiltakozása ellenére is.
- Nyugi már, szexi - biztattam, így abbahagyott mindenféle tiltakozást. Elé sétáltam, majd rámosolyogtam.
- Sok sikert. Jó leszel.
- Ezt eddig  is tudtuk - dobott fel egy ellenállhatatlan vigyort, majd felment a színpadra."

Castiel

Nathaniel

Lysandre

 Registration 5.

"Ötödik naplóbejegyzés: Szeptember 10. Part 2.

A koncert fenomenális volt, a fiúk arattak. Szó szerint, az elalélt lányokat a biztonságiaknak kellett kivinniük. A fiúk pezsgőt is bontottak, ahová engem is meghívtak. Természetesen közben megszabadultak a felsőtől, amit a póló felé vettek. Hát... huh. Viszont amint Lysre vagy Szöszkére néztem, kaptam egy szúrós pillantást. Na, Őbunkósága féltékeny lenne? 

Végül elindultunk haza. Castiel hamarabb hazaért, majd a zsebében kezdett kutakodni. Arca egy-kettőre rémült lett, ahogy nem találta a kulcsát. Gonoszan vigyorogva figyeltem, ahogy kétségbeesve kutat.

- Fogadok, hogy a szüleid nincsenek otthon. 

- Hát nincsenek - morrant, majd nagyot sóhajtva az ajtónak dőlt. - Sosincsenek.

Egy ideig elgondolkodva néztem, majd megfogtam a kezét, és a házam felé kezdtem húzni.
- Mégis...? - kezdte. Arca magyarázatot követelő volt.
- Ma nálam alszol - jelentettem ki nagabiztosan.
- MIVAN?!
- Nyugodj már le! - szóltam rá. - Örülj, hogy felajánlottam!
Ezután csak csendben pufogott. Beengedtem az ajtón, és ő illedelmesen levette a cipőjét, amit én pislogva néztem.
- Hol fogok aludni? - kérdezte végül.
- Hát, csak két szoba van, szóval a földön - adtam a nyers választ, majd a konyhába mentem kaját csinálni. A hangos káromkodásokra viszont elmosolyodtam. Őbunkósága letelepedett egy székre, és csendben figyelte, ahogy tevékenykedem a konyhába. Gyorsan összecsaptam a vacsit, hisz egy szendvicsen nem sok mindent kell csinálni. Castiel úgy evett, mint aki évek óta éhezik. Ilyen finom lett volna a szendvicsem? Közel két perc alatt eltüntette, nem győztem csodálkozni. Ezután felvánszorogtunk a szobába, ahol alaposan szétnézett, majd hangos hümmögésekkel fejezte ki tetszését. Alsóra vetkőzött, majd egyszerűen bedőlt az ágyamba.
- Azt mondtam, föld! - replikáztam.
- Alszol mellettem, azt annyi - morrant rám, mire lemondóan sóhajtottam. A fürdőben pizsire öltöztem, majd befeküdtem mellé. Elbódított a belőle áradó illat, mélyet szippantottam, ami szemmel láthatólag tetszett neki. Ezt jelezte az arcán elterülő, széles vigyor. Mellkasára hajtottam a fejem, most én leptem meg őt. Pár percig nem tudta mit csináljon, végül lassan végigsimított a hajamon, minek hatására szinte dorombolni kezdtem. Jól esett a puha, lágy érintés, nem volt tőle megszokott. Lassan lehunytam a szemem, majd álomba merültem.

Nii"

Castiel

Pszt! Keep it my secret! - Registration 3.

"Harmadik naplóbejegyzés: Szeptember 3.

Az unalmasan induló szombatom végül elég izgalmasan telt. Nos, a lényeg, hogy reggel voltba kellett mennem. Vagyis, nem kellett, csak kifogytam az édességből, ami komoly gondot jelentett, így  beszerzőkörútra indultam. A zsebpénzem felét általában édességre költöttem, így most sem lett másként. Szóval, épp megtámadtam volna az áruházat, amikor ismerős alakba ütköztem. Most nem volt rajta szokásos dzsekije, de fekete pólóján ott virított fehérrel a Winged Skull logója. Valamint fekete farmerén ugyanolyan gatyalánc függött, mint az enyémen. Ja, és cigaretta lógott a szájából. Húúú, de menő! Amúgy nem.
- Cső, bagós - köszöntem rá.
- Cső, vöröske - viszonozta. Mikor mellé értem, úgy néztem rá, mint egy elmebetegre.
- A tied is az - közöltem, ha esetleg nem tudná.
- Képzeld, rájöttem - gúnyolódott. - Ismered azt a szót, hogy hajfesték?
- És nekem azt honnan kellett volna tudnom? - pufogtam. Őbunkósága csak vállat vont. - Merre mész?
- Csak sétálgatok...
- Mostmár segítesz vásárolni.
A vöri pár pillanatig nézett, majd elindult az ellenkező irányba. Aha, na persze, nem olyan egyszerű az. Megragadtam a karját, majd vonszolni kezdtem magammal. Castiel ugyan morgott pár cifra káromkodást - bő szókinccsel rendelkezett a drága - de engedelmesen k övetett. Jó kisfiú. Természetesen felvásároltam a bolt édességkészletét. És... természetellenesen Castiel elkezdte kilopkodni a csokis sütit.
- Szégyelld el magad - rivalltam rá, mire elvigyorodott.
- Ha nem hisztizel, megengedem, hogy velem töltsd a napot. Megmutatnám a várost.
Egy ideig gondolkodtam, majd belementem. Mit veszíthetek? Legelső úti célunk egy rockereknek felállított bolt. Gondolhattam volna... Őbunkósága vett nekem is, meg magának egy Winged Skull-os pólót, valamint megajándékozott minket egy ugyanolyan szegecses karkötővel. Mikor rákérdeztem, miért, rávágta, hogy adomány. Az biztos, hogy fél óráig kergettem. Miután ezzel megvoltunk, átmentünk egy étterembe, mivel délt ütött az óra. Mikor a pincér ajánlotta nekünk a pároknak szóló menüt, Castiel elég rendesen kiakadt.
- Pont ő legyen a párom?! Ne vicceljen már velem!
Na jó, ez meglehetősen rosszul esett. Miután a fiatal, fülig pirult srác sűrű bocsánatkérések közepette elszelelt, Őbunkósága hajlandó volt rám nézni, de én csak az ablakon bámultam ki. Egy idő után leesett neki, hogy mitől van rossz kedvem.
- Nichi, én nem...
- Hagyd - morrantam közbe, majd enni kezdtem a kihozott ételt. A vöri vállat vont, nem igazán érdekelte a lelki világom. Se baj, túl szép volt hogy igaz legyen. Miután megettük a kaját, kifizettem a részem, majd kimentem. Nemsoká viszont elkapta a csuklóm.
- Nagyon lilán akarod látni? - utaltam az erős szorításra.
- Magasról leszarom, hogyha belilul a csuklód - sziszegte.  Kedves volt, mint mindig. - De ha velem vagy, kerüld a drámát.
- Hidegen hagy a véleményed - vágtam hozzá, mire szorítása még erősebb lett. - Hisz ki vagy te nekem?
Ezzel kitéptem a kezem markából, és pát intve elindultam haza. Csak bedobtam a cuccom és felmentem a közeli hegyre. Véleményem szerint jogosan akadtam ki, minden lány ezt tette volna. Ez még Castieltől is durva volt. Na mindegy. Szóval, miután felértem a várost kezdtem el nézni. Véletlenül sem pillantottam a kezemen lévő karkötőre, vagy a pólóra. Nagyot sóhajtottam, majd fordultam volna meg, mikor megcsúsztam. Kellett nekem a szikla legszélére állni. Zuhanni kezdtem, de még időben megragadtam a kő szélét. Egyből lejátszódott előttem életem minden pillanata. Mikor már erőm se volt tartani magam, elkapták a csuklóm és felhúztak. Ha másról nem is, a parfümje illatáról felismertem az illetőt.
- Úgy érzem magam mint egy shoujo mangában - motyogtam.
- Utálom azokat a szarokat - morrant, miközben magához ölelt.
- Mégegy közös - nyögtem elkeseredetten.
- Nem nagyon örülsz neki - sóhajtotta.
- Minek kéne? Hisz soha nem lennél a pasim - toltam el.
- Miért, ki vagyok én neked? - vont vállat.
Felálltam, majd egy közeli fa törzse mellé telepedtem, Őbunkóságát kezdtem bámulni. Igazából baromi helyes, a hajáért egyszerűen megőrülök. Nem tudom, kezdem azt hinni, hogy ideáljaim a hosszabb hajú pasik.
- Jól áll a póló - szólalt meg Castiel.
- Mert a Winged Skull logója van rajta - gúnyolódtam, mire megforgatta a szemét.
- Nem. Rajtad áll jól.

Nii"

Castiel

Pszt! Keep it my secret! - Registration 2.

"Második naplóbejegyzés: Szeptember 2.

Nos, még korán reggel eldöntöttem, hogy mivel minden nap írok ebbe a naplóba, vagy mibe, minden bejegyzés kap egy címet. A tegnapi napomat úgy nevezném, hogy "Sablonos Iskolakezdés". Kreatív, mi?  

Lassan totyogtam be a terembe, majd leültem egy padba. Pihentek rajta mesterműi karcolások, mint például: "A+C= ♥", meg trágár szavak. Én csak megtoldottam egy kacsintós smile-val. Ennek más úgyis mindegy. Büszke voltam a művemre, igazán tehetséges vagyok. Szünetekben általában csak ültem a helyemen, ám ebédszünetben gondoltam kiülök az udvarra. Ahogy mentem a folyosón egy ismerős alak toppant elém, majdnem felsikítottam, amikor megismertem, ki az.
- Chi-chan! - kurjantotta vidáman.
- KEN! Hányszor mondtam már el, hogy ne hívj így! A nevem Nichi! És mégis... MI A FRANCOT KERESEL ITT?! - üvöltettem le szerencsétlen fejét.
- Hallottam, hogy átiratkozol, így én is jöttem utánad. 
Az életemnek vége. Ismét. Idegesen trappoltam ki az udvarra, ahol Őbunkósága nézte az eget. 
- Cső - köszöntem neki, mire felém fordult. 
- Mit akarsz?
- Ismerős a pólód! - mutattam a piros ruhadarabon lévő logóra.
- Igen, és mire emlékeztet? A pónilovad fenekére rajzolt tetkóra? - poénkodott. Hahaha...
- Te hülye vagy - állapítottam meg a betegségét. - Ez egy ismert rockzenekar logója, ha nem tudnád - oktattam ki, mire meglepődött mosoly ült ki az arcára.
- Csak nem? Az új lány ismeri a Winged Skull zenekart? - vigyorgott. Ismét egy jó pont nekem.
- Persze - mosolyogtam. - Imádom a rockot.
- Szuper! Nem sok lányt ismerek, aki szereti őket! - szinte majdnem elszállt a boldogságtól. De cuki! Egy félmosoly után otthagytam, majd elindultam a büfé felé, hisz rájöttem, nem hoztam kaját. Út közben frontálisan ütköztem egy csajjal.
- Nem tudsz vigyázni?! - rivalt rám. Göndör, szőke haja volt, igazi cicababának nézett ki. Mellette áll két hű pincsije. Eskü, mintha tinifilmbe csöppentem volna.
- Én? Te nem látsz! - vágtam hozzá.
- Várjunk! Te vagy az új lány! - mutatott rám.
- Kell még az az ujj? - mordultam.
- Te, meg az a Ken nem vagytok valami fényes felhozatal - röhögte, az igazi kényespicsás hangján.A hideg is kirázott. Hagytam, had vihogják ki magukat, majd miután megvettem, ami kell, továbbálltam. Idiótákkal nem vitázunk. Kiültem egy padra, majd enni kezdtem a bezsákmányolt fornetticsodát. Hirtelen egy kéz nyúlt ki a semmiből és törte ketté szerelmemet.
- Neeee! Joet ne! - vetettem rá magam kedvesem gyilkosára. Őbunkósága nagyot pislogva nézte, ahogy a számba tömöm a visszacsórt csokissütit.
- Elmebeteg - bókolt, mire vállat vontam.
- Te meg gyilkos - kezdtem el enni Joe másik felét, amiből azért adtam a vörinek is. - Amúgy... mindig ilyen bunkó vagy?
- Nem - vágta rá, mire meglepődötten néztem rá. - Szoktam aludni is.
- Már mindent értek - bólogattam. - Melyik osztályba jársz?
- Tizenegyedikes vagyok. A bejárás kicsit erős szó.
Halkan felnevettem, amikor az igazgatónő toppant elénk, mire Castiel egy "Majd beszélünk" mondattal elszelelt. A nyanya szúrós szemekkel nézett utána. Csak úgy árad a szeretet.
- Kisasszony - kezdett bele. - Először is,  jobban tenné, ha jobb társaságot talált volna. Másodszor, kérem, döntse el, hogy a kosárlabda, vagy a kertész klubhoz szeretne-e csatlakozni.
Egyikhez sem!
- A kosárlabdához - vettem fel legbájosabb mosolyom. Gazokra még inkább nem pazarlom az időm.
- Remek! Javaslom, keresse fel őket! - indult el a dagi.
- De azt sem tudom, hol a klub! - kiabáltam utána, de pont magasról leszarta. Van ilyen. Őbunkósága ismét előbukkant, így odapattogtam hozzá.
- Tudod hol a kosárlabdaklub? - érdeklődtem tányér nagyságú szemekkel.
- Talán igen - húzta fel orrát. Beképzelt.
- Talán nem? - húztam az agyát, mire elvigyorodott.
- Miért keresed a klubbot? - fordult teljesen felém. Nagyon magas, majdnem egy fejjel magasabb.
- A diri mondta - sóhajtottam kínkeservesen. - Nos?
- Mit nyerek vele, ha segítek? - hajolt az arcomba, hátha valami elpirulásfeleséget ki tud belőlem csalni, de sajnos semmi ilyen nem történt.
- Jó társaságban lehetsz? - vigyorodtam el. Erre felnevetett és intett, hogy kövessem. Lassan mentem mögötte, és hát mit ne mondjak. Valami kurvajó feneke van. De sajnos megérkeztünk a tornaterembe, így abba kellett hagynom a bámulását.
- Itt szokott gyülekezni a klub. De most nem nagyon vannak itt - tűnődött.
- De okos vagy - csillant hamis fény a szememben, mire lemondóan sóhajtott. Mégegy ember szerint vagyok címeres idióta. - Te melyik klubban vagy?
- Nem tudom - vallotta be vigyorogva, mire elnevettem magam. Egyre jobban bírtam a srácot.
- És most mit is kéne csinálnom? - néztem körbe.
- Én tudjam? - vont vállat Őbunkósága, majd elindult ki. Mivel nem tudtam mást tenni, követtem. A folyón összetalálkoztam Szöszkével.
- Nichi. Te meglehetősen jóban vagy Castiellel. Segítenél? - nézett rám hatalmas, kérlelő szemekkel.
- Attól függ miben kell segíteni - motyogtam.
- Alá kéne ezt íratni vele - nyomott a kezembe egy igazolást.
- Te nem tudod? - Nolám, a DÖK elnök lusta lenne?
- Nem vagyunk valami jóban. - Így legyen ötösöm a lottón.
- Na jó - mentem ki az udvarra, egyenesen Őbunkóságához. - Írd alá.
- Biztos, hogy nem - morrant.
- Má' mé' nem? - bökdöstem a vállát.
- Egy - kapta el a kezem. - Mert ha Nataniel akar valamit, akkor idejön, mint egy férfi. Kettő: nem fogom hagyni, hogy kirúgasson! - szorította erősebben a csuklóm. Kicsit megijedtem, amit valószínűleg észrevett, mert egy nagy sóhajt után - mentolos a lehellete, ahw. - elengedett.
- Rendben, ha így gondolod...
Mentem vissza a folyosóra, és visszaadtam az igazolást Szöszkének, mondván, hogy, még ha nem is látszik, Őbunkósága is egy ember, akit nem lehet kényszeríteni. Kicsit volt rám mérges, ami annyit jelent, hogy a tekintetével elkapott, megkötözött, megfűszerezett, odaadott a kannibáloknak, akik megettek, aztán összeszedte a maradékaimat, elégette és elásta. Így hazaindultam. Nem nagyon foglalkoztam vele. A folyosón végigmenve kiabálás ütötte meg a fülemet.
- Vállalnod kéne a tettedért a felelősséget! - oktatott valakit erősen a szöszi.
- Nem fogsz kirúgatni!
A hangok felé futottam, és megpillantottam Őbunkóságát, aki Szöszkét szorította a felhoz az ingénél fogva. Elgondolkodtam, hogy vagy egy jó kis yaoi jelenetet akarnak összehozni, vagy verekedtek. Az utóbbiról Castiel, Nataniel gyomorszája felé lendülő ökle győzött meg. Hozzájuk rohantam és megragadtam Őbunkósága karját, mielőtt baromságot csinált volna.
- Castiel! Nem éri meg!
A vörös rámnézett, majd elengedte a szöszit, aki azonnal elsuhant. Kifújtam a levegőt, majd a szürke szemekbe néztem. Azonban a következő pillanatban hátam durván a falnak csapódott, mire felszisszentem. Na, én leszek a következő áldozat? Döbbenten néztem a fiúra.
- Mi a francért avatkoztál közbe? - sziszegte. Nagyon közel hajolt, éreztem leheletét a számon. Az az isteni mentol...
- É-Én csa-csak ne-nem akartam balhét köztetek - cincogtam, mire nagyon sóhajtott.
- Olyan idióta vagy - motyogta, majd elengedett. Egy utolsó, "mélyen a szemedbe nézek" pillanat után elment. Én  hosszan néztem utána, miközben próbáltam magyarázatot találni a heves szívverésre.

Nii"

Szöszke vs Őbunkósága

Pszt! Keep it my secret! - Registration 1.

Kép a fejezethez: 

"Első naplóbejegyzés: Szeptember 1.

Mélyen a szemébe néztem, máshonnan nem tudtam, hogy hihetek-e neki, vagy csak ugrat. Pont az ő szájából furcsa volt ezt hallani, ilyen érzelmes szavakat. Azonban ha más nem is, de íriszei ragyogása elárulta nekem érzéseit. Lágyan elmosolyodtam, majd lehunytam a szemem. Másodpercekkel megéreztem az enyémen a puha ajkakat.

A csörgőórám hangos rikácsolására keltem, a fejemet fogva csaptam le a kis készüléket. Nagyot sóhajtva jöttem rá milyen nap van, idegesen végeztem el a reggeli teendőket. Enni egy falatot sem bírtam. Anyu kocsival elvitt a sulihoz. Új diáknak lenni egy gimnáziumban mindig félelmetes. Főleg ha elsős vagy. Meg lány. Egy elsős lány. Akinek mellesleg rikító, rézvörös haja van. Na, mindegy is... A hatalmas épület bejáratára függesztettek egy "Isten hozott minden elsőst a Sweet Amoris Gimnáziumban!". A benyalás legújabb formája mostanában ez... Fintorogva sétáltam be, a folyosón egy kövérke, idős asszonyt pillantottam meg.
- Üdvözlöm a Sweet Amoris gimiben! Remélem hamar beilleszkedik majd! Javaslom keresse meg Natanielt, a DÖK elnököt, és nézzék meg együtt, rendbe vannak-e a beiratkozási papírjai!
- Rendben, köszönöm - indultam meg a DÖKös terem felé, hisz agytekervényeim elértek addig, hogy valószínűleg ott kell lennie. A folyosó falai halványlilás színűek voltak, a szekrények kékeslilás színt kaptak, ahogy az ajtók is. Találomra benyitottam valamelyikbe, és körülnéztem.
- NATANIEL? ITTEN VAGY? - kiabáltam, mire lemondó sóhajt hallottam magam mögül. Megfordultam és egy olyan igazi jókisfiúval találtam szemben magam. Szőke haj, aranybarna szemek, ing, nyakkendő... Valamint a sötét tekintet, amivel engem fürkészett. - Bocs.
- Nem kellett volna üvöltöznöd. Miben segíthetek? - sóhajtott hatalmasat, szerintem már elkönyvelt egy komplett idiótának. Annyi baj legyen.
- Az igazgatónő küldött, hogy keresselek meg a beiratkozásommal kapcsolatban - adtam a kezébe a gondosan összeszedett iratokat. Azonnal hozzálátott átböngészni, és míg ő fél perc alatt megvolt vele, én csak szaporán pislogtam.
- Hiányzik még egy-két dolog. Hmm... kell még egy igazolványkép, valamint 25 $ beiratkozási díj...És ami a legfontosabb: úgy látom elfelejtetted beadni a szüleid által aláírt beiratkozási dokumentumot. Arra is szükség lesz.
Hosszan a szemébe néztem, a türelmem cérnavékony szélén táncolt a srác. És akkor a képébe vágtam, hogy...
- Rendben - azzal otthagytam a 3,14-csába. Az udvaron vágtam keresztül, és mivel tudtam hogy már tartanak az órák, gőzerővel. Nem gondoltam volna, hogy frontálisan fogok ütközni egy kemény mellkassal. El is zúgtam, majd pislogva néztem fel ütközésem célpontjára. Szinte azonnal feltűntek a szürkés szemek goromba csillogása, és hogy a vörös csak festék a haján. Talán az volt a baj hogy hosszú haja volt, ezért estem bele első pillantásra...
- Szia... Új vagyok itt.
- És akkor mi van? - morrant. Valahogy furcsán is merősnek tűnt, mintha láttam volna már valahol...
- Mindig ilyen kedves vagy? - tápászkodtam fel, hogy leporoljam magam. Hangom csöpögött a gúnytól.
- Főleg az újakkal. Castiel vagyok. - Oh, Őbunkósága arcához mostmár nevet is társíthatok, hurrá!
- A nevem Nichi. Most mennem kell, majd később találkozunk! Alig értem ide, máris a dokumentumokkal nyaggatnak - sóhajtottam, majd az arcára kiülő, visszafogott mosoly alapján tetszett neki válaszom és megértette hatalmas szenvedésem.
- Jaja, tudom, miről beszélsz. Akkor hajrá azzal a dilis DÖK elnökkel! - vigyorogta, és én hitetlenül néztem rá. Vagy komolyan olyan hülye vagyok, mint a segg, vagy nem bírják egymást.
- Mi a baj? - kockáztattam meg. Arcáról, ahogy előre sejtettem, eltűnt a vigyor.
- Nincs még egy ilyen stréber és unalmas, mint ez a gyerek.
Bírom a srácot!
- Mondasz valamit... - kuncogtam el magam, ami ismét egy jó pont lehetett nála, hisz megint felvillantotta döglesztő vigyorát.
- Azért csak el kéne intézned a papírokat, különben nem hagynak békén.
Rámutattam, jelezve, hogy igaza van, majd elrohantam a fényképeshez, akik megcsinálták a képet - borzalmas, valami szörnyű! - majd vissza a kínzókamrába. Őbunkósága jót röhögött rajtam, amikor az udvaron majdnem pofára estem egy kőben. Tapsot nekem, máris égetem magam a kiszemeltem előtt! Végigcsúszva a folyosón - esküszöm, mint egy jégpálya - berobbantam a DÖK-ös terembe.
- Itt van! - mutattam fel a képet és ő meg a formanyomtatványt. Ügyes a gyerek, képes varázsolni.
- Elkeveredett - mosolyogta meg a lapot vizslató, tányér nagyságú szemeimet, majd átadta a dossziét.
- Köszi - vigyorogtam rá, majd kiléptem. Egy jókora gémkapcsot raktam a lapokra, hisz hogy nézne már ki anélkül? Világvége! A nemsoká velem szembe jövő igazgatóasszony kezébe nyomtam, és ő elégedetten ment is tovább. Elindultam kifelé, de valaki elkapta a csuklóm.
- Hé, új lány! Még itt vagy? Gyere, mutatok egy jó helyet! - suttogta a fülembe egy mély bariton, aminek ha akartam volna, se tudtam volna ellenállni. Castiellel felmentünk az emeletre. Azt mondta, diákoknak tilos ide jönni. Ha jól értettem, ellopta a tanári kulcsát. Egyszerűen imádom ezt a srácot. Kilépve a tetőre szinte elaléltam a város látványától. A korlátnak támaszkodva figyeltem a kilátást, Őbunkósága mellett.
- Köszönöm - mosolyogtam rá, mire ő is megengedett magának egy mosolyféleséget.

Szóval, így telt az első napom. Összesítve: Megismertem Castielt - Team Castiel! -, Natanielt és az igazgatót.

Nii"