Kép a fejezethez:
"Első naplóbejegyzés: Szeptember 1.
Mélyen a szemébe néztem, máshonnan nem tudtam, hogy hihetek-e neki, vagy csak ugrat. Pont az ő szájából furcsa volt ezt hallani, ilyen érzelmes szavakat. Azonban ha más nem is, de íriszei ragyogása elárulta nekem érzéseit. Lágyan elmosolyodtam, majd lehunytam a szemem. Másodpercekkel megéreztem az enyémen a puha ajkakat.
A csörgőórám hangos rikácsolására keltem, a fejemet fogva csaptam le a kis készüléket. Nagyot sóhajtva jöttem rá milyen nap van, idegesen végeztem el a reggeli teendőket. Enni egy falatot sem bírtam. Anyu kocsival elvitt a sulihoz. Új diáknak lenni egy gimnáziumban mindig félelmetes. Főleg ha elsős vagy. Meg lány. Egy elsős lány. Akinek mellesleg rikító, rézvörös haja van. Na, mindegy is... A hatalmas épület bejáratára függesztettek egy "Isten hozott minden elsőst a Sweet Amoris Gimnáziumban!". A benyalás legújabb formája mostanában ez... Fintorogva sétáltam be, a folyosón egy kövérke, idős asszonyt pillantottam meg.
- Üdvözlöm a Sweet Amoris gimiben! Remélem hamar beilleszkedik majd! Javaslom keresse meg Natanielt, a DÖK elnököt, és nézzék meg együtt, rendbe vannak-e a beiratkozási papírjai!
- Rendben, köszönöm - indultam meg a DÖKös terem felé, hisz agytekervényeim elértek addig, hogy valószínűleg ott kell lennie. A folyosó falai halványlilás színűek voltak, a szekrények kékeslilás színt kaptak, ahogy az ajtók is. Találomra benyitottam valamelyikbe, és körülnéztem.
- NATANIEL? ITTEN VAGY? - kiabáltam, mire lemondó sóhajt hallottam magam mögül. Megfordultam és egy olyan igazi jókisfiúval találtam szemben magam. Szőke haj, aranybarna szemek, ing, nyakkendő... Valamint a sötét tekintet, amivel engem fürkészett. - Bocs.
- Nem kellett volna üvöltöznöd. Miben segíthetek? - sóhajtott hatalmasat, szerintem már elkönyvelt egy komplett idiótának. Annyi baj legyen.
- Az igazgatónő küldött, hogy keresselek meg a beiratkozásommal kapcsolatban - adtam a kezébe a gondosan összeszedett iratokat. Azonnal hozzálátott átböngészni, és míg ő fél perc alatt megvolt vele, én csak szaporán pislogtam.
- Hiányzik még egy-két dolog. Hmm... kell még egy igazolványkép, valamint 25 $ beiratkozási díj...És ami a legfontosabb: úgy látom elfelejtetted beadni a szüleid által aláírt beiratkozási dokumentumot. Arra is szükség lesz.
Hosszan a szemébe néztem, a türelmem cérnavékony szélén táncolt a srác. És akkor a képébe vágtam, hogy...
- Rendben - azzal otthagytam a 3,14-csába. Az udvaron vágtam keresztül, és mivel tudtam hogy már tartanak az órák, gőzerővel. Nem gondoltam volna, hogy frontálisan fogok ütközni egy kemény mellkassal. El is zúgtam, majd pislogva néztem fel ütközésem célpontjára. Szinte azonnal feltűntek a szürkés szemek goromba csillogása, és hogy a vörös csak festék a haján. Talán az volt a baj hogy hosszú haja volt, ezért estem bele első pillantásra...
- Szia... Új vagyok itt.
- És akkor mi van? - morrant. Valahogy furcsán is merősnek tűnt, mintha láttam volna már valahol...
- Mindig ilyen kedves vagy? - tápászkodtam fel, hogy leporoljam magam. Hangom csöpögött a gúnytól.
- Főleg az újakkal. Castiel vagyok. - Oh, Őbunkósága arcához mostmár nevet is társíthatok, hurrá!
- A nevem Nichi. Most mennem kell, majd később találkozunk! Alig értem ide, máris a dokumentumokkal nyaggatnak - sóhajtottam, majd az arcára kiülő, visszafogott mosoly alapján tetszett neki válaszom és megértette hatalmas szenvedésem.
- Jaja, tudom, miről beszélsz. Akkor hajrá azzal a dilis DÖK elnökkel! - vigyorogta, és én hitetlenül néztem rá. Vagy komolyan olyan hülye vagyok, mint a segg, vagy nem bírják egymást.
- Mi a baj? - kockáztattam meg. Arcáról, ahogy előre sejtettem, eltűnt a vigyor.
- Nincs még egy ilyen stréber és unalmas, mint ez a gyerek.
Bírom a srácot!
- Mondasz valamit... - kuncogtam el magam, ami ismét egy jó pont lehetett nála, hisz megint felvillantotta döglesztő vigyorát.
- Azért csak el kéne intézned a papírokat, különben nem hagynak békén.
Rámutattam, jelezve, hogy igaza van, majd elrohantam a fényképeshez, akik megcsinálták a képet - borzalmas, valami szörnyű! - majd vissza a kínzókamrába. Őbunkósága jót röhögött rajtam, amikor az udvaron majdnem pofára estem egy kőben. Tapsot nekem, máris égetem magam a kiszemeltem előtt! Végigcsúszva a folyosón - esküszöm, mint egy jégpálya - berobbantam a DÖK-ös terembe.
- Itt van! - mutattam fel a képet és ő meg a formanyomtatványt. Ügyes a gyerek, képes varázsolni.
- Elkeveredett - mosolyogta meg a lapot vizslató, tányér nagyságú szemeimet, majd átadta a dossziét.
- Köszi - vigyorogtam rá, majd kiléptem. Egy jókora gémkapcsot raktam a lapokra, hisz hogy nézne már ki anélkül? Világvége! A nemsoká velem szembe jövő igazgatóasszony kezébe nyomtam, és ő elégedetten ment is tovább. Elindultam kifelé, de valaki elkapta a csuklóm.
- Hé, új lány! Még itt vagy? Gyere, mutatok egy jó helyet! - suttogta a fülembe egy mély bariton, aminek ha akartam volna, se tudtam volna ellenállni. Castiellel felmentünk az emeletre. Azt mondta, diákoknak tilos ide jönni. Ha jól értettem, ellopta a tanári kulcsát. Egyszerűen imádom ezt a srácot. Kilépve a tetőre szinte elaléltam a város látványától. A korlátnak támaszkodva figyeltem a kilátást, Őbunkósága mellett.
- Köszönöm - mosolyogtam rá, mire ő is megengedett magának egy mosolyféleséget.
Szóval, így telt az első napom. Összesítve: Megismertem Castielt - Team Castiel! -, Natanielt és az igazgatót.
Nii"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése