"Még ha el is
fordítom tekintetem,
homályos válaszokat és
béna viccelődést kapok."
(NICOLE POV.)
A lovaskocsi megáll a hatalmas kastély előtt. Utálom a bálokat, hiába akarja ezt Sebastian kinevelni belőlem.Úgy se fog menni. Egy embert nem változtathatsz meg teljesen. A fekete kinyitja előttem az ajtót, és én a - szerintem - túl csicsás ruhát megfogva szállok ki. A démon arcát maszk fedi, egyik oldalt a haja teljesen hátra van tűrve. A nők ájulás közelbe kerülnek a látványától, van, aki még el is ájul. Na, ezért ne essünk már túlzásokba!
- My lady - nyújtja felém karját Sebastian, telt ajkain kedves mosollyal. Pillantásom ellágyul, jobb karom az övébe fonom, így indulunk el. Belépve a terembe megakad a szemem a díszítésen, ami arany és bordó, néhol egy kis olajzöld is megjelenik. A ruhák mint különbözőek , hisz hogy nézne már ki, ha valakik egyforma öltözékbe bújnának?
- Vásári majmok - mormolom alig hallhatóan, de komornyikom arcára egy gúnyos mosoly kúszik így azt sejtem, hallatta megjegyzésem. Nem csodálkozom, hisz egy démon mellett nem lehetsz elég halk. Sóhajtok, kivehető belőle a szenvedés.
- Legalább tegyen úgy, mintha élvezné az estét - suttogja a fülembe a feketeség.
- Csak Aleister ne fedezze fel, hogy itt vagyok - kezdem szememmel keresni a szőke nemest.
- Oh, igen, a Druitt Vikomtja nem olyan személy, akivel az ember szívesen beszélget - mosolyodik el ismét csúfolódva Sebastian. Nem válaszolok, nem szeretek igazat adni. - Szabad?
A felém nyújtott kézre, majd a démoni mosolyra, végül a ravaszan csillogó, karmazsinvörös íriszekbe nézek. Végül egy beleegyező sóhaj kíséretében csúsztatom tenyerem az övébe. Finoman magához húzva öleli át derekam. Együtt mozdulunk, szinte szállunk. Olyan könnyedséggel és tökéletességgel, hogy nem csak én lepődöm meg. A körülöttünk állók közül sokan megállnak és szinte illetlenül bámulnak minket.
- Idegesítő - mormolom. Egy kuncogás a válasz. - Megmondanád mi olyan vicces?
- Bocsásson meg my lady, de egyszerűen ennivaló amikor durcás - néz le rám gyengéden, mire akaratlanul is pirulni kezdek.
- Meleg van. Menjünk ki a teraszra - indulok el ki, és Sebastian árnyékként követ. Mélyet szippantok a friss levegőből, majd lehunyva a szemem élvezem a szellő lágy cirógatását. Amikor ismét szétnézek, meglátom a lenti kertben szaladgáló és nevetgélő párt. Mikor a férfi elkapja a nőt, csókban egyesülnek.
- A démonok lehetnek szerelmesek? -suttogom hirtelen, és mire észbe kapok, már kimondtam. A feketeség meglepetten néz rám.
- Nem, ez őrültség - kezdi, és, ki tudja miért, de a válaszától szívem fájdalmasan szorul össze. - A szerelem egy, számomra undorító dolog, ráadásul a démonok nem képesek ilyen mély érzelmekre. Vagyis, én még nem tapasztaltam. - Ismét az a fájdalom... - De... ez nem azt jelenti, hogy nem kívánhatok nőt. Ugyan a szerelmet megvetem, de én is érezhetek perzselő, tüzes vágyat. Én is akarok olykor valakit, aki kielégít és engem is fel lehet izgatni.
- Oh, és ki izgatott már fel eddig? Fogadok, hogy Grell... - gúnyolódok, ám a válasz olyan mértékben lep meg, hogy levegőt is elfelejtek venni. Sebastian közelebb lép hozzám, majd a nyakamra leheli a szavakat:
- Ön, my lady.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése