"És mégis ezután
az igaz szerelem után kutatok,
Száraz szemeid
oly messze néznek most."
A vacsora végeztével jó éjszakát kívánva vonulok el a szobámba. Alig állok a lábamon, mikor ruhástul beesek az ágyba, Sebastian gúnyosan felhorkant. Gyilkos szemekkel meredek rá. Nem érdekli különösebben… Sóhajtva tápászkodok fel és vonszolom el magam a paraván mögé. Amíg én átöltözöm, a démon megágyazik nekem. Végül kilépek a térdig érő, fehér hálóruhában vagyok, amit a kulcscsontomnál egy kék szalag fog össze. A kezemre nézek, majd leteszem az égszín gyűrűt az éjjeliszekrényen lévő, párnázott gyűrűtartóba rakom a fontos családi ékszert. Madam Eve kis híján sírógörcsöt kapott, amikor meglátta az ujjamon. A nővére emléke miatt. Szememből hátratűröm a hajam, az íriszemben lévő jel most nem izzik. Egy ideig magam elé bámulok, majd komornyikom pokolvörösen égő szemébe nézek. Vonásai lágyak, még azt is mondanám, hogy ő a leghelyesebb férfi a világon. Azonban ezt a képet széttöri az, hogy tudom, hogy ez csak egy általa felvett alak. Egy emberi alak, a démoni énje – ahogy ő állítja – nekem túl sokkoló lenne. Rá hagyom. Azért én kíváncsi vagyok. Elfekszem az ágyba, lehunyom szemem, de így is érzékelem, hogy elfújja a gyertyákat. Összerezzenek a hirtelen sötéttől, rám tör a hideg, pedig nyakig be vagyok takarózva. Hallom a lépteket, és szívemet egyre jobban marja a magány… De mégse állítom meg Sebastiant, aki csendben hagyja el a szobámat.
A reggel rutinosan telik. Komornyikom kelt, majd gyors reggeli zuhanyzás köntösben megyek a paraván mögé. Magamra kapkodom a fehérneműt, majd jobban megszemlélem az égkék ruhát. Egy mérges morgás tör fel belőlem, amikor nem tudom bekötni a fűzőt.
- Sebastian – suttogom, szememben felizzik a jel. Nyílik az ajtóm, a démon megjelenik mögöttem. Megfogja a szalag két végét, megkapaszkodom, amikor húzni kezdi. Egy mukk sem hagyja el a számat, de a szemem összeszorítom. Ez kérem szépen, kínzás. Kihúzom magam, amikor kész vagyunk. Leülök az ágyra. Sebastian tudja, mit kell tennie, elém térdelve veszi kezébe a lábam, óvatosan húzza fel rá a cipőt. Kezét nyújtja, felsegít, majd elindulunk le.
- Szép reggelt – köszön mosolyogva unokanővérem, mire én is megengedek magamnak egy apró mosolyt.
- Neked is – viszonzom kedvességét.
- Hölgyeim, a lovaskocsi készen áll, ideje indulni – szólal meg Claude, majd kivezet minket. Beülünk, és mivel a Tenshi komornyik vezet, engedem a feketeségnek, hogy mellém üljön.
- Ezt oda akartam adni – nyújt át Sebastian egy levelet, és én a címerről egyből felismerem, nem kell ahhoz a feladót elolvasnom. Sóhajtva nyitom fel a borítékot.
- Lau az. Azt írja, hogy holnap meglátogat minket Ran-Maoval, szóval számítsunk rá. Remek – morranok a mondandóm végén, hisz a japán ópiumkereskedő első osztályúan készíti ki az embereket. Nincs mit tenni, el kell viselnem egy délután erejéig. - Azt kéne még, hogy Elizabeth jelente be, hogy meglátogat.
- Milyen Elizabeth? – értetlenkedik Mea.
- Hai. Elizabeth Ethel Cordelia Middleford kisasszony, az én volt Bocchanom menyasszonya volt.
Ciel említésére testem megremeg, és kibámulok az ablakon. Remélem így nem látják az alattomos könnyeket.
- Magának, my lady, mi a teljes neve? – fordul felém Sebastian. Pirosan elfordítom a fejem, a Tenshi örökös jót kuncog rajtam.
- Lady Nicolette Rosemary Phantomhive.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése