"Nyolcadik naplóbejegyzés: Szeptember 19.
Másnap nem történt semmi érdekes. Hazamentünk, majd a délutánom nyugodt, Castiel-mentes volt. Au tána lévő napom már kevésbé.
A tanár első órában kijelentette, hogy új osztálytársunk lesz. Ugyan, ki más baromnak jutna eszébe idejárni?! Persze ezt csak magamnak mondtam, más nem hallotta. Most az egyszer nem bántam. Egy lány lépett be az ajtón, és én már akkor tudtam, hogy egy vérbeli ribanccal "állok" szemben. Még a kisugárzásával is hirdette: "Gyere, és tégy magadévá!". Tekintetem Castielre siklott és szinte lesokkolt amit láttam. Olyan átszellemült és szerelmes arccal nézte a csajszit, hogy azt hittem összehugyozom magam.
- Ő itt Debrah, visszatérő diákunk. És szeretném ha... - kezdte az ofő, de a barnaság belevágott.
- Engedje meg, hogy én mondjam - nézett a lány ellenállhatatlan mosollyal a férfire, aki természetesen beleegyezett. - Nos, szeretném elmondani, mennyire örülök, hogy látlak titeket újra. Szeretném, hogy annak ellenére, hogy feltörekvő énekes vagyok, ugyanúgy bánnátok velem mint a többi diákkal.
A többiek csak sóhajtoztak, hogy milyen aranyos és szerény lány, én csak fintorogtam a szentszöveg hallatán. Az óra azzal telt, hogy Ribizli beszámolóját hallgattuk, valamint előadott egy keveset a legújabb slágeréből. Az osztály - rajtam kívül - vele dalolászott, még Castiel is énekelt. Verbálisan lementem hídba. Szünetben pedig meglátogattam őt az udvaron.
- Szia - szóltam hozzá, lassan rám nézett. Pillantása fagyos volt, ami meglepett. - Gond van?
- Közöd? - morrant rám, én meg a döbbenet legfelsőbb szintjére kerültem.
- Mit tettem, hogy...? - kezdtem, de ekkor megjelent az a csaj. Kezét Őbunkósága vállára tette, aminek a hatására a srác elpirult. Szívembe mart egy érzés...
- Hát nem édes még vörösen is?
... nem tudom, mi volt az...
- Ne túlozz. Csak csókolt meg.
... talán fájdalom?
Csak ültem egyedül a bevásárlóközpontban és azt a shaket ittam, amit a vörivel szoktam egy pohárból, két szívószállal. Ugyan hívtam Castielt, de meg sem kellett szólalnia, tudtam, mit csinál. A női nyögések, a nyikorgó ágy, a fiú enyhe pihegése... Árulkodó jelek voltak a kufircra. Jó fél óráig ültem utána, magam elé bámulva. Majd eljöttem a plázába. Az emberek tartották tőlem a távolságot, amit nem is csodálok.A sötét aura csak úgy áradt belőlem. Hirtelen azonban egy szivárványszerűség került látóterembe. Csak utólag jöttem rá, hogy egy fiú.
- Istenem, de aranyos! - rántott hirtelen fel, neki háttal, majd csipkedni kezdte az arcom. Nem sok kellett, hogy helyben agyonüssem a srácot.
- Alexy, hagyd abba! Ne nyomorgass idegen embereket! - futott hozzánk egy, a másikhoz elképesztően hasonlító fiú. Csak neki fekete hajkoronája volt és kék szeme. - Leütlek, ember! - vágott rá egy jó nagyot a fejére, mire a nyomorhozó is elengedett.
- Ez fááájt - nézett szomorúan a lila szemű, majd felém fordult. - Elnézést, de ezt muszáj volt. A nevem Alexy, örülök a találkozásnak - nyújtott kezet egy aranyos mosollyal.
- Nichi vagyok - fogadtam el a kezet, mire annyira megrázta, hogy szinte repültem.
- Armin - mutatkozott be Sötétség is. - Ennek az idiótának az ikre.
- Tényleg? Nem mondod? - gúnyolódtam, mire megforgatta a szemét.
- Armiiiin, én őt akarom vinni magammal! - ölelt át szorosan Kékike, ezzel fulladás közeli élményben részesítve. - Kéééérlek, hagy tartsam meg. Naaa!
- Alexy, nem viheted haza! - szólt rá a bátyja. - Várjunk csak... De vásárolni vihetjük! Én legalább megúszom - örült meg a fiú.
- Semmi beleszólásom sincs? - vágtam hirtelen közbe, mire megrázták a fejüket. Miért is reménykedtem, hogy valaha találkozok normális emberekkel? Szóval, elráncigáltak vásárolni. Alexy - ahogy először is leszűrtem - nem volt komplett, ám Armin jót mulatott rajtunk. Kékike sorban dobálta a kezembe a színesebbnél színesebb ruhadarabokat, hogy ezt vegyem meg, ezt próbáljam fel... De legalább egy zöld fejhallgatóval megajándékozott. Végülis... egész feldobták a délutánom.
Nii"
- Ő itt Debrah, visszatérő diákunk. És szeretném ha... - kezdte az ofő, de a barnaság belevágott.
- Engedje meg, hogy én mondjam - nézett a lány ellenállhatatlan mosollyal a férfire, aki természetesen beleegyezett. - Nos, szeretném elmondani, mennyire örülök, hogy látlak titeket újra. Szeretném, hogy annak ellenére, hogy feltörekvő énekes vagyok, ugyanúgy bánnátok velem mint a többi diákkal.
A többiek csak sóhajtoztak, hogy milyen aranyos és szerény lány, én csak fintorogtam a szentszöveg hallatán. Az óra azzal telt, hogy Ribizli beszámolóját hallgattuk, valamint előadott egy keveset a legújabb slágeréből. Az osztály - rajtam kívül - vele dalolászott, még Castiel is énekelt. Verbálisan lementem hídba. Szünetben pedig meglátogattam őt az udvaron.
- Szia - szóltam hozzá, lassan rám nézett. Pillantása fagyos volt, ami meglepett. - Gond van?
- Közöd? - morrant rám, én meg a döbbenet legfelsőbb szintjére kerültem.
- Mit tettem, hogy...? - kezdtem, de ekkor megjelent az a csaj. Kezét Őbunkósága vállára tette, aminek a hatására a srác elpirult. Szívembe mart egy érzés...
- Hát nem édes még vörösen is?
... nem tudom, mi volt az...
- Ne túlozz. Csak csókolt meg.
... talán fájdalom?
Csak ültem egyedül a bevásárlóközpontban és azt a shaket ittam, amit a vörivel szoktam egy pohárból, két szívószállal. Ugyan hívtam Castielt, de meg sem kellett szólalnia, tudtam, mit csinál. A női nyögések, a nyikorgó ágy, a fiú enyhe pihegése... Árulkodó jelek voltak a kufircra. Jó fél óráig ültem utána, magam elé bámulva. Majd eljöttem a plázába. Az emberek tartották tőlem a távolságot, amit nem is csodálok.A sötét aura csak úgy áradt belőlem. Hirtelen azonban egy szivárványszerűség került látóterembe. Csak utólag jöttem rá, hogy egy fiú.
- Istenem, de aranyos! - rántott hirtelen fel, neki háttal, majd csipkedni kezdte az arcom. Nem sok kellett, hogy helyben agyonüssem a srácot.
- Alexy, hagyd abba! Ne nyomorgass idegen embereket! - futott hozzánk egy, a másikhoz elképesztően hasonlító fiú. Csak neki fekete hajkoronája volt és kék szeme. - Leütlek, ember! - vágott rá egy jó nagyot a fejére, mire a nyomorhozó is elengedett.
- Ez fááájt - nézett szomorúan a lila szemű, majd felém fordult. - Elnézést, de ezt muszáj volt. A nevem Alexy, örülök a találkozásnak - nyújtott kezet egy aranyos mosollyal.
- Nichi vagyok - fogadtam el a kezet, mire annyira megrázta, hogy szinte repültem.
- Armin - mutatkozott be Sötétség is. - Ennek az idiótának az ikre.
- Tényleg? Nem mondod? - gúnyolódtam, mire megforgatta a szemét.
- Armiiiin, én őt akarom vinni magammal! - ölelt át szorosan Kékike, ezzel fulladás közeli élményben részesítve. - Kéééérlek, hagy tartsam meg. Naaa!
- Alexy, nem viheted haza! - szólt rá a bátyja. - Várjunk csak... De vásárolni vihetjük! Én legalább megúszom - örült meg a fiú.
- Semmi beleszólásom sincs? - vágtam hirtelen közbe, mire megrázták a fejüket. Miért is reménykedtem, hogy valaha találkozok normális emberekkel? Szóval, elráncigáltak vásárolni. Alexy - ahogy először is leszűrtem - nem volt komplett, ám Armin jót mulatott rajtunk. Kékike sorban dobálta a kezembe a színesebbnél színesebb ruhadarabokat, hogy ezt vegyem meg, ezt próbáljam fel... De legalább egy zöld fejhallgatóval megajándékozott. Végülis... egész feldobták a délutánom.
Nii"
 |
| Alexy /Kékike és Armin/Sötétség |
 |
| Nichi Alexy csapdájában xdd |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése