"Kilencedik naplóbejegyzés: Szeptember 20.
Sötét volt már, mire kiszabadultam az ikrek csapdájából. Igen, ismét sikerült megtalálniuk újfent a plázában, és megint el kellett mennem Kékikével vásárolni. Sötétség természetesen kiröhögte szenvedésem. Rohadt együtt érző volt a srác. Szóval, beesteledett, sőt, már 10 óra is elmúlt, mire elindulhattam haza. Nem féltem, hisz hisz tudtommal meg tudtam magam védeni. De arra, ami történt, nem számítottam. Út közben Castiellel találkoztam. Meglehetősen komor hangulatában volt. Szó nélkül elmentem mellette, ez volt az első hibám. Erősen megragadta a kezem, és a lila foltoknak köszönhetően, duplán annyira fájt.
- Fáj? - kérdezte a fiú, mikor hallotta, hogy felszisszentem. Kínlódva nyögtem fel, ahogy szorítása erősödött.
- Miért csinálod ezt? - kérdeztem elfúló hangon. - Miért változtál meg az egyik pillanatról a másikra? Miért akarsz nekem fájdalmat okozni?
Szemében egyre nőtt a harag, bár fogalmam sincs, mit vétettem ellene. A következő pillanatban durván magához rántott, mélyen beleharapott alsóajkamba. Éreztem, ahogy vérem lassan lefolyik az államon, végig a nyakamon. A számon elegáns kis seb keletkezett a srác fogainak nyomán.
- Ezt mégis miért csináltad?! - küszködtem a könnyeimmel. Féltem, átcsapok hisztis módba és az nem lenne túl szerencsés a helyzetemben.
- Hogy miért? - rántott ismét magához. - Mert így nem tudsz fájdalom nélkül csókolózni. Szuper, mi? - vigyorodott el ördögien. - Most megtanulod, hogy ne járkálj fiúkkal a plázában.
- Fiúkkal...? - néztem rá értetlenül, aztán kigyulladt a fejem felett a villanykörte. - Alexy és Armin...
Vágott egy "végre felfogtad, idióta" fejet. Elöntött a gyűlölet Castiel iránt, mellkasába vágtam. Erősen, nem kímélve őt. Összegörnyedt, így megajándékoztam egy jobb horoggal. Oldalra fordult a feje, és ekkor jöttem rá, hogy ezt talán nem kellett volna, de nem bírtam tovább.
- Mi az, hogy ne járkáljak fiúkkal?! - keltem ki magamból, üvöltözni kezdtem, amit ő veszélyesen csillogó szemekkel hallgatott. - Mi jogon mondod te meg nekem, hogy mit tegyek és mit nem?! Foglalkozz a kis Debrahdal, döngesd meg jó sokszor, merthogy engem nem fogsz, az tuti biztos! Nem tudom, tudtommal nem csináltam semmit, egy kurva rossz szót nem szóltam! De megjelenik ez a csaj, és máris úgy teszel, mintha a legnagyobb senki lennék! Fizikailag is bántalmazol! Tudod te, mennyire fáj az erdős eset óra a csuklóm?! De szerintem téged ez nem érdekel. Remélem eldobsz, mert ez a játék - mutattam magamra. - már elhasználódott.
Futottam. Nem tudtam, merre, nem tudtam, hová, csak vittek a lábaim. Úgy éreztem, mintha bedobtak volna egy savas medencébe. Egyszerűen felemésztett a fájdalom, ami a lelkembe mart, úgy éreztem, nem bírom tovább. Végül otthon kötöttem ki. Egyszerűen ellöktem aggodalmaskodó szüleimet és bezárkóztam a szobámba. Magam sem tudtam, miért, de a sötétben ücsörögtem az ágyamon és csak bámultam magam elé. Miért fáj? Nem értem magam. Az érzéseimet. Lehetetlen, hogy ezt a vadbarom, erőszakos állatot én ... szeretem.
Nii"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése