paletta | III. - burgundi |

"Borongós félhomály borul a szobára, van valami megmagyarázhatatlanul erős feszültség a levegőben, amit érezve bárki azonnal a pokolhoz rendelné a taxit. Valahol, nem sokkal messzebb folyik az élet rendesen, ennek hatására megmagyarázhatatlan hangok, érthetetlen mondatfoszlányok szöknek be a gondosan bezárt ajtó alján lévő résen. Jóllehet, nem csak ez adja meg azt a kis fényt, ami besurran, de akár ez is lehetne. Nem is a sötétséggel van a legnagyobb baja az egyik, kényelmetlen székben ülő, fiatal lánynak, hanem az a két személy, aki rajta kívül még bent tartózkodik. Nem sokszor érzett ilyet - jóllehet, megkeményedett arcán nyoma sincs a pániknak, de sebesen dobog a szíve a torkában, és minden apró rezzenésre felfigyel, mert jól tudja: ennyi is kerülhet az életébe. Ámbár, nem úgy tűnik, mintha a magas, narancs hajú férfi bántani akarná, de a belőle áradó, tekintélyt parancsoló aura reakcióra készteti, amit sok erőfeszítésébe kerül elfojtani magában. A kék hajú nő se nyugtatja meg: olyan, mint egy porcelánbaba, mint egy királynő, sugárzik belőle a magabiztosság, és valami furcsa, talán sajnálat? 

Nem szorul rá, gondolja a lány magában. Jól tudja, hogy meg fogják ölni, csak azt nem érti, miért húzzák-halasztják ennyire. Aztán a férfi megszólal, kőkeményen közli vele a számára is egyértelmű helyzetet, majd fordulat áll be a szavaiban. De... Ha van de, akkor van remény is, de nem egészen biztos abban, amit hallott. 

- Megismételné? - kérdezi bizonytalanul, nőies, kissé gyenge hangja pedig egészen idegenül hat a feszültséggel telt levegőben. Nem csoda, órák óta nem jutott vízhez, a méreg pedig még csak most szivárog ki a testéből, tompa fáradtságot és fájdalmat hagyva maga után. 

Pain sóhajt, ő egy elég türelmes alkat, de most lenne ennél jobb dolga is. Fene se számított arra, hogy az Akatsuki két tagja pont abba a lányba botlik bele, akire neki jelenleg szüksége van, nem volt a helyzetre felkészülve, mert épp nagyobb szabású terveket dolgozott ki Konan társaságában.
- Az ajánlat egyszerű - kezdi elölről, alaposan lerövidítve a mondandóját. - Pontosan tudod, milyen helyzetben vagy. Innentől pedig két lehetséges, járható út vagy. Vagy igent mondasz az ajánlatomra, vagy megölünk. Az utóbbinak rém egyszerű oka van: már most többet tudsz, mint amennyit megengedhetek magunknak.
Látja a lányon a vívódást. Beharapja az alsóajkát, szinte imádnivaló a tépelődés, aminek szemtanúja lehet. Nagyon jó az érzelmek elfojtásában, ezt már most tudja, de nem elég jó, hogy átverje a Rinnengan csontig hatoló erejét.
Szóval úgy dönt, megadja a kegyelemdöfést:
- Amúgy sincs már mit vesztened, igaz?
Ezzel pedig int Konannak, hogy itt az ideje lefejteni a vékony testet a székhez préselő origami lapokat. A nő ránéz, majd feloldja a jutsut. A fiatal hölgy lehajtott fejjel mered a semmibe, de Pain már pontosan tudja, hogy ezt a csatát is ő nyerte. Mindig ő nyeri. Mert elég csak egy kicsit beletúrni az emberek életébe, hogy aztán aljas módon felhasználhassa őket a mocskos terveihez. Ő pedig egy jó ideje figyelteti ezt a lányt.
- Üdv az Akatsukiban, Tenshi Meake. "

Rosszkedvűen ülök az egyik épület szélén, lógatva a lábam a nagy büdös semmibe, miközben már legalább alsóneműig átáztam. Szeretem az esőt, szóval ez a tény egyáltalán nem zavar, de az sokkal inkább, hogy egy ismeretlen lány épp a szobámban ül, és fogalma sincs, mit tett éppen az életével. Ne értsen félre senki: szeretem az Akatsukit. De pontosan tudom, milyen tortúra volt, míg ez kialakult, hogy mennyit szenvedtem, értve ezt testi és lelki szempontból is, és őszintén, senkinek sem kívánom ezt, amíg van választása. Bár azzal is tökéletesen tisztában vagyok, hogy a Mea-ként bemutatkozott, legújabb tagnak valószínűleg nem kínáltak sokat. Logikusan gondolkodva, ezen kívül neki a halál jutott volna, az pedig senkinek szem szimpatikus. Mindenesetre, nem volt kedvem egy légtérben lenni vele, társalogni olyan jelentéktelen dolgokról, hogy milyen élete volt eddig, mert egyrészt, nem számít, másrészt, nem érdekel.
Nem vagyok morcos, nem vagyok megsértődve. Nem haragszom senkire, rá pedig végképp nem. Mint mondtam, az elmúlás sosem szimpatikus választás.
- Mi lesz, ha leesel? - teszi fel mögöttem valaki a nagy kérdést, mire megvonom a vállam és hátra sem kell néznem, hogy tudjam, ki kontárkodott bele a gondolataimba.
- Gondolom, nem hagynál leesni - csúszok arrébb, hogy mellém férjen. - Pain minden bizonnyal feldarabolna, és egy hónapig a hűtőben tárolna, büntetés gyanánt.
Felnevet - mélyen, és idegesítően, ahogy az már tőle megszokható, és rá csap a combomra, amit akkor se vallanék be, hogy fáj, ha a torkomhoz szorítaná a kaszáját. 

- Félsz, hogy kitúrnak az "Akatsuki kicsi fénye" helyedről, Sátánka? - kötekedik, én pedig sóhajtok egy nagyot, mert gondoltam, hogy pont ő fogja felhozni ezt a hatalmas baromságot.
- Először is, nem ez a nevem... - kezdem, de ormótlan módon félbeszakít.
- Senkit se érdekel - köhögi két nevetés közben.
Valóban nem. A "Sátánka" megszólítás akkor ragadt rám, amikor az egyik Akatsukis először próbálta rajtam levezeti a felgyülemlett szexuális vágyait. Kifejezetten ijesztő tudok lenni, amikor valakinek sikerül istenesen felidegesítenie, és így ma már elég sokan így szólítgatnak a csapatban.
Watanabe Kayda - így mutatkoztam be, mikor idejöttem. Legjobb tudomásom szerint ez is a valódi nevem, bár ezzel kapcsolatban mindig voltak kétségeim. És nem csak nekem: nem hiába lettem klánörökös. A bátyám, Daisuke tizennyolc évesen kiházasodott, avagy, olyan nőt vett el, aki a szüleim szerint méltatlan lett volna a névhez, ezért kitagadták. megtiltották, hogy találkozzunk, amit persze rendszeresen megszegtem. Erősen kötődöm hozzá, a mai napig is, habár, lassan hat éve nem hallottam felőle. A nővéremmel és a húgommal nem ez a helyzet, Mikivel és Nishivel sosem volt jó a kapcsolatom. Valahogy sosem illettem közéjük, az pedig csak hab volt a tortán, amikor anyám bejelentette, hogy nekem szándékozza adni azt a vezetést, amire egyébként sosem vágytam.
Megrázom a fejem, hogy elsöpörjem a kellemetlen emlékeket. Konoha messzi, távoli hely már, nem csak fizikailag, hanem a lelkemben is. Nem vágyok haza, nem hiányzik senki és már jól vagyok. És ezért a srácoknak tartozom köszönettel.
Oldalra nézek, rá erre az idiótára, aki fütyörészik és a haját teljesen szétszedte az eső. 

- Mi van? - kérdezi a rá jellemző úri eleganciával, mire megvonom a vállam.
- Semmi. Gyere, te férfiak gyöngye, menjünk be, a végén megfázol - állok fel és nyújtom neki a kezem, amit vigyorogva elüt, hogy ne vicceljek már.
- Elég rendesen kikerülted a kérdésem - húzza fel inkább saját magát, és  így meg is van köztünk a több, mint egy fej magasságkülönbség.
- Nem félek, hogy kitúrnak a helyemről - tudom le a dolgot viszonylag egyszerűen, de kritikusan felhúzza a szemöldökét, mire megforgatom a szemem. - Ugyan már, Hidan. Lehet néha nem látszik, de elég magabiztosan állíthatom, hogy te is egészen megkedveltél, nem?
Felprüszköl, és átdobja a nehéz karját a vállamon. Tisztán látom az alakját, az arcát, nem csak azért, mert közel van, hanem, mert már lement a nap és végre javul a kép előttem. Mint amikor az embernek kitisztul a világ egy nehéz reggeli kelés után.
- Túl sokat gondolsz magadról, kicsilány - rázza a fejét. - Néha még mindig felszeletelnélek.
Megvonom a vállam, kilibbenek alóla, és megteszek két lépést, mielőtt egy apró mosollyal visszanéznék.
- De ne felejts el valamit - kezdem negédesen suttogva, amit épp csak nem mos el az eső. - Még soha nem szeleteltél fel. 

A következő rész tartalmából... 

"- Elárulná valaki, miért nekem kell ezt csinálnom? - hangzik Deidara felháborodott kiabálása az edzőtér legkellősebb közepén. Nem mondhatom, hogy nem érzem baromi jól magam most a bőrömben: nem csak ingyen cirkuszt kapok, de még arra is rávettem Sasorit, hogy az eltanult, csekély mértékű gyógytechnikájával kimasszírozza a vállamból a feszültségtől összegyűlt csomókat. Nem mintha nem kéne majd érte borsos árat fizetnem...
- Ugyan már, Deidara - vigyorog Kisame az összes létező cápafogával. - Hogyan is tesztelhetnénk le az újoncunk képességeit, mint hogy bemutatja őket rajtad?
A szőkeség majd felrobban mérgében, de sokat nem tehet - a vörös bábmester kötelei erősen fogják, és ha most robbantgatni kezd, azt saját maga is megszenvedi. Azt pedig a nagyszabású terv elkezdése előtt nem igazán illene... Ugyanakkor, a lány marha kényelmetlenül érezheti magát, mert épp a fél Akatsukinak kell bizonyítania a rátermettségét és ugyan az arca nem árul el semmit, de Sasori belesúgja a fülembe, hogy a leányzónak remeg a lába és a keze. Ha már vállalta, hogy nem csak a személyes masszőröm, de a szemem is lesz most pár percig.
Tenshi Meake pedig mély levegőt vesz és megformálja az első kézjelet..."