*Lö Itachi*
Halkan dalolászom az ágyamban fekve, mint egy görög isten. Egy szál alsógatyában tengetem unalmas perceimet, egyik fülemben teljes hangerőn szól a zene, kezemben egy egyetemi tankönyv, ami körülbelül annyira köt le, mint kisgyereket az oktatófilm. Óvodásnak érzem magam, de ez zavarjon a legkevésbé. Végül véget vetek a verbális kínzásnak, és a szoba legtávolabbi sarkába repítem az idegesítő olvasnivalót, aminek pár lapja ki is tépődik. Hát hupsz!
Keményen hasonlít a levegőbe a "Family Force 5" egyik száma, én pedig kicsit megugrom ijedtségemben. Csak halkan kell tornászkodnom, mert a családom kicsit túl perverz, mint ahogy szabadna. Kezdve az okos öcsi-pöcsivel. Nem is tudom, hova gratuláljak, anya és apa. De itt az ideje fel is venni a telefont.
- Az idióta húgom nem jött haza tegnap óta. Nincs ott? - hallom Sasori halk zihálását. Hát hova fut ez az elmebajos is?
- Innen elment tegnap - ráncolom a szemöldököm, majd villámként hasít belém a felismerés. Ha Sasuke elmondta -mégpedig biztos, hogy elmondta-, akkor a húgica lehet épp öngyilkosságra készül. - Hazaviszem, te csak ülj meg a seggeden!
Kinyomom, a telefont kecses ívben elhajítom, és már cibálom is magamra a réteges öltözéket és igyekszem úgy, hogy ne fagyjon be a picsám odakint a mínusz fokokban. Úgy robbanok ki az ajtón, mint egy idióta és stílusosan el is vágódom az ajtó előtt elterülő jégen. A szomszéd gyerekek jót röhögnek rajtam, én pedig egy bemutatással viszonozom a kedvességüket. De nem érek rá tökölni, fénysebességgel száguldok el egy általam már jól ismert irányba, pedig még nem is az én csajom az élete a tét. Basszammeg!
Sejtésem van, hol lehet, biztosra azonban nem mehetek, csak akkor amikor meghallom az igen ismerős gitárdallamot, valahonnan a fák közül. A "in my mind" részt szokásosan lenyeli, én pedig csak három sorral később szólok bele:
- What's fucked up and everything's alright.- Nem rendelkezem világmegváltó énekhanggal, de ő sem, és sosem szekáltuk egymás emiatt, pedig basszus, én tanítottam meg gitározni. A figyelmét azonban felkeltettem, így felém fordítja azokat a keserűen üres barna szemeket. Sosem gondoltam, hogy pont előttem mutatja majd ki a keserűségét, vagy, hogy a Boulevard Of Broken Dreams-t fogjuk együtt énekelni. Most pedig mégis megtörténik mindkettő, én pedig végre felfogom, mit élt át mostanában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése