az isten, aki megfulladt az élet vizében.

४

i have to get off this planet.

az isten, aki megfulladt az élet vizében.

Freya pontosan tudta, hogy közel kerülni valakihez, aki méretes falak közé rejtette az érzéseit, milyen nehéz. Épp ezért azzal is tökéletesen tisztában volt, hogy milyen irdatlan feladat lesz elnyernie az isten bizalmát és kicsalni belőle azokat a szavakat, amiket egész életében le kellett erőltetnie a (szerinte) nem létező lelke legsötétebb zugába, hogy soha senki ne használhassa fel ellene. Mondják, hogy a türelem rózsát terem és valószínűleg a nő egész életében soha semmire nem várt még annyit, mint arra, hogy a férfi beengedje a gondolatainak sűrű hálójába. Ő maga is eléggé nagy fenntartásokkal kezelte, kinek mit fecseg el magáról, a titkainak lakatja mindig is nagy volt, acélból készült, a kulcsot pedig úgy rejtette el, hogy csak azok tudhassák a helyét, akiknek ő maga akarta elárulni.
Kapcsolatban lenni Lokival nem egy egyszerű feladat. Tekintve az apró tényt, hogy az Asgardban nevelkedett, Odin fiaként, enged következtetni arra, hogy a férfi enyhén el lett kényeztetve - még ha a sorsa máshogy is alakult, és később neki kellett hatalmas erőfeszítéseket tennie, hogy elérje a céljait. A királyi neveltetés néha még így is előbukkan, Freyának sokszor emlékeztetnie kell, hogy ő maga nem a cselédje, hanem a szeretője, és ha parancsol se fog magától odavándorolni hozzá a teája, fel kell emelnie hozzá a bőrnadrágban egyébként kifejezetten kellemes látványt nyújtó tomporát.
Mindezek ellenére Loki nem mondhatta, hogy amikor meglátogatta kedvesét, akkor ne lett volna az egekig elkényeztetve. Részben azért, mert igazodni kellett az apró szeszélyeihez, más szempontból viszont: ez a szeretők dolga, nem? Attól a naptól kezdve, mikor a pár mindkét tagja bevallotta főleg magának, de a másiknak is, hogy ami kettejük között van az minden, csak nem múló szenvedély, arra voltak ítélve, hogy igazodjanak a másikhoz. Egyikük sem ismerte hírből sem a simulékonyságot: az egyik egy orgyilkos volt, aki a megkapott feladata után a saját feje után ment, a másik pedig egy isten... Ezt nem is szükséges tovább taglalni.
Freya sokat gondolkodott azon, hogy vajon Frigga elfogadná-e. Tagadhatatlanul és megmásíthatatlanul ember volt, egyszerű midgardi szuperhős, aki ugyan kapott pár adottságot, de egyik sejtjében sem volt semmi, ami az istenségek szintjére emelte volna. Ő maga soha nem hozta fel a témát kettejük között, itt és ott kapott egy-egy gondolatfoszlányt a férfi szájából az anyjáról. Freya sikeresen összerakta a képet, miszerint a nő meghalt és, hogy Loki, még ha nyíltan nem is mondta ki, de bánja, hogy úgy váltak el, ahogy. Ilyenkor mindig szomorú lett - ugyan az arcára fagyott az álcája, de az aurája megváltozott. 

४

Már megint itt vagyunk. Megint távolságot tart, és ernyedt lassúsággal kavargatja a teáját, ami mostanra egészen biztosan kihűlt. A konyhaszekrénynek dőlve törlöm szárazra a kezem mosogatás után, úgy nézem elgondolkodva a kissé meggörnyedt alakját. A haja, ami máskor mindig gondosan formázva pihen a hátára hullva, most enyhén hullámosodik a zuhanynak köszönhetően, ahová elviharzott azonnal, amint megérkezett. Zöld, ragyogó fény jelezte a jövetelét, pár pillanatra betöltötte a szobát, majd ott volt ő, azokban a felháborítóan csinos, asgardi ruhadarabokban. Nem mondott semmit - rám nézett és elfoglalta a fürdőmet. Nehéz napja van, állapítottam meg és úgy tűnik, jól bele is trafáltam. Loki sosem volt kifejezetten romantikus alkat, de elég nagy addikciója alakult ki bizonyos dolgok iránt: mint például a nyakára kapott csókok vagy az együtt alvás. Nagyon ritkán viszonozta, de nem is volt rá soha szükség, mert ha már nem lökött el, az haladás.
Kellemetlen helyzetbe hoz, mert nem tudom, mit kéne tennem. Az ember ilyenkor általában megijed, és nem közeledik, de én akarok, mert tudom, hogy szüksége van rá. Csak azt kéne még kitalálnom, hogy kezdjek hozzá. Végül a spontaneitásban bízom; mögé lépek, és csak hozzá érek a fekete tincsekhez. Alig érezhetően összerezzen, és amikor a vállára csúszik a tenyerem, odanyúl, hogy megfogja azt. Lehunyom a szemem, ahogy a fejére döntöm az enyémet, kókusz és menta illata van, a bőre pedig a forró zuhany után is jéghideg.
- Köpd ki, Loki - kérem halkan, mire megszorítja a kezem.
Hosszas csend telepedik ránk, de én tudok várni.
- Kihűlt a teám - nyögi ki végül és hihetetlen, hogy ilyen láthatólag is pocsék állapotban is képes kötekedni velem.
- No shit, Sherlock - forgatom a szemem.
- Ki az a Sherlock? - fordul hátra, feltűnően frusztráltan, hogy egy másik férfi nevét ejtem ki a jelenlétében. Felnevetek és megrázom a fejem, majd elé sétálva ismételten a kezei után nyúlok. Kis hezitálás után elfogadja, én pedig felhúzom, hogy aztán úgy dönthessek, a hálószobában folytassuk a beszélgetést.
De nem folytatjuk. Mert hallgatásba burkolózik, én pedig úgy határozok, akkor nem faggatom tovább. Hagyom, hogy ő feküdjön először be az ágyba. Elfordul tőlem, de ez nem akadályoz meg abban, hogy hátulról átöleljem és hozzá bújjak. Mély, nyomasztó csend van, én mégis majdnem elalszok, amikor kirángat az álom szerű kábulatból, hogy egyre jobban fázom. Közelebb simulok hozzá, hogy hátha így termelődik egy kis hő, de nem telik bele sok időbe, míg rájövök, hogy a hideg belőle sugárzik.
- Loki... - nyöszörgöm zavartan, de nem tudok elhúzódni, mert tartja a karom, amivel átölelem, magánál tartva ezzel.
- Csukd be a szemed.
Egyszerű parancs, ebben még engedelmeskedem is neki. Kicsit lazítok a szorításomon, ő is így tesz, majd érzem, ahogy lassan felém fordul. Minden porcikám reszket a hidegtől, főleg, ahogy még egy kis plusz védelemért a tenyere a már lezárt szemhéjaimra csúszik. A lehelete fagyos, a szám elzsibbad az övén, de kitartok, mert amikor végzünk, végre felnézhetek rá.
És elakad tőle a lélegzetem.
Mert nem csak a kisugárzása, hanem a kinézete is más. A bőre most jégkék, rajta isten se tudja milyen, hófehér mintákkal, a szeme pedig, ami mindig le szokott nyűgözni a földöntúli zöldes-kékes árnyalatával, most vérvörösen pásztázza az enyémeket. Mond valamit arról, hogy ez az igazi formája, vagyis, a másik formája, mert ő maga se tudja, melyik a valódi, de alig fogom fel, mert le vagyok foglalva azzal, hogy a dermedtté vált ujjaimmal végigrajzoljam az arcán lévő krikszkrakszokat.
- Most már érted... - kezdi kicsit erőlteljesebben, hogy visszakapja a figyelmemet. - hogy miért nem lehettem egyenlő? Hogy kerülne egy jégóriás Asgard trónjára?
Minden értelmet nyer, amit eddig félmondatokból tudtam csak. Lassan visszaveszi azt a külsőt, amit mindig látok, és bár nem lesz azonnal meleg körülöttem, mostmár sokkal szívesebben fogom meg a kezét, ami egy kissé mintha remegne.
- Nem kell elrejtened - suttogom.
- De el kell - vet nekem ellent. - Néha úgy érzem magam, mintha én lennék a szörny, amivel a szülők ijesztgetik a gyerekeiket és...
- Gyönyörű vagy.
Elakad a szava és meredten figyeli az arcomat, amit nem tudom, mennyire láthat félhomályban. De nem tétlenkedek és közelebb húzom magam hozzá, hogy belemosolyogjak a reszkető szájába.
- Gyönyörű vagy, Loki.