- Nem akarsz hazavinni? - rugdosom meg Hidan kocsijának ajtaját, mire lehúzza az ablakot. Felköhögök a füsttől. - Te mazochista gyárkémény.
- Kapok valamit? - vigyorodik el a szürke szadista vigyorával. Megforgatom a szemem, majd ajkaimat az övének nyomom. - Pattanj be - nyitja ki az anyósülés ajtaját. Megengedek egy mosolyt, majd bedobom magam a srác mellé. Az ölébe rakom a lábam, teljesen lehúzom az ablakom, kihajolok rajta. Vörös hajamat a szél tépi, mélyet szippantok a friss levegőből. - Ilyenkor olyan szép vagy. - Hidan bókjára rákapom a tekintetem, és ő gyengéden mosolyog vissza rám.
-Nem kell nyalni - nyújtok rá nyelvet. Megáll, mivel piros a lámpa, majd hozzá hajolva nyal végig ízlelőszervemen. Bennem reked a levegő, érzem rajta a mentol ízt.
- Ha ilyen ízt akarnék, kinyalnám a hamutartót - bunkózok, mire közre fogja az arcom.
- Ne légy már ilyen antiszociális.
Ezzel a mondattal veti magát ismét az ajkaimra.
Hangos rikácsolásra ébredek. Egy jól irányzott mozdulattal ütöm le az órát, ami darabokra törik a földön.
- Kifizeted.
A mély, rekedtes hang a fülem mellől jön, odanézek. Hidan haja ezerfelé áll, így szinte teljesen másmilyen az arca. Lila szeme álmosan csillog, testén a sok karmolás az én művem. Vigyorogva kúszok közelebb, meglököm, így elterül az ágyon. A mellkasára támaszkodom.
- Miért csábítasz el mindig? - suttogom.
Minden embernek van szokása. Lehet ez jó, rossz, vagy elfogadható, de mindenkinek van, még olyannak is, akinek nincs. /Ma hülye vagyok, erről Mea is tanúskodni tud xdd/ Nekem személy szerint a kedvencem az, amikor szép lassan, nyalókával /Itt az édességre gondolok, nee-san ^^"/ a számban sétálok át a háromszázmittudoménmennyivel száguldó autó előtt. Az a pszichopata fej, amit a sofőr produkál megszépíti a napomat! Viszont a felém vágtató, igencsak dühösnek látszó fogadott nővérem ront a kialakult képen. Lehet ennek köze van ahhoz, hogy beneveztem énekesnek a közeledő bálra? Üpszi.
- Mizu, Életem? - vigyorgok rá.
- KINYÍRLAK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése